Dunaújváros Hetilap

Továbbra is jelentős a vérigény – segítsen, aki tud!

Öcaline - 2022. november 2. 18:35

A lendület és az elszántság, valamint a "kereslet" a régi, de sajnos a véradóknak is szembesülniük kell az energiaválság váratlan következményeivel. Ezzel együtt persze vért adni továbbra is: menő!

Miközben a vérigény nem csökken, sőt, az elmúlt hónapok emelkedő tendenciát mutatnak, váratlan akadályok nehezítik a véradások szervezését, tudatta Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete vezetője.

Fék a külső helyszínek frontján 

A probléma viszonylag új keletű, így mindenképpen keresik rá a megoldást, de az elmúlt hónapban is jelentkezett, és befolyásolja a most kezdődő időszak terveit is, hangsúlyozta érdeklődésünkre Feth Katalin:
– Mind szervezőként mi, mind a véradóink nagyon szeretjük, szeretik, vagy inkább múlt időben fogalmazok, szerettük a rendkívüli alkalmakat, ám ezek száma sajnos csökken, és még tovább csökkenhet az energiaválság miatt. Amikor egy-egy intézmény esetében az alapfeladatok ellátása, a működés kerül veszélybe, akkor persze érthető, hogy a véradási helyszín biztosításának lehetősége háttérbe szorul, azonban nekünk most ehhez az új helyzethez kell alkalmazkodni. Keressük a megoldást, igyekszünk bővíteni a lehetőségek körét, ám a feladat nem egyszerű – hiszen csak olyan helyszínek jöhetnek szóba, ahol komfortos, nyugodt körülmények fogadják mind a vérellátó szakembereit, mind az önkéntes véradókat. Ami biztos, hogy most a kényszerű okból kicsit be kell húzni a féket a külső alkalmak terén – de az energiaválság ellenére sok szeretettel várjuk véradóinkat a meghirdetett és még rendelkezésre álló helyszíneken!

Így is sok lehetőség

A fent vázolt probléma ellenére sem marad üresen a véradási alkalmak naptára – lásd a mellékelt összeállítást! –, és a területi szervezet vezetője szerint igyekeztek úgy szervezni a menetrendet, hogy a lehető legtöbb alkalmat találjanak az önkéntesek.  
Feth Katalin kérdésünkre kiemelte: szerencsére sok vidéki kiszállással számolhatnak (Sárosd, Kulcs, Adony és Perkáta neve is szerepel a listán), munkahelyi helyszínek is akadnak a kínálatban – a Dunaferrben két, a Duna Plazma centrumában egy zárt véradás lesz –, így van esély arra, hogy az önkéntesek aktivitása révén sikerült tartani az előzetesen meghatározott terveket.

Bőséges a kínálat – tessék választani a menetrendből 

Amint az alábbiakban is kiderül, a cikkben említett kihívás ellenére is sokszínű és bőséges a rendelkezésre álló alkalmak listája – és mindenütt várják, szívesen látják a véradókat!

november 3., csütörtök   8-10  óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
november 7., hétfő 14-17  óra – Sárosd, Művelődési ház (Perkátai út 10.)
november 8., kedd 14-17  óra –Duna Plazma (zárt véradás)
november 10., csütörtök 14.30-17 óra –Kulcs, Polgármesteri Hivatal (Kossuth Lajos utca 83.)
november 15., kedd 14-17  óra –Tesco (Aranyvölgyi út 6.)
november 17., csütörtök  8-12  óra – Dunaferr Kokszoló (zárt véradás)
november 21., hétfő 13,30-17 óra – Adony, Művelődési ház (Rákóczi utca 28.)
november 22., kedd   7-10  óra – Dunaferr Kultúrterem – emelet (zárt véradás)
november 24., csütörtök 13-15  óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
november 24., csütörtök 13.30-17 óra – Perkáta, Orvosi rendelő (Dózsa György utca 10-12.)
november 29., kedd  8-11 óra –  Dunaferr Iskola Villamos tagozat (Apáczai Csere János utca 13.)

Egy biztos: az egészségügy vérigénye nem csökken – minden csepp vér segíthet! És persze a jelszó is változatlan: vért adni menő, hiszen egy alkalommal három embertársa életét mentheti meg, aki vállalja a "csapolást"!

(Archív fotók: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Csőtörés a Dózsa iskolában – ma biztosan nem lesz tanítás

Csőtörés a Dózsa iskolában – ma biztosan nem lesz tanítás

2024. nov. 25.

Csőtörés miatt elmarad a tanítás a Dózsa iskolában, adta hírül az intézmény közösségi oldalán megjelent tájékoztató. Gyorshír, de igyekszünk mihamarabb további részletekkel szolgálni!

Keddtől lesz útlezárás a Szórád Márton úton

Keddtől lesz útlezárás a Szórád Márton úton

2024. nov. 25.

Véglegesítette a város egyik fő közlekedési útvonalával kapcsolatos közleményét a DVG Zrt. Várhatóan december közepéig módosul a forgalmi rend a Szórádon – méghozzá keddtől!

A vasmű válsága: egy évig bírta a kormány által erőltetett "megmentő"

A vasmű válsága: egy évig bírta a kormány által erőltetett "megmentő"

2024. nov. 24.

Terjedelmes összegzést tett közzé a város önkormányzata a térség legnagyobb foglalkoztatójának helyzetéről a nagy közösségi portál hivatalos felületén. A vasmű helyzetének megoldása nem tűr halasztást, írják.

November 26-án nyit a Béke városrészi posta

November 26-án nyit a Béke városrészi posta

2024. nov. 23.

Egészen pontosan kettő esztendő telt el azóta, hogy bezárt a Dunaújváros 8-as, azaz a Béke városrésziek postája, ami a SPAR áruházban üzemelt. Akkor azt mondta a Magyar Posta, hogy ideiglenes az intézkedés, meg hogy spórolnak.  

Újabb csodaszép karácsonyra készülnek

Újabb csodaszép karácsonyra készülnek

2024. nov. 22.

A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályát, az ott fekvő betegeket támogatja idén a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Karácsony Mindenkié elnevezésű jótékony kezdeményezéssel.

Közvetlen uniós pályázatok: keressük a forrásokat, a tudást és a kapcsolatokat

Közvetlen uniós pályázatok: keressük a forrásokat, a tudást és a kapcsolatokat

2024. nov. 22.

Több győztes pályázat kapcsán sokat beszéltünk már a közvetlen Európai Unió kínálta források lehetőségéről Dunaújvárosban, arról, hogy városvezetésünk igyekszik kihasználni ezeket a közvetlen projekteket. Már csak azért is, mert más forrásokhoz Magyarország, így városunk sem juthat hozzá. A kérdés, hogyan tekintsünk erre lehetőségre?

Elkerülhetetlen az adóemelés, de a dunaújvárosi polgárok terhei nem növekednek

Elkerülhetetlen az adóemelés, de a dunaújvárosi polgárok terhei nem növekednek

2024. nov. 21.

Ötvenöt napirendi pont szerepelt a képviselők előtt a csütörtöki közgyűlésen, köztük több fajsúlyos kérdés. Tárgyalta és elfogadta a testület az építményadó megemelését úgy, hogy az csak a vállalkozásokat fogja érinteni. De még a döntések előtt ünnepelt a közgyűlés.