Szexet ígért, de kifosztotta alkalmi partnerét egy nő
Klasszikus lerántás, a légyott és a leitatás után alaposan megkopasztotta mélyen elalvó partnerét az alkalmi szerető – de feljelentés és vádemelés lett a vége.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség védekezésre képtelen személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette, valamint további bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki kifosztotta alkalmi partnerét még tavaly július elején. A vádemelés tényéről a vármegyei főügyészség adott tájékoztatást: Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzése a vádiratot idézi, amely szerint a sértett interneten ismerkedett meg a nővel, majd személyes találkozót beszéltek meg.
A férfi felvette autójába Dunaújvárosban a nőt, együtt a férfi lakására mentek, ahol italoztak, majd szexuális kapcsolatot létesítettek. A sértett ezt követően mélyen elaludt, a nagy mennyiségű ital következtében védekezésre képtelen állapotba került, amelyet kihasználva a nő eltulajdonította a férfi pénztárcájából a bankkártyáját, valamint az egyik szekrényben tárolt 850 ezer forint készpénzt. A férfi csak másnap délelőtt ébredt fel, észlelte a pénz és a bankkártya eltűnését. A kártyát ugyan azonnal letiltatta – de a nő az összes eltulajdonított pénzt elköltötte, és a bankkártya sem került elő.
Az ügyészség vádiratában a többszörös visszaeső nővel szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást indítványozott.
Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
(Illusztráció: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel
2024. már. 04.
Nem hivatalos információink szerint 5 métert zuhant egy munkás az erőmű gyáregységben történt baleset során ma délelőtt, létesítményi tűzoltók szabadították ki, mentőhelikopter szállította Fehérvárra. Anyagunk frissül!
Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak
2024. már. 03.
A tavaszi teljes körű szirénapróba vár ránk hétfőn délelőtt. Lakossági teendő nincs, de senki ne ijedjen meg a katasztrófariadó üvöltő jelzésétől!
Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)
2024. már. 02.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 45 éves férfi eltűnése ügyében. Múlt szerdán látták utoljára, jelentkezzen, ha tud róla – és persze egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
2024. már. 01.
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a nővel és férfival szemben, akik egy üzletben dolgozó vagyonőrt bántalmaztak. Verbális csata fajult tettlegességig, értesült a DO.
Súlyos baleset, teljes útzár volt a 62-es úton
2024. már. 01.
Személyautó sodródott le az útpályáról Dunaújváros és Perkáta közötti szakaszán tegnap késő este. A sofőr sérült meg a balesetben, a forgalmat a 6-os út felé terelték, értesült a DO.
Közös munka a bűnmegelőzésért
2024. feb. 28.
A dunaújvárosi kapitányság bűnmegelőzési szakemberei is részt vettek azon a tanácskozáson, amelyet a prevenciós tevékenység hatékonyságának növelése érdekében szerveztek a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
Bréking: lánglovagok bevetése az Alkotás utcában (FRISSÍTVE!)
2024. feb. 27.
Egy 7. emeleti lakás erkélyén szivárgó füst miatt riasztották a dunaújvárosi egységet ma reggel. A Béke városrészi bevetés még felderítési szakban van – jövünk a részletekkel! (FRISSÍTVE!)