Pincéket tört fel a duó – felfüggesztettet kaphatnak

Öcaline - 2023. április 28. 8:40

Három nap alatt három helyiséget pakoltak ki ugyanabban a dunaújvárosi társasházban. Mindet vittek, ami nem volt lebetonozva, derül ki az ügyészségi összegzésből.

A vármegyei főügyészség tájékoztatója szerint a Dunaújvárosi Járási Ügyészség kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és további bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a két férfival szemben, akik Dunaújvárosban társasházi pincéket törtek fel és fosztottak ki. 
Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő tájékoztatása felidézi: a vádirat szerint a két férfi 2022. január 25-27. között jutott be ugyanannak a dunaújvárosi társasháznak három pincéjébe. Az ajtópántok lefeszítése után a feltört pincékből egy 75 ezer forint értékű kerékpárt, továbbá horgászfelszereléseket, férfi karórát, játékkonzolt tulajdonítottak el, összesen 240 ezer forint értékben. A vádlottak az eltulajdonított dolgokat zálogházba adták, amelyek közül néhány tárgyat a rendőrség lefoglalt – így a lopással okozott kár részben megtérült. 

Az ügyészség vádiratában a terheltekkel szemben, tárgyalás mellőzésével végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását, pártfogó felügyelet elrendelését, valamint vagyonelkobzást indítványozott, erősítette meg a szóvivői summázat.

(Illusztráció: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Az ügyészség az eltiltások hatálya alatt vezető sofőr letartóztatását indítványozta

Az ügyészség az eltiltások hatálya alatt vezető sofőr letartóztatását indítványozta

2023. szep. 14.

Mert a szép szó, a büntetésözön már kevés. És most komolyan: mit tehetünk a notórius szabályszegőkkel egy olyan veszélyes üzemben, mint a közlekedés?

Egy nap alatt lebukott a bringatolvaj

Egy nap alatt lebukott a bringatolvaj

2023. szep. 08.

A Mezőfalván történ kerékpárlopással meggyanúsított férfi beismerő vallomást tett. Ám előtte tett is arról ügyesen, hogy fülön csípjék sebesen.

Felismeri őket? Jelentkezzen!

Felismeri őket? Jelentkezzen!

2023. szep. 07.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a felvételeken látható két, ismeretlen személyazonosságú nő azonosításához. Lopni próbáltak, de lebuktak, ám elmenekültek, viszont most keresik őket.

DSTV: fokozott figyelemmel az utakon!

DSTV: fokozott figyelemmel az utakon!

2023. szep. 06.

A rendőrség számára is fontos időszak a tanévkezdés, derül ki a DSTV összeállításából. Elkezdődött az iskola, a rendőrség és polgárőrség fokozott óvatosságot és figyelmet kér a közlekedőktől – variációk egy témára, általános összegzést már közölt a DO, most itt a hangképes anyag.

Kettős halál a gyorshajtás vége – vádemelésig jutott a tragédia

Kettős halál a gyorshajtás vége – vádemelésig jutott a tragédia

2023. szep. 05.

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a férfi ellen, akinek a gyorshajtása két személy halálát okozta. A dunaújvárosi bíróság dönt, értesült a DO.

Súlyosabb büntetést kaphat a moldáv embercsempész

Súlyosabb büntetést kaphat a moldáv embercsempész

2023. szep. 04.

Ügyében a dunaújvárosi ügyészség járt el még tavaly augusztusban – most a Győri Fellebbviteli Főügyészség határozott, az ítélőtábla döntésére várnak, áll a főügyészség közleményében.

Hangos üzemű szirénapróba – figyelem, már ma délelőtt!

Hangos üzemű szirénapróba – figyelem, már ma délelőtt!

2023. szep. 04.

A szokásos morgatás helyett teljes körű szirénapróba lesz Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében – városunkban ezúttal is 11 órakor harsannak fel a szirénák. Figyelem, ez csak próba!