Díjazták a klímavédelmi napok résztvevőit
Fontos mérföldkövekhez érkezett az önkormányzat és a Dunaújváros Felsőoktatásáért Alapítvány közös pályázati programja, a közelmúltban díjazták a klímavédelmi napok közreműködőit.
Eredményesen zárult pályázati eseményekről tudósít a város hivatalos weboldala. Mint írják, a KEHOP-1.2.1-18-2019-00254 Élhető éghajlatért – helyi klímastratégia és szemléletformálás Dunaújvárosban című projekt részeként Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dunaújváros Felsőoktatásáért Alapítvány Dunaújváros és környéke oktatási és nevelési intézményeinek részvételével, a májustól szeptemberig tartó időszakban valósította meg a Klímavédelem házhoz megy, illetve a Klímavédelem háztól házig elnevezésű klímavédelmi napokat.
Az eredményes, sok vonzó programelemmel tarkított rendezvénysorozat zárásaként a résztvevő intézményeknek egy ünnepség keretében köszöntötte Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester.
A városvezető köszönetet mondott a résztvevők aktivitásáért, a megjelenésért, és kiemelten azért is, hogy eredményesen vállalták a játékos, figyelemfelkeltő és szemléletformáló feladatok megoldását.
(Forrás: www.dunaujvaros.hu; fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Már az öröm gyertyája is ragyog (galériával)
2024. dec. 16.
Karácsony ünnepe már karnyújtásnyira van – advent harmadik hétvégéjén az Adventi Forgatag ismét zsúfolásig megtelt. Ezen a hétvégén már szombaton is várták a programok a látogatókat, majd vasárnap az öröm gyertyáját gyújtotta meg Stermeczki András evangélikus lelkész közreműködésével Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester a Városháza téren.
Gondolatok a vasmű jövőjéről
2024. dec. 16.
Izgalmasnak ígérkező beszélgetést szervez a vasmű sorsáról a Jelen! Tisza-sziget közössége: a programnak a Pentele Klubház ad otthont szerdán délután. A program nyitott, mindenkit várnak!
Évzárót tartottak, ami mulatsággal zárult
2024. dec. 16.
Hagyományos évzáró ünnepséget rendezett szombaton délután a Római városrészi Civilházban a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete. A rendezvény köszöntőkkel kezdődött, amit meglepetés vacsora követett, végül zenés mulatság zárta.
Figyelem! Igazgatási szünet lesz a Városházán
2024. dec. 14.
Az önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy 2024. december 23. (hétfő) és 2025. január 3. (péntek) között igazgatási szünet lesz a Városházán, és ez idő alatt a Polgármesteri Hivatalban nem lesz ügyfélfogadás.
DSTV: véradások az ünnep jegyében
2024. dec. 14.
A téli ünnepek időszakában sem csökken a vérigény, derül ki a DSTV összegzéséből. Az önkéntesek számára több lehetőség is adódik – az MMK-ban például a Mikulás jegyében szerveztek "csapolást" a közelmúltban. Hangkép.
"Jó példákkal szolgálunk arra, hogyan kell bánni a pályázatokkal"
2024. dec. 13.
Előadóként vett részt a Külügyminisztérium egyik alapítványa által szervezett konferencián Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester a közelmúltban. A tanácskozás témája a közvetlen Európai Uniós pályázatok tervezéséhez kapcsolódott.
Gyakran ismételt kérdések az időskorúak önkormányzati támogatásáról
2024. dec. 13.
Évente két alkalommal támogatja Dunaújváros Önkormányzata a városban élő időskorúakat. Tavasszal már megérkezett a támogatás, most karácsony előtt pedig ismét érdemes figyelni, mert az érintettek a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a pénzt.