Rangadóval folytatják a bajnokságot
Hazai környezetben, az Eger ellen ugrik medencébe a DFVE felnőtt női vízilabda csapata a bajnokság negyedik fordulójában ma este hét órától.
Mint arról beszámoltunk, Parádés eredményt ért el a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a DFVE felnőtt női vízilabda csapata a mögöttünk hagyott hétvégén. Mihók Attila együttese három győzelemmel és egy vereséggel zárta a legrangosabb nemzetközi kupasorozat első fordulóját, így a SIS Roma mögött, ugyanakkor a görög Pireusz, a francia Mulhouse és a német Berlin együtteseit megelőzve, csoportja második helyén jutott tovább a Bajnokok Ligája következő körébe. A helyzetet nehezítette, hogy a mieinknél két és fél nap alatt kellett négy mérkőzést is lejátszaniuk, ám ezt a feladatot is sikerrel oldották meg vízilabdázóink, akik joggal lehettek büszkék hétvégi teljesítményükre.
Túl sokáig azonban nem örülhettek Garda Krisztináék a nemzetközi sikernek, ugyanis ma már újabb komoly feladat vár a csapatra, mely este hét órától hazai környezetben, a Fabó Éva Sportuszodában folytatja a bajnoki küzdelmeket az Eger ellen. Együttesünk mai vetélytársa remekül erősített a nyáron, s ez eddig eredményein is látszik, ugyanis a bajnokságban három győzelemmel kezdtek az egriek, míg a Bajnokok Ligájában a mieinkhez hasonlóan három győzelemmel és egy vereséggel zárták a selejtezőt, s csoportjuk második helyén végezve jutottak tovább a sorozatban.
Nehéz, abszolút kétesélyes meccs vár tehát fiatal együttesünkre, melynek tagjai természetesen a siker reményében ugranak medencébe, ám azzal is tisztában van mindenki, hogy a remélt győzelemért keményen meg kell küzdeni ma este is. Vízilabdázóink azonban bizonyították már az idén, hogy amennyiben igazi csapatként, fegyelmezetten játszanak, bárkivel felveszik a versenyt, így ebben bíznak ma is, s amennyiben kihozzák magukból a maximumot, úgy itthon tarthatják a fontos bajnoki pontokat.
Képek: DO-archív
Szintén a DFVE csapatához kapcsolódó hír, hogy az Európai Úszószövetségben elkészítették a Bajnokok Ligája második csoportkörének sorsolását, melyben természetesen a mieink is érdekeltek voltak. Mihók Attila gárdája kőkemény csoportba került, ugyanis a sorozat nyolcszoros győztese, az olasz Orrizonte Catania, a szintén olasz Padova és a holland ZVL 1886 együttese ellen kell medencébe ugrania december 9. és 11. között. A csoportból ezúttal már csak az első két helyezett jut tovább a következő fordulóba, míg a kiesők az Euro Kupában folyatják a küzdelmeket.
A Bajnokok Ligája második csoportkörének párosításai
A-csoport (Padova): Ekipe Orizzonte (ITA), Antenore Plebiscito Padova (ITA), DFVE (HUN), ZVL 1886 (NED)
B-csoport (Eger): Astralpool Sabadell (ESP), Assolim CN Mataro (ESP), Tigra ZF Eger (HUN), FTC-Telekom Budapest (HUN)
C-csoport (Budapest): UVSE Budapest (HUN), NC Glyfada (GRE), CE Mediterrani (ESP), Ethnikos Piraeus (GRE)
D-csoport (Róma): Olympiacos Piraeus (GRE), SIS Roma (ITA), NC Vouliagmeni (GRE), ZV De Zaan (NED)
A rovat további hírei: Sport
Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje
2025. aug. 04.
A középmezőnyben végzett a magyar válogatott a kikötői öbölben megrendezett Formula Future Gyermek-, és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon.
Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok
2025. aug. 04.
Alapos felújításon esik át augusztus második felében a Dunaújvárosi Jégcsarnok, amelynek palánkrendszerét és világítását is lecserélik az új szezon kezdete előtt.
Dunaújvárosi éremeső Szegeden
2025. aug. 04.
Összesen tíz dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla tizenegyedik helyén fejezték be a Szegeden megrendezett korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE kajak-kenusai.
Elhunyt a Dunaferr olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa
2025. aug. 03.
Szombaton éjjel 60 éves korában elhunyt a Dunaújváros jégkorongcsapatának korábbi szlovák kiválósága, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Peter Veselovsky.
Kiütéssel tovább a kupában
2025. aug. 03.
Félidőnként négy-négy gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata Bonyhádon a Magyar Kupa első fordulójában.
Két dunaújvárosi a vb-csapatban
2025. aug. 02.
Kardos Dominika és Kardos Laura is bekerült a magyar U20-as női vízilabda válogatott végleges világbajnoki csapatába.
Döntetlennel kezdte edzőmeccsei sorozatát a Kohász
2025. aug. 02.
Fordulatos csatában ért el 32-32-es döntetlent a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata pénteken délután.