Az országos döntő volt a tét
Parádésan szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a Kaposváron megrendezett területi selejtezőben.
Kaposváron rendezték meg a Nyugat-Magyarország Régió Területi Diák I-II. Szabadfogású Országos Bajnokság küzdelmeit a mögöttünk hagyott hétvégén, s a verseny tétje már az országos döntőbe jutás volt a résztvevő birkózók számára. Mint azt Tombor István vezetőedző elárulta, az időjárás igen kalandossá tette a Kaposvár felé vezető utat, hiszen kidőlt fákat, falevélként hulló gallyakat kellet kerülgetni, de még kidőlt villanyvezetékeken keresztül is vezetett az út.
– Az időjárás ugyan megtépázta a fákat, de birkózóink harci kedvével nem bírt, s ez azért is dicséretes, mert a 10-11 évesek korosztályában többeknek ez volt az első komolyabb megméretése. A DKSE és fiókszakosztályai (Enying VSE, Gurics György BDSE) összesen 37 fővel vettek részt az eseményen, melyet két szakaszban bonyolítottak le. Először a Diák II-es korcsoport birkózott. Népes csapatunk nagyon kitett magáért, hiszen ebből a korosztályból 13 fő kvalifikálta magát az országos döntőre, ráadásul a csapat pontszámítás alapján a DKSE gárdája a dobogó második fokára állhatott fel. A Diák I-esek (12-13 évesek) selejtezőjében a tizennégy súlycsoportból öt aranyérmet szereztek a mieink, s végül itt is 13 versenyzőnk jutott tovább, míg a csapatverseny pontszámításánál itt a Gurics György BDSE csapata végzett a második helyen. A héten már megkezdődik a felkészülés az országos döntőre, hiszen még ebben a hónapban megrendezik a szabadfogású országos bajnokságokat Budapesten és Kaposváron.
Képek forrása: DKSE birkózó szakosztály
Birkózóinkhoz kapcsolódó információ még, hogy Nyikos Veronika nem tudott részt venni a hétvégén megrendezett zágrábi Felnőtt Nemzetközi Ranglista Versenyen, mivel a viadalt megelőző éjszakán vírusos megbetegedés miatt rosszul lett. U20-as Európa-bajnokunk valószínűleg kedden már csatlakozni tud ahhoz a Tatán kezdődő edzőtáborhoz, melyen 120 felnőtt női versenyző vesz részt számos országból.
Dobogós eredmények
Diák II korcsoport
Szabó Bence 32 kg - 2. hely
Fekete Csanád 58 kg - 3. hely
Mazzag Olivér 54 kg - 2. hely
Pintér Olivér 26 kg - 1. hely
Twardon Áron 26 kg - 2. hely
Kopasz Sámuel 54 kg - 3. hely
Czeiner Péter 46 kg - 2. hely
Kovácsik Nimród 32 kg - 1. hely
Nagy Marcell 23 kg - 3. hely
Kovács Kornél 29 kg - 3. hely
Diák I korcsoport
Tombor Benedek 32 kg - 1. hely
Androvics Márk 76 kg - 1. hely
Fekete Csaba 63 kg - 3. hely
Parádi László 58 kg - 1. hely
Fierpasz András 58 kg - 3. hely
Zámbó Gergő 69 kg - 1. hely
Pudelka Viktor 85 kg - 1. hely
Bocskai Botond 76 kg - 2. hely
Pavelka Levente 42 kg - 2. hely
Kovács Kornél 29 kg - 2. hely
A rovat további hírei: Sport
Három döntős hely a Világkupa első napján
2025. már. 21.
A DKSE tornászai közül Mayer Gréta ugrásban, míg a Szij Emese Ada felemáskorláton jutott be a törökországi Világkupa-sorozat szombati fináléjába.
Aranykapuban az Acélbikák
2025. már. 21.
Maratoni, közel három órás csatában, a tizennegyedik büntetőlövéssel aratott 4-3-as győzelmet a DAB U21-es jégkorong csapata a Gyergyói HK ellen a bajnoki döntő harmadik felvonásán.
Távozik a DAB vezetőedzője
2025. már. 20.
A következő szezonban már nem Somogyi Balázs irányítja a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorong csapatának szakmai munkáját.
Jobban hajrázott a SZISE
2025. már. 20.
A DKKA U18-as és U20-as együttese is vereséget szenvedett a korosztályos bajnokság szerda délutáni fordulójában.
Az antalyai torna VK következik
2025. már. 20.
Mayer Gréta mellett Szíj Emese Adának is szoríthatunk a tornászok világkupa-sorozatának törökországi állomásán.
Újabb lépés a válogatott felé
2025. már. 19.
Horvátországban és Lengyelországban is jól szerepeltek a DKSE utánpótlás korú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Egyenlítettek az Acélbikák
2025. már. 19.
Hátrányból fordítva aratott háromgólos sikert a DAB U21-es jégkorong csapata a korosztályos bajnoki döntő második találkozóján a Gyergyói HK ellen.