Fájdalmas pontvesztés
Némi meglepetésre csak 18-18-as döntetlent ért el a NEKA elleni rácalmási bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
Közel másfél hónap szünet után, a NEKA elleni "hazai" összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata Rácalmáson pénteken este, s a mieink célja nem lehetett más, csak a két pont megszerzése.
A mérkőzés eleje nagy rohanást, s több hibát is hozott, majd Borgyos találatával a mieink szerezték meg a vezetést. Erre több kihagyott helyzet után Varga válaszolt, s mivel a Kohász játékában továbbra is sok volt a pontatlanság, a 10. percben már 4-1-es NEKA-fórt mutatott az eredményjelző úgy, hogy együttesünk emberelőnyben sem tudott betalálni. Akadémistáink gólcsendjét Farkas törte meg hetesből a 13. percben, de továbbra sem akart összejönni szinte semmi kézilabdázóinknak, így a 17. percben még mindig csak kettő szerzett gólnál álltak a mieink (2-5).
Szalai átlövése végre utat talált a jól védő Wéninger kapujába, de a bogláriaknak kölcsönadott hálóőrünk újabb ziccereket védve tartotta csapata előnyét még úgy is, hogy a NEKA játékosai is nagyon sokat hibáztak. Poczetnyik indulásból szerzett találata után már csak egy volt a hátrányunk sőt, Farkas két villanása után végre az előnyt is magunkhoz ragadtuk (6-5). Sajnos nem sokáig, mert a játékrész hajrájában újra pontosabbak voltak a vendégek, akik az utolsó öt percet 4-1-re megnyerve vonulhattak 9-7-es vezetéssel a szünetre.
Képek forrása: DKKA-archív
Elsősorban a támadások befejezésében kellett javulnia kézilabdázóinknak a folytatásra ahhoz, hogy behúzzák a két pontot, ám a második etap sem kezdődött jól, mert hétpercnyi játékot követően már 8-11-et mutatott az eredményjelző. Ekkor azonban újra magához tért együttesünk, mely Fodor, Weisheitel és Nick révén egy 4-0-s rohammal fordított, s hiába kért időt Bohus Bea, a 44. percben már 14-11-es előnynek örülhettünk. A NEKA fiataljai azonban szintén nagyot küzdöttek, s könyörtelenül kihasználták a technikai hibáinkat, kihagyott helyzeteinket, s a 49. percre utolérték akadémistáinkat (15-15).
Erre egy újabb 3-0-s etappal válaszolt csapatunk, mely Agócs, Weisheitel és Farkas találataival lépett el 18-15-re, s mivel ekkor már csak öt perc volt hátra, úgy tűnt, hogy ha nehezen is, de sikerül behúzni a remélt győzelmet. Tartogatott azonban még fordulatot a találkozó, mert a véghajrában, ziccereket, hétméterest is hibáztak a mieink, és ez most nem fért bele, mert az bogláriak az utolsó percben egalizáltak (18-18). Ugyan az utolsó támadás joga a mieinké volt, nem sikerült még kapura lövésig sem jutni, így az inkább küzdelmes, mint színvonalas csata végül 18-18-as döntetlennel ért véget, amivel természetesen a NEKA lehetett lényegesen elégedettebb.
DKKA - NEKA 18-18 (7-9)
DKKA: Oguntoye - Kazai, Horváth, Szalai 1, Weisheitel 2, Borgyos 3, Arany. Csere: Bartulovic (kapus), Nick 2, Farkas J. 5, Poczetnyik 1, Fodor 2, Matucza, Krupják-Molnár 1, Agócs 1, Farkas K. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
A rovat további hírei: Sport
Két vereség az Andersenben
2025. nov. 06.
A DAB-ASP gárdája szoros csatában, a DUE-Worm Angels sima meccsen szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.
Közel volt a bravúrhoz a DFVE
2025. nov. 05.
Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.
Debreceni előny a kupában
2025. nov. 05.
Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.
Nehéz helyzetben a DKKA
2025. nov. 04.
A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.
DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink
2025. nov. 04.
Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.
Kupafeladatok előtt a DKSE
2025. nov. 04.
A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.
Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre
2025. nov. 03.
Vezetése után nem tudta lezárni a Fehérvár FC elleni rangadót, így elszenvedte első vereségét az idei bajnoki szezonban a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.








