Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Megérdemelt, fontos siker hazai pályán

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. már. 25., 18:44

Hiába hajrázott nagyot az Érd, magabiztos győzelemnek örülhetett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a két gárda dunaújvárosi bajnokiján.

Nagyon fontos hatvan perc várt akadémiánk felnőtt együttesére ma délután, ugyanis az az Érd látogatott a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, mely éppen a mieink mögött állt a bajnoki tabellán. Rapatyi Tamás gárdája egyértelműen a győzelmet tűzte ki maga elé, ám a bravúrra tört ellenfele is, így izgalmas csatára számíthattak azok, akik kilátogattak az összecsapásra.

A kezdés valamelyest a vendégek számára sikerült jobban, hiszen az első három találatból kettőt az érdiek szereztek, s először csak a kilencedik perc derekán, Kazai remek góljával vezettek kézilabdázóink (4-3). A vendégek igyekeztek ott loholni a mieink nyomában, s bár a játékrész derekán, Farkas Johanna sikeres büntetője után először vezetett kettővel a DKKA, elég volt egy másfél perces kihagyás, s az ellenfél sorozatban lőtt három góllal fordítani tudott (7-8). Együttesünk gyorsan összekapta magát, Poczetnyik távolról, Arany a szélről duplázott, s hiába kért időt Simics Judit, a 23. percben már 11-8-as hazai fórt mutatott az eredményjelző. A félidő hajrájában két hazai kiállítás alatt sikerült visszajönnie egyre a vendégeknek, ám Farkas és Poczetnyik újabb góljainak köszönhetően 14-11-es vezetéssel vonulhattunk a szünetre.

Képek forrása: DKKA

A térfélcsere után is remekül álltak bele a meccsbe játékosaink, Farkas hetesből, Oguntoye pedig egész pályáról lőtt gól, s máris 16-11-es előnynek örülhettek a hazai drukkerek. A vendégek próbálkoztak ugyan, de a nagy rohanásból is a mieink jöttek ki jobban, így a 40. perc végéhez réve már 19-13-ra vezetett a Kohász. A tetemesnek tűnő előny szerencsére nem tette kényelmessé kézilabdázóinkat, akik továbbra is rendkívül eredményesen támadtak, így a félidő derekához érve gyakorlatilag is eldöntötték a pontok sorsát (26-16). Ekkor jött egy kisebb hullámvölgy a mieink játékában, sorozatban négy gólt szereztek a vendégek úgy, hogy kézilabdázóink nyolc perc alatt egyszer sem találtak kapuba (26-20). A hosszúra nyúlt hazai gólcsendet Farkas Johanna törte meg hetedik találatával, s ugyan az utolsó percek is az egész pályás letámadásra kijövő vendégek számára alakultak jobban, a hazai győzelmet nem fenyegette veszély, így a 30-26-os sikert követően megérdemelten járhattak örömtáncot kézilabdázóink.

DKKA - Érd 30-26 (14-11)

DKKA: Oguntoye 1 - Arany 4, Krupják-Molnár 2, Szalai 2, Weisheitel, Horváth 1, Kazai 1. Csere: Nick 2, Poczetnyik 7, Farkas J. 9, Matucza, Lakatos 1, Fodor. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.

A rovat további hírei: Sport

Elmarad a DFC szombati bajnokija

Elmarad a DFC szombati bajnokija

2024. nov. 22.

A sereghajtó sem áll ki a Dunaújváros FC labdarúgói ellen a vármegyei első osztályú bajnokságban, így elmarad a DFC szombat délutáni bajnoki találkozója.

Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz

Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz

2024. nov. 22.

Egy új játékossal a keretben várja a listavezető Gyergyói HK elleni hazai találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma estefél héttől.

DSTV: szép eredmények a medencében is

DSTV: szép eredmények a medencében is

2024. nov. 21.

Szép eredményeket ért el a közelmúltban megrendezett versenyeken a DKSE kiválósága Kovács-Seres Hunor úszó. A sportoló mesélt a bahreini és a kaposvári versenyekről, a teljesítményét pedig Szabó Gergő edző értékelte. Hangkép.

Nagy csatában nyert a címvédő

Nagy csatában nyert a címvédő

2024. nov. 21.

Izgalmas, rengeteg kiállítást hozó mérkőzésen vitte el a három bajnoki pontot a Fabó Éva Sportuszodából az UVSE női vízilabda csapata szerdán este.

DSTV: átadták az új szőnyeget

DSTV: átadták az új szőnyeget

2024. nov. 20.

Új birkózó szőnyeggel gazdagodott a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola. A modern leporelló szőnyeget, amely összehajtható, verseny méretű birkózó szőnyeg, pályázati forrásból, illetve a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület által biztosított támogatásból finanszírozták, majd adták át ünnepélyes keretek között. Hangkép.

Újabb rangadó előtt a DFVE

Újabb rangadó előtt a DFVE

2024. nov. 20.

A címvédő UVSE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata szerdán este hét órától.

Tavasszal folytatják

Tavasszal folytatják

2024. nov. 19.

Véget értek az "őszi" küzdelmek a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt középszakaszában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: birkózó emlékverseny

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál

  3. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  4. A címvédő érkezik

  5. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  4. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő