Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem hibáztak a fiatalok

Sport
röplabda
DSE Röplabda Akadémia
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2023. már. 30., 07:30

Könnyed játékkal, háromszettes mérkőzésen gyűjtette be a bajnoki pontokat a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese a korosztályos bajnokság hétközi fordulójában.

Kép: DSE Röplabda Akadémia

A január végi fordulóból elmaradt mérkőzését pótolta a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, kedden este. Tomanóczy Tibor gárdája a középszakasz tabellájának utolsó helyén álló Dunakanyar LSN csapatát látta vendégül, nem titkoltan a győzelem megszerzésének reményében, ugyanis a mieinknek óriási szüksége lett volna a két pontra ahhoz, hogy megerősítsék országos döntőt érő helyüket a kilenccsapatos mezőnyben.

Fiataljaink ennek megfelelő elszántsággal is vágtak neki az összecsapásnak, melyen első felvonása még negyed óráig sem tartott, ugyanis az akadémisták valósággal átrobogtak ellenfelükön, s mindössze tizennégy pontot engedélyeztek a vendégeknek (25-14). A fordulás után lényegesen nagyobb csatát vívtak egymással a felek, mert a mieinknél egy kicsit csökkent a koncentráció, míg az ellenfél látványosan feljavult, így a második etapot izgalmas véghajrá után, 25-23-ra nyerte a Tomanóczy-gárda.

A harmadik játszmára azért helyreállt a világ rendje, fiataljaink korán magabiztos vezetésre tettek szert, s előnyüket tartva, 25-18-ra behúzták ezt a játékot is, begyűjtve ezzel a fontos két bajnoki pontot. A DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata így tizenkét találkozót követően az ötödik helyen áll a korosztályos bajnokság középszakaszában, ahonnan az első hat helyezett jut be az országos fináléba.

DSE Röplabda Akadémia - Dunakanyar LSN 3-0 (14, 23, 18)

DSE Röplabda Akadémia: Juhász, Kisházi, Göczi, Tóth, Vida, Béres, Szalai, Winter, Kuti (liberó), Herceg (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

A BJA ellen zárja az évet a DAB

2025. dec. 30.

A 2025-ös esztendő utolsó mérkőzésén a BJA HC gárdáját látják vendégül az Acélbikák jégkorongozói az Újpesti Jégcsarnokban ma este hat órától.

Nagy változások után, itthon folytatják a bajnokságot

2025. dec. 30.

Alaposan megfiatalított kerettel, a Vác elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB I-es pontvadászatot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata ma délután öt órától.

Két siker az Andersenben

2025. dec. 29.

A DAB-ASP a nyolcadik, a DUE-Worm Angels első győzelmének örülhetett a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi mérkőzésein.

Nem volt esély Debrecenben

2025. dec. 29.

Ezúttal a védekezés a kapusteljesítmény és a helyzetek kihasználása sem működött Debrecenben, így kiütéses vereségbe szaladtak bele Acélbikáink a DEAC ellen.

Dobogós helyek az évzárón

2025. dec. 28.

Négy éremmel zárták az év utolsó hazai érdekeltségű versenyét a Danubius KSE tollaslabdázói december 27-én.

Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

2025. dec. 28.

Debrecenben, a DEAC elleni összecsapással folytatja az Erste Liga csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

2025. dec. 27.

Különleges helyzetben vannak a DKSE röplabdázói – mindenki tudja, hogy a felnőtt csapat esetében nagy nehézséget jelent, hogy valójában U20-as játékosok lépnek pályára náluk jóval idősebb és tapasztaltabb játékosok ellen hétről-hétre. A fiatalabb korosztályokban azonban szépen teljesítenek a lányok és a fiúk – év végi értékelőre kértük Tomanóczy Tibor vezetőedzőt. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő