Egy dobogó Kaposvárról

spigott - 2023. március 14. 12:30

Harmadik helyen végzett Veréb Dávid a Kaposváron megrendezett szabadfogású és női nemzetközi válogató versenyen a mögöttünk hagyott hétvégén.

Piros Tibor edző és Veréb Dávid! (Kép: DKSE)

Kaposváron rendezték meg az U15-ös birkózók szabadfogású és női nemzetközi válogató versenyét március 11-én és 12-én, s a megméretésen részt vettek a DKSE és fiókszakosztályai, a Gurics György BDSE, valamint az Enying VSE birkózói is. Mint arról Tombor István vezetőedző beszámolt, a szombati versenynapon induló négy birkózójuk közül ezúttal Éva Bencének sikerült pontszerző helyen végeznie, miután nagy küzdelemben az ötödik helyet szerezte meg. Vasárnap Veréb Dávid révén szabadfogásban jutottak el a dobogóig, ugyanis két győztes és egy vesztes mérkőzést követően végül Dávid a bronzéremért meccselhetett, melyen szép győzelmet aratva szerezte meg a verseny harmadik helyét.

A rovat további hírei: Sport

Hazai búcsú a szezontól

Hazai búcsú a szezontól

2024. ápr. 20.

Hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban játssza le a 2023/2024-es szezon utolsó találkozóját a DKSE röplabda csapata a Miskolc ellen vasárnap délután öt órától.

Kulcsfontosságú meccs vár a focistákra

Kulcsfontosságú meccs vár a focistákra

2024. ápr. 20.

A Fehérvár FC második csapatának otthonában folytatják a bajnokság küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgói vasárnap délelőtt tizenegy órától.

DSTV: biztató bajnoki eredmények

DSTV: biztató bajnoki eredmények

2024. ápr. 19.

Április 9-12. között rendezték meg az országos felnőtt úszó bajnokság küzdelmeit a fővárosban – szép helyi eredmények születtek. A DKSE színeiben Kenyér Lilla, Kovács-Seres Hunor és Eszenyi Ábel indult – utóbbival és Berzlánovits Éva edzővel beszélgettünk a megméretés után. Hangkép.

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

2024. ápr. 19.

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.