Kupafeladatok előtt a DKSE

spigott - 2022. november 24. 12:06

A bravúr reményében vág neki a nyolcaddöntő ma esti visszavágójának a DKSE felnőtt röplabda csapata a Magyar Kupában.

Kép: DO-archív

Nem úgy alakult a DKSE felnőtt röplabda csapatának legutóbbi bajnokija, ahogy azt az együttes vezetői, játékosai és szurkolói remélték, ugyanis a vasárnap estére kiírt Dág elleni mérkőzést végül nem tudták megrendezni, ugyanis a 14,7 Celcius-fokos sportcsarnokban a vendégek végül nem vállalták a szereplést. Az élet azonban nem állt meg, röplabdázóink már másnap megkezdték a felkészülést az előttük álló újabb feladatra, mely egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis ma este hét órától az extraligás Kazincbarcika ellen lépnek pályára Tomanóczy Tibor tanítványai a Magyar Kupában.

A nyolcaddöntős párharc első összecsapásán a VRCK gárdája igazolta a papírformát, s 3-0-ra győzte le röplabdázóinkat úgy, hogy a második szettben már hét ponttal is vezetett együttesünk, ám a vendéglátók innen is fordítani tudtak. A továbbjutás esélyesének természetesen a magasabb osztályból érkező vendégek számítanak, ám a mieink is rendkívül elszántan készülnek a találkozóra, s igyekeznek mindent elkövetni azért, hogy megnehezítsék ellenfelük dolgát. Remélhetőleg ezúttal a hőmérséklettel sem lesz probléma, s egy izgalmas, jó meccset láthatnak a sportcsarnokba kilátogató drukkerek.

A rovat további hírei: Sport

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

2025. okt. 27.

Jól szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak tehetséges birkózói az Abonyban megrendezett U15-ös országos diákolimpiai fináléban. 

Bátrabb játék kell a röpisektől

Bátrabb játék kell a röpisektől

2025. okt. 27.

Három szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a bajnoki címvédő MÁV Előre Foxconn otthonában a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszában.

Szoros vereség Csíkszeredán

Szoros vereség Csíkszeredán

2025. okt. 27.

Nagyon korán tetemes hátrányba került, s bár innen még kiegyenlített, végül egy üres kapus góllal szenvedett 6-4-es vereséget Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata.

Oda a DFC veretlensége

Oda a DFC veretlensége

2025. okt. 27.

Az első félidőben kétgólos előnyt szerző PMFC 3-1-es sikerrel vitte el a három pontot a Dunaújváros FC labdarúgóitól a két gárda vasárnap esti bajnoki mérkőzésén.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2025. okt. 26.

Hatgólos hátrányból kapaszkodott vissza, de végül 32-31-es vereséget szenvedett Szombathelyen a DKKA női kézilabda csapata.

Vasárnapi meccsözön

Vasárnapi meccsözön

2025. okt. 26.

Labdarúgóink itthon, jégkorongozóink és röplabdázóink idegenben lépnek pályára bajnokságuk újabb fordulójában a hét utolsó napján.

Vereséggel kezdett a DFVE

Vereséggel kezdett a DFVE

2025. okt. 25.

Nem tudta megnehezíteni az UVSE dolgát a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén a fővárosban ma este.