Újra itthon az Eb-hősök (galériával)
Remek hangulatú ünnepséggel kedveskedtek a szép sikereket hozó törökországi Európa-bajnokságról hazatérő dunaújvárosi válogatottaknak a DKSE tornászai.
Már megszokhattuk, hogy egy-egy felnőtt világverseny után rendre van mit ünnepelnie a dunaújvárosi tornászoknak, ugyanis a DKSE versenyzői sorozatban szállítják a szebbnél is szebb eredményeket, nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi mezőnyben is.
Örömkönnyes hazatérés
Így volt ez a vasárnap véget ért törökországi Európa-bajnokságon is, melyen a három dunaújvárosi tornásszal, Kovács Zsófiával, Mayer Grétával és Czifra Bettina Lilivel felálló magyar női válogatott a negyedik helyen végzett a csapatversenyben, amivel kijutott az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, melyet Antwerpenben rendeznek szeptember 30. és október 9. között. A csapat sikere mellett egyéniben is volt minek örülni, ugyanis Kovács Zsófia szenzációs teljesítményt nyújtva szerzett ezüstérmet egyéni összetettben, míg gerendán sporttörténelmi sikert elérve szerezte meg a magyar tornasport első felnőtt bronzérmét a viadal zárónapján.
A dunaújvárosi különítmény, valamint edzőjük, Trenka János hétfő délután érkezett haza a kontinenstornáról, ám útjuk először még nem haza, hanem második otthonukba, a tornacsarnokba vezetett, ahol az Eb-t tartalékként itthonról figyelő Makai Lilla mellett, Mátyás Gábor DKSE-elnök, a torna szakosztály edzői, illetve lelkes gyerekhad köszöntötte Zsófiékat szűnni nem akaró tapsviharral. Az örömkönnyes hazatérést követően rögtönzött élménybeszámolóval kedveskedtek a megjelenteknek versenyzőink, illetve edzőjük, majd Mátyás Gábor, a DKSE elnöke köszönte meg tornászainknak, hogy újabb remek eredményekkel öregbítették a dunaújvárosi torna, valamint a DKSE hírnevét.
Szívbe zárt kontinensviadal
A családias ünnepséget követően persze nem maradhattak el a közös fotók, illetve az Európa-bajnoki érmek megcsodálása sem, míg a főszereplőket arra kértük, értékeljék a mögöttük hagyott napokat, s ahogy az várható volt, összességében elégedettek voltak teljesítményükkel a válogatott dunaújvárosi tagjai.
Végh Zoltán felvételei
Kovács Zsófia:
– Összességében elégedett vagyok, legfőképpen az egyéni összetettnek örülök, s bár a döntő után csalódott voltam, mert tényleg nagyon kevéssel, bő egy tizeddel maradtam le az aranyéremről, amivel megdönthettem volna a saját rekordomat, de már nagy boldogsággal tudok visszagondolni az ezüstéremre is, ugyanakkor dolgozni fogok azon, hogy a jövőben én állhassak fel a dobogó tetejére. A gerendán volt egy kis izgalom az óvás miatt, de óriási dolog, hogy harmadik helyen végeztem. Az Eb-re ezzel együtt úgy tekintek vissza, hogy maradt még bennem, mert a korlát nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, szóval igyekszem tanulni a hibákból, hogy a későbbiekben ki tudjam javítani őket.
Mayer Gréta:
– Ez az Eb sajnos most nem úgy sikerült, ahogy a tavalyi, melyen végig rontás nélkül tudtam teljesíteni. Itt most becsúsztak apróbb hibák, ezeket mindenképpen javítani kell a jövőben. A csapatunk nagyon jó, összetartó társaság volt, tényleg látszódott, hogy együtt vagyunk, segítünk egymásnak mindenben, ennek nagy szerepe lehet a jövőben is, hiszen a világbajnokságon már az olimpiai szereplés lesz a cél, s azt mindenki nevében mondhatom, hogy ennek elérése a legnagyobb álmunk.
Czifra Bettina Lili:
– Ez volt az első felnőtt Európa-bajnokságom, ami nagyon jó volt, nagyon tetszett, de sokkal jobban izgultam, mint a tavalyi müncheni Eb-n, ami egy ifjúsági verseny volt, itt meg a felnőttek között kellett helyt állni. Teljesen más volt a légkör is, de összességében megvoltak a gyakorlataim, gerendán azért küzdöttem rendesen, mert óriási volt bennem az izgalom, de összességében elégedett voltam a teljesítményemmel. Innentől nekem sem lehet más a célom, csak az, hogy a lehető legtöbbet fejlődjek, dolgozzak, mert óriási dolog lenne, ha a csapattal kijutnánk az olimpiára.
Trenka János:
– Folyamatosan értékelem a versenyeket, s ha nem is maximálisan, de nagyon elégedett vagyok a mostani Eb-szerepléssel, s a szívembe zártam ezt a kontinensviadalt. Elsősorban Zsófi gerenda gyakorlatai miatt, mert háromból hármat remekül megcsinált, ezzel tényleg maximálisan elégedett lehetek. Az összetett teljesítménye is nagyon jó volt, tudjuk, hogy nekünk állt a zászló, egy fél ponttal tudtuk volna verni a brit lányt, ha talajon minden tisztán kijön, illetve felmáskorláton nincs az a bizonyos hiba. Ez most így sikerült, nem bánkódunk rajta, de tudjuk, látjuk, hogy mi vagyunk a legjobbak, s ezt a jövőben meg is kell mutatnunk. Grétire három szeren számítottunk, ugráson és gerendán szép gyakorlatot mutatott be, a talaj sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, de ez szerencsére bántotta őt is, így biztos vagyok abban, hogy mindent el fog követni azért, hogy ezt javítsa a jövőben. Lili első éves felnőttként vett részt az Eb-n, de nagyon fontos volt számára ez a verseny, hogy lássuk, miként tud versenyezni, s lássuk, hogyan lehet őt is motiválni a jövőben, hiszen benne nagyon sok van még. Ő mind a négy szeren bemutathatta gyakorlatát, sok apró pontatlanság volt még ezekben, de reméljük, hogy ezeket a világbajnokságig össze tudja rakni, mert mindenképpen olyan eredményt szeretnénk elérni, hogy ott lehessünk az olimpián.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink
2025. nov. 04.
Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.
Kupafeladatok előtt a DKSE
2025. nov. 04.
A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.
Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre
2025. nov. 03.
Vezetése után nem tudta lezárni a Fehérvár FC elleni rangadót, így elszenvedte első vereségét az idei bajnoki szezonban a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Nem adtak esélyt az MTK-nak
2025. nov. 03.
A meccs végére alaposan kiengedett, de így is nagyon sima, háromgólos győzelmet aratott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az MTK II. elleni hazai bajnokin.
Egy gól döntött a Csíkszereda ellen
2025. nov. 03.
Péter Balázs második harmadban szerzett emberelőnyös találatával győzte le a jól küzdő Acélbikákat a Csíkszereda gárdája az Erste Liga vasárnapi fordulójában.
Nem borult a papírforma
2025. nov. 02.
A vendég Fino Kaposvár három szettben vitte el a pontokat a DKSE röplabdázóitól a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának harmadik fordulójában.
Pontmentés a véghajrában
2025. nov. 02.
Hatalmas küzdelemben ért el 18-18-as döntetlent a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.









