Idős embert fosztott ki – vádemelés a vége
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat kifosztás bűntette miatt azzal a férfival szemben, aki egy idős férfitől vett el erőszakkal pénzt a városban még 2020. októberében.
A vádemelés tényét a vármegyei főügyészség erősítette meg a DO-nak. Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül: a vádirat szerint a férfi egy gyógyszertár előtt szóváltásba keveredett a 83 éves, lassan, nehézkesen mozgó sértettel, aki a vádlottól tartozásának megfizetését kérte. A vita közben a sértett elővette a táskájából a személyi igazolványát, amelyhez befőttesgumival volt rögzítve 3 darab 20 ezer forintos bankjegy.
A férfi kirántotta a bankjegyeket a sértett kezéből, aki megfogta a vádlott csuklóját és visszakövetelte a pénzt – azonban a terhelt kirántotta a kezét a szorításból, majd a pénzzel elmenekült a helyszínről.
Az ügyészség vádiratában a vádlottal szemben elzárás büntetés kiszabását, továbbá vagyonelkobzást indítványozott, erősítette meg az ügyészségi jelentés.
(Illusztráció: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Durva szél jött, viharkárokhoz vonultak a lánglovagok (galériával)
2023. már. 27.
Bejött a reggeli prognózis, megérkezett a vad vihar – és bár még közel sincs vége a szélrohamnak, befutottak az első fotók a kármentesítésről. (Galériánk és adott esetben a törzsanyag is folyamatosan frissül.)
Kollégiumi gyakorlaton a lánglovagok
2023. már. 26.
Gyakorlatot tartottak Dunaújváros hivatásos tűzoltói a közelmúltban a Dunaújvárosi Egyetem Kerpely Antal Kollégiumában. Szimulált vészhelyzet is volt.
Bréking: baleset a 62-es úton, forgalomkorlátozással (FRISSÍTVE)
2023. már. 23.
Két autó ütközött Szabadhegyházánál, a helyszínelés idején félpályás útzár mellett haladhat a közlekedés. (Frissítés: feloldották a korlátozást!)
Eltűnt, nagyon keresik Naszádos Kittit
2023. már. 22.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal megtalálása érdekében. Jelentkezzen, ha látta – de már egy megosztás is segíthet!
Vád a vége az M6-oson bebukott ukrán embercsempész ügyének
2023. már. 22.
A sztráda 40-es kilométerszelvényében állították meg, nyolc tunéziai menekülőt szállított még tavaly nyáron – megszökött, elkapták, most minősített embercsempészés miatt emeltek vádat ellene.
Szexet ígért, de kifosztotta alkalmi partnerét egy nő
2023. már. 21.
Klasszikus lerántás, a légyott és a leitatás után alaposan megkopasztotta mélyen elalvó partnerét az alkalmi szerető – de feljelentés és vádemelés lett a vége.
Egyre több a szabadtéri káresemény – vigyázzunk a tűzzel!
2023. már. 19.
Egyre több szabadban keletkezett tűzhöz riasztják a tűzoltókat a napokban, amelyek oka általában kerti zöldhulladék-égetésre vezethető vissza. A szél és a szárazság együtt nagyon veszélyes – vigyázzon mindenki!