A Fradi ellen is megmutatnák, mire képesek

spigott - 2023. május 13. 6:59

A fővárosban, a Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma délután kettő órától.

Kép: DO-archív

Két hét szünet után játszik újra bajnoki mérkőzést akadémiánk felnőtt együttese, melyre rendkívül nehéz feladat vár az NB I újabb fordulójában, ugyanis ma délután kettő órától a fővárosban, a Ferencváros vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink. A zöld-fehérek a második helyen állnak a bajnokságban, s bár a bajnoki címre már csak matematikai esélyük van, egy jó formában, s kiváló hangulatban lévő együttes lesz a mieink hétvégi vetélytársa.

A Fradi ugyanis a mögöttünk hagyott hétvégén óriási bravúrt elérve jutott be a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe, s a metzi kupabravúr után nyilván arra készülnek a fővárosiak, hogy hazai környezetben, a bajnokságban is kiszolgálják az értük szurkolókat. A meccs esélyesének egyértelműen a zöldek számítanak, ugyanakkor Rapatyi Tamás vezetőedző bízik abban, hogy játékosaink képesek lesznek megnehezíteni ellenfelük dolgát, ehhez azonban az első perctől az utolsóig fegyelmezetten, nagy odaadással kell kézilabdázóinknak.

– A Ferencváros történetének egyik legnagyobb sikerét elérve bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé, s reméljük, a két magyar együttes közül kerül majd ki a végső győztes. Ami pedig a mai mérkőzést illeti, nehézséget okoz számunkra, hogy Farkas Kata és Arany Rebeka sérült, utóbbit már meg is műtötték, így ők nem állhatnak rendelkezésünkre. Borgyos Panna viszont visszatért, de neki még formába kell lendülnie hosszú kihagyása után, s vannak azért egyéb kisebb sérüléseink is, szóval nem tudunk a legerősebb összeállításunkban pályára lépni. Az a csapat azonban a legerősebb, ami éppen pályára lép, s az elvárásunk ezúttal az lesz, hogy mindenki elvégezze a rá bízott feladatot, s az első perctől az utolsóig küzdjön. A Fradi most lendületben van, biztosan felszabadultan játszik majd a hétvégi remek siker után, mi azonban szintén meg szeretnénk mutatni, hogy mire vagyunk képesek.

A rovat további hírei: Sport

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

2025. dec. 02.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

2025. dec. 01.

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

2025. dec. 01.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.

Ezúttal az Újpest örülhetett

Ezúttal az Újpest örülhetett

2025. dec. 01.

Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.

Nem volt esély a MEAFC ellen

Nem volt esély a MEAFC ellen

2025. nov. 30.

Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

2025. nov. 30.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47-13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

Elmaradt a bravúr Görögországban

Elmaradt a bravúr Görögországban

2025. nov. 30.

A hazai pálya minden előnyét élvező Olimpiakosz magabiztos győzelmet aratott a DFVE női vízilabdázói ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.