Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Megérdemelt, szép siker

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2023. jan. 14., 13:00

A második felvonásban hátrányból fordítva, igazi csapatként küzdve aratott 5-3-as győzelmet a Tihany elleni bajnoki rangadón a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata.

A nagy rivális, a tabellán hetedik, éppen a mieink előtt álló Tihany elleni összecsapással folytatta az NB II nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata pénteken este nyolc órától.

A rácalmási mérkőzés mindkét gárda számára kiemelten fontos volt, s a mieink ennek szellemében is kezdték a csatát, s már a második percben sikerült bevenniük a tihanyi kaput Ivacs Gábornak köszönhetően. Mindössze három percig örülhettünk azonban a fórnak, mert a vendégeknek ennyi idő kellett az egyenlítéshez, majd sokáig csak helyzetekig jutottak a felek, újabb gólig nem (1-1). A 17. percben végre megtört a gólcsend, ráadásul pont úgy, ahogy azt reméltük, mert Szili is bevette a tihanyi kaput, ám elég volt egy kis kihagyás, s máris jött az egyenlítés Fehér Dávidnak köszönhetően, így a szünetre 2-2-es állással vonultak a csapatok.

Végh Zoltán felvételei

A térfélcsere után is jobban kezdett ellenfelénél csapatunk, ám elég volt egy kis elbóbiskolás a vendégek szögleténél, s a 25. percben Kovács Ádám találata már tihanyi vezetést jelentett (2-3). Erre a lehető legjobban reagáltak a mieink, s Németh Tamás góljával egy percen belül egyenlítettek, majd a következő két percben Kovács Krisztián és Csányi Dávid is bevette a vetélytárs kapuját, s máris 5-3-as hazai fórt mutatott az eredményjelző. A vendégek a véghajrában kockáztattak, átálltak öt a négy elleni játékra, ám ezúttal kiválóan védekeztek futsalosaink, akik megőrizték előnyüket, s nagyon fontos, 5-3-as győzelmet aratva előzték meg pénteki ellenfelüket a bajnoki tabellán.

Dunaújváros Futsal - Tihanyi FC 5-3 (2-2)
Gólszerzők: Ivacs, Szili, Németh, Kovács K., Csányi, ill.: Tar, Fehér, Kovács Á.

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés - Ivacs, Fekete, Kovács, Csányi. Csere: Bán (kapus), Villám, Szili, Varga, Németh, Tóth, Paget, Beke. Edző: Tóth Árpád.

A rovat további hírei: Sport

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

2025. okt. 15.

Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.

DSTV: nehéz szezonra készülnek

DSTV: nehéz szezonra készülnek

2025. okt. 15.

Az eredményeket tekintve a szezon első pár mérkőzése után jutott mindenből a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai számára. Az alakulatok eddigi szereplését értékelte Varga Richárd, az egyesület elnöke. Hangkép.

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

2025. okt. 15.

Négygólos győzelmet aratott Pakson, így öt mérkőzésélből ötöt megnyerve vezeti az NB II nyugati csoportjának tabelláját a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán

Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán

2025. okt. 14.

Mátyás Gábor aranyérmet, Barna Zoltán ezüstöt szerzett a birkózók Tatabányán megrendezett veterán világbajnokságán, melyen a DKSE hét versenyzője is részt vett.

DSTV: együtt mozdult a város

DSTV: együtt mozdult a város

2025. okt. 14.

Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton. A remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket. Hangkép.

Vármegyei rangadó a kupában

Vármegyei rangadó a kupában

2025. okt. 14.

Az Alba Fehérvár KC lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának ellenfele a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Három hazai érem

Három hazai érem

2025. okt. 13.

Egy egyéni és két páros számban értek el dobogós helyezést a Danubius KSE tollaslabdázói a hétvégén megrendezett országos harmadosztályú tollaslabda ranglista versenyen.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  2. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. DSTV: jótékonyság a Restiben

  5. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő