Elkészült az alsóház menetrendje

spigott - 2023. március 11. 13:00

Idegenben kezdi és idegenben is fejezi be az NB II Nyugati csoportjának alsóházi küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata.

Kép: DO-archív

Mint arról beszámoltunk, egy hajszállal ugyan, de lemaradt a felsőházról a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata, mely végül a hetedikhelyen végzett az NB II Nyugati Csoportjának alapszakaszában, így az alsóházban folytatja a bajnokság további küzdelmeit. Tóth Árpád együttese hét bónuszponttal kezdi meg a sorozat második szakaszát, melyben a mieinken kívül a Tihany, az Érd, Tolna-Mözs, a Szigetszentmiklós, valamint a Hidegkúti SC vesz majd részt.

A versenykiírás szerint a csapatok körmérkőzéses rendszerben mérik össze egymással erejüket, hazai környezetben és idegenben egyaránt, így összesen tíz találkozó vár az alsóházi mezőny tagjaira. Futsalosaink a Tolna-Mözs otthonában vágnak neki a csatározásoknak március 20-án, este nyolc órától, első hazai meccsüket Hidegkúti SC ellen vívják meg március 24-én, este héttől a Rácalmási Sportcsarnokban, míg az utolsó fordulóban Szigetszentmiklósra látogatnak, május 29-én este fél kilenctől.

A Dunaújváros Futsal csapatának alsóházi mérkőzései

2023. 03. 20. 20:00 Tolna-Mözs - Dunaújváros Futsal
2023. 03. 24. 19:00 Dunaújváros Futsal - Hidegkúti SC
2023. 03. 31. 19:00 Dunaújváros Futsal - Tihanyi FC
2023. 04. 17. Érd - Dunaújváros Futsal
2023. 04. 21. 19:00 Dunaújváros Futsal - Szigetszentmiklós
2023. 04. 28. 19:00 Dunaújváros Futsal - Tolna-Mözs
2023. 05. 08. 19:15 Hidegkúti SC - Dunaújváros Futsal
2023. 05. 15. 19:30 Tihanyi FC - Dunaújváros Futsal
2023. 05. 19. 19:00 Dunaújváros Futsal - Érd
2023. 05. 29. 20:30 Szigetszentmiklós - Dunaújváros Futsal

A rovat további hírei: Sport

DSTV: fitneszcsillagra emlékeztek

DSTV: fitneszcsillagra emlékeztek

2025. jún. 04.

Idén immár harmadszorra, de városunkban most először rendezték meg a Koós Katalin Ajándék Kupát. A hazai fitnesz egyik fontos megméretésévé vált eseményen mintegy 400 versenyző lépett a közönség és a bírók elé. Hangkép.

Ötödik hely az U17-esek döntőjében

Ötödik hely az U17-esek döntőjében

2025. jún. 04.

A Kaposvár 3-1-es legyőzésével szerezte meg az országos döntő ötödik helyét a DSE Röplabda Akadémia U17-es együttese.

Szombathelyi ellenfél az osztályozón

Szombathelyi ellenfél az osztályozón

2025. jún. 03.

A Vas vármegyei első osztályt megnyerő ISA Haladás lesz a Dunaújváros FC labdarúgóinak ellenfele az NB III-ba jutásért vívott osztályozós párharcban.

Virágcsokrokkal várták az Eb dunaújvárosi hőseit (galériával)

Virágcsokrokkal várták az Eb dunaújvárosi hőseit (galériával)

2025. jún. 03.

A DKSE és a torna szakosztály mellett városunk vezetése is köszöntötte a lipcsei Európa-bajnokságról hazatért dunaújvárosi tornászokat a Pap Zoltán Tornacsarnokban hétfőn délután.

Kunhegyesi öröm a Dózsában

Kunhegyesi öröm a Dózsában

2025. jún. 02.

Hatodik helyen végzett a DSE Röplabda Akadémia korosztályos együttese az U13-as bajnokság Dunaújvárosban megrendezett országos döntőjében.

Bajnoki címek Ceglédről

Bajnoki címek Ceglédről

2025. jún. 02.

Remekül szerepeltek, s összesen öt dobogós helynek örülhettek a Danubius KSE versenyzői a tollaslabdázók Cegléden megrendezett Senior Magyar Bajnokságán.

Szépen csillogó ezüst a serdülőknél

Szépen csillogó ezüst a serdülőknél

2025. jún. 02.

Második helyen végzett a DFVE serdülő leány vízilabda csapata korosztályos országos bajnokság dunaújvárosi nyolcas döntőjében.