Gumiabroncsokat kapott a város a Hankooktól
Száznyolc darab gumiabroncsot ajánlott fel a város határában működő Hankook Tire Hungary; az adományt Dunaújváros önkormányzatának közreműködésével osztottak szét a közfeladatot ellátó szervezetek között a napokban.
Hogy a téli időszakban mit jelent a téligumi használata, azt már szerencsére manapság nem nagyon kell megmagyarázni. Éppen ezért is fontos és örömteli a Hankook támogatása. Az önkormányzat nevében Orosz Csaba a Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság elnöke vette át a szetteket, aki elmondta, hogy jó helyre fognak kerülni az abroncsok:
– Nekem személyesen is régi és jó kapcsolatom van a Hankook dunaújvárosi gyárávaal, most egy újabb esemény kapcsán találkoztunk. Száznyolc darab téli gumiabroncsot kapott városunk, amelyeket a rendvédelem területén működő szervezetekhez juttatunk el. Én nagyon fontosnak tartom azt a felelősségvállalást, amit ismét tanúsított a Hankook. Azt gondolom, hogy közérdeknek számít, hogy a közbiztonságért dolgozó, a rendvédelemmel foglalkozó szervezetek biztonságosan vehessenek részt a téli közlekedésben is. Köszönöm a Hankook felajánlását – és külön is Roy Katalin kommunikációs vezető közreműködését!
Fontos, hogy a közfeladatokat ellátó szervezetek is ugyanolyan biztonságosan közlekedhessenek, mint bárki más – ezért is jött jókor, s kerül jó helyre a Hankook adománya!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.
Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!
2025. aug. 15.
Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.
Nyári tréningtáboron a kutyások közössége
2025. aug. 14.
Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.
Közös ünneplésre invitál Dunaújváros
2025. aug. 14.
Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.
Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére
2025. aug. 13.
A városban, városért maradandót alkotó személyek, közösségek részesülhetnek a kitüntetésből, az önkormányzat egyik legrangosabb elismerésére augusztus végéig várják a javaslatokat. Felhívás.
Elkészültek a murvázási feladatokkal
2025. aug. 13.
Szépen sorjában haladnak a fejlesztésekkel a választókörzetekben – lakossági visszajelzések nyomán tesznek az igényes lakókörnyezetért. A 3-as választókerületben régen vágyott felújítással végeztek a közelmúltban – erről számolt be Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője.