Szép győzelem idegenben
A mérkőzés nagyobbik részében vezetett, s végül megérdemelt, 5-2-es győzelemmel távozott Nagykanizsáról a Dunaújváros Futsal U20-as együttese.
Kép forrása: Dunaújváros Futsal
Nemcsak a Dunaújváros Futsal felnőtt csapatára várt feladat a mögöttünk hagyott napokban, hanem az egyesület U20-as együttesére is, mely idegenben, Nagykanizsán folytatta a korosztályos bajnokság regionális pontvadászatának küzdelmeit. A Nyugati csoportban második dunaújvárosi alakulat erősebben kezdett ellenfelénél a vasárnap délelőtt tíz órakor megrendezett találkozón, s Gubits 8. percben szerzett találatával a vezetést is sikerült megszereznie (0-1).
A folytatásban nagyon sokáig csak helyzetekig jutottak a felek, gólig nem, ám a szünet után hat perccel Faller révén egalizálni tudott a Nagykanizsa (1-1). A mieink szerencsére nem estek kétségbe, Váradi a második felvonás derekán újra fiataljainkat juttatta előnyhöz, majd Tóth 37. percben szerzett gólja után már-már eldőlni látszott a meccs (1-3). A hazaiak az utolsó percben visszajöttek ugyan egy találatra, ám a lefújás előtt még kettő (!) gólt szerzetek a mieink, akik Gráczer és Kozma találataival döntötték el végleg a mérkőzést, s végül 5-2-es győzelemmel vették át a vezetést a bajnoki tabellán.
Nagykanizsai FC - Dunaújváros Futsal 2-5 (0-1)
Gólszerzőink: Gubits,Váradi, Tóth, Gráczer, Kozma.
A rovat további hírei: Sport
Mr. Tus Dunaújvárosban járt
2025. ápr. 22.
Remek hangulatban tekinthetett vissza barátaival, egykori versenytársaival a Dunaújvárosban és a magyar birkózásban szerzett emlékeire Hegedűs Csaba, olimpiai, világ-és Európa-bajnok birkózó a Gurics György Birkózó Centrumban.
Ezüstérmes a magyar válogatott
2025. ápr. 21.
A magyar női vízilabda-válogatott a második helyen végzett a világkupa Csengtuban rendezett szuperdöntőjében: Cseh Sándor együttese a vasárnapi fináléban 13-9-re kapott ki a görög csapattól.
Két Mayer-érem Dohában
2025. ápr. 20.
Ugrásban a harmadik, gerendán az első helyen végzett Mayer Gréta a tornászok dohai világkupáján.
Így meleg lehet a bajnokság vége
2025. ápr. 20.
Kétgólos vereséget szenvedett Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, amely így mindössze egyetlen pontra került a kieső helytől.
Nagy lépés a bajnoki cím felé
2025. ápr. 19.
A bajnoki cím szempontjából sorsdöntőnek is beillő mérkőzést nyert meg a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Mór ellen a stadionban szombaton este.
Az olimpiai bajnok legyőzésével döntős a magyar válogatott
2025. ápr. 19.
A magyar női vízilabda-válogatott 10-8-ra nyert az olimpiai bajnok spanyol csapat ellen szombaton, ezzel bejutott a fináléba a kínai Csengtuban zajló világkupa-szuperdöntőben.
DSTV: magabiztos lövészek
2025. ápr. 19.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Főnix Lövész SE birtokba vette a lőteret s azóta egy nagyon jó helyszínen készülhetnek a versenyekre. Jó eredményekből nem volt hiány 2024-ben sem, az idei esztendőnek is a hasonló sikerek reményében vágtak neki a sportolók. Hangkép.