Hazai éremeső a DKSE Kupán (galériával)

spigott - 2022. november 21. 17:00

Tíz egyesület több mint százhúsz versenyzője mérte össze egymással erejét a DKSE Kupa elnevezésű utánpótlás tornaversenyen, melyen a hazai versenyzők ismét kitettek magukért, s számtalan szép gyakorlattal, fényes éremmel örvendeztették meg az értük szorítókat.

A Dunaújváros Tornacsarnokban rendezték meg a DKSE Kupa elnevezésű utánpótlás tornaversenyt a mögöttünk hagyott hétvégén, s a megméretésen az ország tíz egyesületének több mint százhúsz versenyzője lépett szerekhez, hogy megmutathassa tudását. A szombaton délelőtt fél tízkor kezdődő viadalon három korosztály, a zsebibaba, a gyermek, valamint a serdülő korcsoport képviselői mérték össze egymással erejüket a szinte színültig megtelt teremben, ahol nem csak az edzők, szülők, hozzátartozók figyelhették árgus szemekkel a fiatalok teljesítményét.

A DKSE felnőtt válogatott tornászai mellett Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség Sportigazgatója, Motyovszki Mátyás képviselő, önkormányzatunk Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke, illetve Mátyás Gábor, a DKSE elnöke is a helyszínen követte figyelemmel a megméretést, majd a verseny kora délutáni megnyitóján Berki Krisztián és Mátyás Gábor is köszöntötte kedves szavakkal a viadalon szereplő ifjú tornászokat.

Ami pedig magát a versenyt, az eredményeket illeti, a végig kiváló hangulatú viadalon remekül szerepeltek a házigazda DKSE tornászai, akik összesen húsz dobogós helyezéssel, nyolc arany-, hat ezüst- és hat bronzéremmel zárták az versenyzők és az edzők számára is rendkívül hasznos versenyt, mellyel kapcsolatban Berki Krisztián és Motyovszki Mátyás is megosztotta velünk gondolatait.

Mátyás Gábor, Berki Krisztián és Motyovszki Mátyás

Berki Krisztián: – Mindig nagyon jó nosztalgia, ha itt lehetek, persze az is, hogy még azért aktívan benne vagyok a tornában, s személyesen is átélhetem a sikereket, de azért a múlt az, ami a leginkább összeköt Dunaújvárossal, hiszen gyerekként nagyon sokat jártunk ide edzőtáborozni. Éppen ezért is nagyon örülök annak, hogy immáron második éve lehetek aktív részese ennek a versenynek. Élmény látni a gyerekeket, élmény látni a szülőknek azt a fajta szurkolását, amit én is megtapasztalhattam gyerekként. A sport sok mindenre nevel minket, olyan közösségépítő ereje van, amit nem lehet máshol összeszedni. Éppen ezért öröm, hogy annak ellenére, milyen nehéz helyzetben vagyunk, vagy leszünk, kitartanak az edzők, a versenyzők, a vezetők, és a szülők is, akiktől nagyon sok erő kell ahhoz, hogy ugyanúgy hozzák a gyereküket edzésekre, mint addig. Ami pedig a versenyt illeti, a sok mosoly, a szemek csillogása, amit kaptam a gyerekektől, óriási élmény, hiába vagyok sportigazgató a szövetségnél, nekem még mindig ez a komfortzónám, imádok a versenyzők között lenni, s próbálok segíteni abban, amiben tudok.

Motyovszki Mátyás: – Az idén szerencsére már sokadszor vagyok ebben a csarnokban, s mindig boldogan jövök ide, pláne úgy, hogy az utánpótlásról van szó, ami ugye a jövő sportnemzedékének a záloga. Figyeltem a gyermekek versenyzését, s látható, hogy amellett, milyen aranyosak, rendkívül ügyesek is, ráadásul a torna egy olyan sportág, ami óriási áldozatokat követel már tőlük, a szülőktől, valamint az edzőktől is. Mindig nagy boldogság eljönni egy-egy ilyen eseményre, már csak azért is, mert látni mindenkin az óriási lelkesedést, az izguló szülőket, s ahogy várható is volt, remek versenyt sikerült ismét megrendezni a tornacsarnokban. Szerencsére a mostoha gazdasági körülmények ellenére a dunaújvárosi sport nagyon nagyot alkotott idén is, jó hírünket vitték sportolóink az országban, világban egyaránt, de az, amikor itthon, egy hazai versenyen mutathatják be tudásukat a fiatalok, az mindig sokkal többet ér, ezért is örülök annak nagyon, hogy a DKSE meg tudta rendezni ezt a versenyt is.

Végh Zoltán felvételei

A II. DKSE Kupa dobogós eredményei

Serdülő egyéni összetett: 1. Hosnyánszki Petra (FTC), 2. Tolnai Chloé (Postás SE), 3. Golubov Csenge (DKSE)

Kezdő egyéni összetett: 1. Tombor Anna Léna (DKSE), 2. Ágoston Szonja (DKSE), 3. Valyon Dóra (Postás SE)

Haladó egyéni összetett: 1. Zimoványi Luca (Postás SE), 2. Dankó Réka (Postás SE), 3. Takács Boglárka (Postás SE)

Zsebibaba II. csapatverseny: 1. Balance, 2. DKSE, 3. Pécs
Zsebibaba III. csapatverseny: 1. DKSE A, 2. DKSE B, 3. Szombathely

Kezdő korcsoport szerenkénti dobogósok:
Ugrás: 1. Vajai Gréta (DKSE), 2. Tombor Anna Léna (DKSE), 3. Valyon Dóra (Postás SE)
Korlát: 1. Valyon Dóra (Postás SE), 2. Végh Maja (Postás SE), 3. Tombor Anna Léna (DKSE)
Gerenda: 1. Ágoston Szonja (DKSE), 2. Fekete Réka (Balance), 3. Tombor Anna Léna (DKSE)
Talaj: 1. Tombor Anna Léna (DKSE), 2. Végh Maja (Postás SE), 3. Valyon Dóra (Postás SE)

Haladó korcsoport szerenkénti dobogósok:
Ugrás: 1. Zimoványi Luca (Postás SE), 2. Takács Boglárka (Postás SE), 3. Dankó Réka (Postás SE)
Korlát: 1. Takács Boglárka (Postás SE), 2. Dankó Réka (Postás SE), 3. Kiss Federika Dóra (DKSE)
Gerenda: 1. Zimoványi Luca (Postás SE), 2. Dankó Réka (Postás SE), 3. Nagy Petra Loretta (FTC)
Talaj: 1. Zimoványi Luca (Postás SE), 2. Takács Boglárka (Postás SE), 3. Dankó Réka (Postás SE)

Serdülő korcsoport szerenkénti dobogósok:
Ugrás: 1. Szíj Emese Ada (DKSE), 2. Golubov Csenge (DKSE)
Korlát: 1. Szíj Emese Ada (DKSE), 2. Fehér Lili (DKSE), 3. Tóth-Pál Rebeka (DKSE)
Gerenda: 1. Szíj Emese Ada (DKSE), 2. Margiotta Karolt (DKSE), 3. Hosnyánszki Petra FTC)
Talaj: 1. Hosnyánszki Petra (FTC), 2. Tolnai Chloé (Postás SE), 3. Golubov Csenge (DKSE)

Az erőpróba hangulatáról és a jövő bajnokairól meséljenek a képek!

A jövő bajnokai a tornacsarnokban

A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:
A jövő bajnokai a tornacsarnokban - fotó:

A rovat további hírei: Sport

Hazai éremeső a ranglista versenyen

Hazai éremeső a ranglista versenyen

2025. nov. 09.

Több dobogós helyezéssel zárták a házigazda Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskolában megrendezett országos ranglista versenyt.

A Szolnok ellen folytatja a DKSE

A Szolnok ellen folytatja a DKSE

2025. nov. 09.

Hazai környezetben, a Szolnok elleni hazai találkozón lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnapi fordulójában.

Búcsúzott a kupától a DKKA

Búcsúzott a kupától a DKKA

2025. nov. 08.

A házigazda fehérváriak gyakorlatilag végig vezetve győzték le a DKKA női kézilabdázóit a Magyar kupa harmadik fordulójában pénteken este.

Gólzáporos DFVE-siker a BL-ben

Gólzáporos DFVE-siker a BL-ben

2025. nov. 08.

Harminchárom találatot és huszonnyolc kiállítást hozó mérkőzésen gyűrte le a görög Alimos gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Fiatalok a főszerepben

Fiatalok a főszerepben

2025. nov. 07.

Ezúttal nem lesz dunaújvárosi résztvevője a magyar női vízilabda válogatott háromnapos összetartásának.

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

2025. nov. 07.

A Fabó Éva Sportuszodában látja vendégül a görög Alimos NAC Betsson gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében ma este hét órától.

A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság

A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság

2025. nov. 06.

Majoross Gergely szövetségi kapitány szerint más-más univerzum a divízió I/A világbajnokság és az elitmezőny, amelyben a magyar férfi jégkorong-válogatott is szerepel.