Két szépkorú dunaújvárosi ünnepelte kerek születésnapját
Egykori vasműs dolgozót és bognármestert köszöntött az önkormányzat. Németh György és Badics György 90. születésnapjukat ünnepelték, és mindketten otthonukban fogadták a városvezetés jókívánságait.
A két születésnapost Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötték a közelmúltban.
A hobbi régész
Badics György Nagylókon született 1932-ben. Gyermekkorát követően Mezőfalván lakott, majd egy rövid ideig katonaság következett.
Feleségével együtt, akivel ma már 65 éve házasok, 1957-ben költöztek ide, és nyugdíjazásáig a Vasmű szállító részlegén dolgozott kotrómesterként.
Gyuri bácsi, mint mondta, a vasműs munkanapok nem szegték kedvét, hogy a történelem iránti szenvedélyének hódoljon: amikor szabadnapos volt, első útja az Intercisa Múzeumba vezetett, ahol a régészek munkáját segítette az ásatások során.
Két gyereke, három unokája, és két dédunokája van, akik szebbé teszik a mindennapokat, amelyek ma már csendesen és lassan telnek – de azért egy-egy séta, vagy a bevásárlás sosem maradhat el.
A famegmunkálás mestere
Németh György Hercegfalván született 1932-ben, gyermekkorát is itt töltötte, majd 1949-ben városunkba került, ahol elsőként a csónaképítést tanulta ki: horgász egyesületeknek, illetve magánszemélyeknek készített csónakokat. Később a fa megmunkáló iparra váltott, és kerékgyártó faiparosként tevékenykedett.
A bognármester szívesen nosztalgiázott Barta Endre alpolgármester kérdésére, és elmesélte például, hogy bár már nem űzi a mesterséget, a szerszámkészlete a mai napig megvan,és jelenleg az egyik fia használja, aki asztalosként dolgozik.
Gyuri bácsi ma már a ház körüli tevékenységekkel tölti csendes mindennapjait: fát fűrészel, és a kerttel foglalkozik.
Három gyermeke és hét unokája van, akiket mindennap lát, hiszen mint mondta: az iskolából első útjuk a nagyszülőkhöz vezet. Azt mondta: feleségével együtt igencsak szerencsés helyzetben vannak a gyermekek és az unokák miatt, mert, ha segítség kell, akkor csak egy telefonhívásukba kerül.
Mint mondta: minden öröme családjában, az unokákban és Tücsök nevű kutyájában rejlik.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.









