Elmaradt a bravúr

spigott - 2023. február 16. 7:30

Negyed óráig tudta tartani a lépést a házigazda DVSC gárdájával a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában.

Kép: DO-archív

Debrecenben, a Magyar Kupa negyedik fordulójában lépett pályára a DKKA felnőtt együttese szerdán délután öt órától, s a sorozat szabályai szerint legalább döntetlent kellett volna elérnie ahhoz, hogy bejusson a következő fordulóba.

A csapatok nagy iramban kezdték a mérkőzést, s bár a hazaiak gyorsan megléptek 3-1-re, a mieink utolérték ellenfelüket sőt, a vezetést is meg tudták szerezni még annak ellenére is, hogy Borgyos Panna már az 5. percben kivált a játékból könyöksérülés miatt (3-4). A folytatás is komoly tempót hozott, melyben továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok úgy, hogy a 11. percben már összesen tizennégy gólnál jártak a felek (7-7). Egészen a 15. percig sikerült is tartani a lépést a házigazdákkal, ám 11-10 után sorozatban három gólt szerezve lépett el a Loki (14-10). Innen ugyan még sikerült visszajönni két találatra, de 15-13 után nagyon beragadtak kézilabdázóink, akik az utolsó nyolc percben nem tudtak betalálni, míg a debreceniek egy 5-0-s rohammal már 20-13-ra vezettek a félidei szünethez érve.

Bár a második harminc percet Fodor és Szalai révén két góllal kezdték kézilabdázóink, a DVSC gyorsan visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget sőt, 23-17 után újabb három gólt szerezve kényszerítette időkérésre együttesünket (26-17). Hiába azonban a pauza, továbbra is sok hibát követtek el a mieink ellenfelük kapuja előtt, így hiába törték meg gólcsendjüket a 44. percben, továbbra sem tudtak közeledni a Lokihoz, mely az 50. perchez érve újabb négy találattal növelte előnyét (32-18). A meccs hajrája sajnos már semmi izgalmat nem tartogatott, s bár az utolsó percekben sikerült újabb öt gólt szereznie akadémistáinknak, a hazaiak sem álltak le, s végül 38-23-s sikerrel jutottak be a Magyar Kupa következő fordulójába.

DVSC - DKKA 38-23 (20-13)

DKKA: Oguntoye - Arany 4, Borgyos 1, Weisheitel 1, Nick, Poczetnyik 2, Kazai 1. Csere: Bartulovic (kapus), Szalai 4, Farkas J., Horváth 2, Krupják-Molnár 3, Fodor 2, Matucza 1, Lakatos 1, Farkas K. 1. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.

A rovat további hírei: Sport

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2025. aug. 15.

Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

2025. aug. 14.

Izgalmas sportesemény otthona volt a Kalandpark területe az elmúlt szombaton. A pumpapályán rendezték meg a Pannon Pump Track kupafordulót, a lendületes eseményen fiatal versenyzők pattantak nyeregbe, gördeszkára és rollerre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Hangkép.

Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n

Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n

2025. aug. 14.

Nem adott esélyt az ausztráloknak a két DFVE-játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság nyolcaddöntőjében.

Könnyed siker az edzőmeccsen

Könnyed siker az edzőmeccsen

2025. aug. 14.

Bár nem kezdett jól, végül sima győzelmet aratott NB I/B-s vetélytársa ellen a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt együttese szerdán este.

Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

2025. aug. 13.

Extra klasszisokkal, brutálisan megerősödve, nagy célokkal kezdte meg nyári felkészülését a Pentele ASE, mely három osztályban is indít csapatot a következő idényben.

Vereség a görögöktől is

Vereség a görögöktől is

2025. aug. 13.

Csoportja negyedik helyén végzett a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

DSTV: párosok versengése az MMK-ban

DSTV: párosok versengése az MMK-ban

2025. aug. 12.

Rendszeresen visszatérünk az MMK-ba, ugyanis a Dunaújvárosi Darts Club sportolói ott mérkőznek meg időről időre. Az augusztusi nyári meleg sem tartotta vissza a versenyzőket, szép számmal akadtak táblára célzók a közelmúlt eseményén is. Hangkép.