Igazságos döntetlen a rangadón

spigott - 2023. január 28. 14:00

A két jó formában lévő csapat küzdelmében a dunaújvárosi és a pécsi futsalosok is egy-egy alkalommal találtak kapuba az NB II nyugati Csoportjának pénteki mérkőzésén.

"Hazai" pályán, a Rácalmási Sportcsarnokban várt újabb feladat a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére az NB II Nyugati Csoportjának újabb fordulójában, pénteken este nyolc órától. Tóth Árpád remek formában lévő együttese a tizenegy mérkőzés óta veretlen PTE-PEAC gárdáját látta vendégül, nem titkoltan abban bízva, hogy tovább nyújtsa győzelmi sorozatát.

A mieink ezúttal nélkülözték Beke Szabolcsot, Villám Balázst, és a Haladás ellen duplázó Varga Milánt is, ugyanakkor az UTE gárdájától igazolt Szedmák Roland első alkalommal léphetett pályára együttesünkben, mely erősebben kezdett ellenfelénél, így jobbára a pécsi térfélen zajlott a játék az első felvonás derekáig. A vendégek azonban kiválóan védekezve állták útját a hazai támadásoknak, igaz, komoly helyzetet ők sem tudtak kialakítani Cseresnyés kapuja előtt. A játékrész hajrájához közeledve élénkebbé vált a játék, de egy-egy lehetőségen kívül nem sikerült megugrasztani a drukkereket a feleknek, így az inkább küzdelmes, mint látványos nyitó felvonás gól nélküli döntetlennel ért véget.

Képek: DO-archív

A második etapból szűk két perc telt el, mikor megtörte gólcsendjét együttesünk, miután Godslove tartott éppen a pályán egy átadást, majd visszajátszásából Németh lőtt óriási gólt tíz méterről, megszerezve a remélt vezetést együttesünknek (1-0). Egyből magasabb fokozatba kapcsoltak az addig meglehetősen passzív vendégek is, de a játékrész feléig ők sem találtak igazán fogást futsalosainkon. A véghajrához közeledve azonban egyre komolyabb fölénybe kerültek a pécsiek, s bár egy ziccert még kihagytak a 32. percben, Koronics közeli lövésére már nem volt ellenszer, így a 37. percben kezdődhetett minden elölről (1-1). A véghajrában volt még egy nagy helyzete a mieinknek, egy a vendégeknek is, de az eredmény már nem változott, így a látottak alapján megérdemelten osztoztak meg a pontokon a csapatok.

Dunaújváros Futsal - PTE-PEAC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Németh, ill.: Koronics

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés - Ivacs, Csányi, Németh, Godslove. Csere: Szedmák, Fekete, Szili, Kiss, Paget, Tóth. Edző. Tóth Árpád.

A rovat további hírei: Sport

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

2025. szep. 08.

Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

2025. szep. 08.

A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.

Vereséggel kezdett a Kohász

Vereséggel kezdett a Kohász

2025. szep. 07.

Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.

Hazai rangadó előtt a focisták

Hazai rangadó előtt a focisták

2025. szep. 06.

A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Fővárosi nyitány a bajnokságban

Fővárosi nyitány a bajnokságban

2025. szep. 06.

A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.

Vereséggel kezdtek a fiatalok

Vereséggel kezdtek a fiatalok

2025. szep. 05.

A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

2025. szep. 05.

Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.