Új kezdeményezés és véradós farsang csalogatja az önkénteseket
Új helyszín és sok-sok alkalom, iskolai kezdeményezés, de még véradós farsang is szerepel a februári kínálatban. A vérigény jelentős, a cél is változatlan: mentsen meg minél több önkéntes három-három életet!
Új kezdeményezésekkel rukkol ki, minden lehetséges eszközt bevet az önkéntes véradók mozgósítására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Lássuk a részleteket!
Véradóbarát iskolák versengenek
Az új kezdeményezések sorában elsőként a véradóbarát iskolák megméretését emelte ki érdeklődésünkre Feth Katalin, a Vöröskereszt helyi szervezetének vezetője:
– Szülőket, nagyszülőket, pedagógusokat és az intézményekhez közel lakó régi és új véradókat vártuk és várjuk a nemes viadalra: januárban három intézményben debütált sikerrel a Véradóbarát általános iskolák versenye elnevezésű kezdeményezés. A hónap utolsó alkalmain a Petőfiben, a Dózsában és az Arany János iskolában szerveztünk kihelyezett véradást, és nagy örömünkre szolgál, hogy minden intézmény sikerrel mozgósított, szép eredményeket produkált. Ennek az akciónak akad egy különleges hozadéka is, hiszen a szülők példája átragadhat a diákokra, jó esély van arra, hogy idővel belőlük is önkéntes véradó válik. Köszönettel tartozunk az intézmények vezetőinek, pedagógusainak, és természetesen köszönjük a tankerület képviselőinek is, hogy önzetlenül segítettek. Annak is nagyon örülünk, hogy februárban újabb patinás iskola áll be a sorban – a Vasvári esetében reméljük, hogy az intézmény sportos tradíciói sok önkéntest megmozgatnak.
Feth Katalin kérdésünkre megerősítette: azon túl, hogy az iskolák véradói külön-külön is büszkék lehetnek a segítségnyújtás okán, a legtöbb véradót mozgósító intézményt meg is jutalmazza a Vöröskereszt.
Jelmezben adnál vért? Itt a lehetőség!
Nemcsak az iskolákat érintő kezdeményezés okán, de a helyszínek és alkalmak miatt is izgalmas időszak elé néznek, nyomatékosította a területi szervezet vezetője. Mint Feth Katalin elmondta, a februárt vidám, tavaszváró események sora tarkítja:
– A véradói igényekhez idomulva ezúttal is sok délutáni alkalmat szerveztünk, több vidéki kiszállásunk is lesz – Perkáta nyitott a sort, de Nagyvenyimen és Adonyban is lesz lehetőség az önkéntes "csapolásra" –, és örömteli, hogy több rendkívüli esemény is szerepel a váradások között. Újra a helyszínek között szerepel – méghozzá rendkívüli akcióval – a Duna Plazma centruma, és bár az ünnepi időszak végén, de még a farsang jegyében rendez véradási alkalmat a Munkásművelődési központ. Vagyis aki jelmezben adna vért, annak is lehetőséget biztosítunk, az MMK alkalmai ráadásul mindig nagyon jó hangulatúak, oldott események – biztos vagyok benne, hogy a segítségnyújtás mellett ezúttal is vidám program csalogatja majd a résztvevőket!
Bőséges a kínálat – tessék választani az alkalmak közül!
Amint az alábbiakban is kiderül, ebben a hónapban is sokszínű és bőséges a rendelkezésre álló alkalmak listája – és minden helyszínen szívesen látják az önkéntes véradókat!
február 2., csütörtök 7-11 óra – DAK Sándorháza
február 2., csütörtök 13.30-17 óra – Perkáta, Orvosi rendelő (Dózsa György utca 10-12.)
február 7., kedd 15-17 óra – Nagyvenyim, Palágyi J. Könyvtár (Fő u. 16.)
február 9., csütörtök 14-17 óra – Duna Plazma (Béke tér 3.)
február 14., kedd 13-15 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
február 16., csütörtök 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
február 16., csütörtök 13.30-17 óra – Adony, Művelődési ház (Rákóczi utca 28.)
február 21., kedd 13-16 óra – Vérellátó, Civil véradás (Vasmű út 10.)
február 23., csütörtök 14-18 óra– MMK farsang (Apáczai Csere János utca 11.)
február 28., kedd 15-17 óra – Vasvári iskola (Petőfi liget 1-2.)
A jelszó változatlan: segíts és ments meg három életet – vért adni februárban is menő!
(Archív fotók: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Elismert lokálpatriótát ünnepeltek
2024. aug. 25.
Folytatódott a szépkorú köszöntések sora: Szloboda Lajos bácsit Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte a 90. születésnapja alkalmából otthonában. A nyugalmazott testnevelő tanár felesége társaságában fogadta a város jó kívánságait.
"Pentele értékei bennünk élnek..."
2024. aug. 23.
Hosszú évek óta hagyomány, hogy az államalapítás ünnepének sorozata városunkban Pentelén kezdődik, amikor is az új kenyér ünnepség részeként átadják a városrész legrangosabb elismerését, a Pro Pentele díjat, a Pentele Hagyományőrző Egyesület jóvoltából.
DSTV: a szükséges rutinszerzés
2024. aug. 23.
A kezdőautók témaköre mellett egy másik autósiskolás problémakörről is szó esik a DSTV összeállításában. A rutinszerzés kapcsán felmerül, mit jelent a gyakorlatban, ha valaki megszerzi a jogosítványát. És mikor van adott esetben szükségünk egy kis továbbképzésre. Hangkép.
Ki kapja a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat? Javasoljon!
2024. aug. 22.
A szféra legrangosabb önkormányzati elismerésével díjazandó személyére bárki javaslatot tehet. Felhívás és határnap itt!
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat?!
2024. aug. 21.
A város önkormányzata ismét felhívással fordul a városlakókhoz: várják a javaslatokat a szféra legrangosabb helyi elismerésének idei kitüntetettjeire! Felhívás és tudnivalók itt!
Retró véradás az MMK-ban – minden önkéntest várnak!
2024. aug. 21.
Immár hagyományos, mégis különleges alkalomra készülnek: idén is az MMK ad otthont a retró véradás eseményének – a nem mindennapi akcióra csütörtökön délután várják az önkénteseket!
DVG: ingatlanokra pályázhatnak – itt a két felhívás!
2024. aug. 21.
A DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zárkörűen Működő Részvénytársaság nyilvános pályázatot ír ki két, a tulajdonában álló ingatlanra. Alapinformációk itt, részletes felhívás a vagyonkezelő oldalán!