A tökéletes konyha nyomában
Egy konyha összeállítása mindenféleképpen tervezést és gondos odafigyelést igényel. Természetesen nagy jelentősége van magának a térnek, hogy milyen bútorokat szeretnénk, illetve mi minden fér egyáltalán el. (X)
Emellett a konyhai gépek lesznek azok, amelyek meghatározó szerepet töltenek majd be ebben a helyiségben.
Sütőválasztási kisokos
Az egyik fontos feladat a sütő kiválasztása. A Markabolt.hu beépíthető sütői között azonban mindenki megtalálhatja a maga számítását. Már a külső dizájn szempontjából is nagy mozgásteret kapunk, hiszen a legnépszerűbb inox modellek mellett más színt, akár fehér sütőt is választhatunk. Míg egy modern konyhába egyértelműen az előbbiek passzolnak jobban, addig egy vintage enteriőrben igazán különösen, idegenül hatnának. Szerencsére a széles kínálatban minden stílushoz találunk megfelelő berendezést.
Az esztétikum mellett már a praktikumra is hatással van az, hogy milyen kezelői felülettel rendelkező gép mellett kötelezzük el magunkat. Az egyes változatok ezenfelül abban is különbözhetnek, hogy milyen funkciókkal rendelkeznek, illetve melyek hiányoznak belőlük.
A teljesítményről sem érdemes megfeledkezni, ahogy a méret is kiemelten fontos. Nem csupán az a kérdés, hogy el fog-e férni a konyhabútorba a beépíthető sütő, hanem azt is érdemes megfontolni, hogy mekkora készülék lenne ideális számunkra. Nem kérdés, hogy egy kisebb eszköz gyorsabban be tudja melegíteni a belső terét, így kevesebb áramot fog fogyasztani.
Az energiafogyasztás kérdése azonban enélkül is mindenképpen külön szempont kell, hogy legyen, ráadásul nem csupán azért, hogy mennyibe kerül majd számunkra évente a fogyasztása, hanem azért sem mindegy, hogy milyen gépekkel lehet egy vezetékre, egy biztosítékhoz kapcsolni, hogy azok ne akadályozzák egymás működését sem.
Mit szűrhetünk le mindebből?
Azt feltétlenül, hogy egész egyszerűen tervezés nélkül nem megyünk semmire. Így tehát nem lesz elég kiválasztani a konyhaszekrényt, hanem azt is pontosan el kell dönteni, hogy mi hova kerüljön bele. Meg kell fontolni a beépítésre kerülő berendezések számát, s persze meghatározni azok precíz méreteit is.
Később már nehéz ügy módosítani a konyhabútoron, így többnyire meg kell elégednünk azzal, hogy szabadonálló konyhai gépeket választunk. Tragédiaként természetesen erre sem kell tekintenünk, hiszen manapság már igazán dizájnos modellek közül válogathatunk, legyen szó bármiről is.
Amire kevesen gondolnak…
Egy konyhában nem csak beépített, illetve nagy méretű eszközök segítik kellemesebbé tenni mindennapjainkat. Mellettük számos kisgép is használatban van a legtöbb háztartásban, s ha ezeket rendszeresen működtetjük, akkor nagy valószínűséggel nem lesz kedvünk naponta a szekrény mélyére süllyeszteni. Éppen ezért tervezzük meg aszerint a konyhapultot és a polcokat, hogy jusson hely rajtuk minden eszköznek.
A konklúzió egyértelmű, hiszen többször is elhangzott: a tökéletes konyha az alapos tervezéssel kezdődik. Ne blicceljük el a feladatot, hogy később ne kelljen bánkódnunk!
A rovat további hírei: Mozaik
Hasznos tudnivalók a belföldi fuvarlevél kapcsán
2025. júl. 15.
A fuvarozáshoz sokféle okmány, dokumentum kapcsolódik, mert a tevékenység szerződéses keretek között zajlik, közben árumozgatás történik, melynek során az áru átvételét, mozgatását, célba juttatását dokumentálni kell. (X)
Hűek a márkához, hűek Dunaújvároshoz (galériával)
2025. júl. 15.
Sorozatban ötödik alkalommal rendezték meg az AlfaCity programkavalkádját a Szalki-szigeten a mögöttünk hagyott napokban, ahol számtalan program és autócsoda várta az Alfa Romeo szerelmeseit.
Kánikula, aztán némi lehűlés, a végén megint hőség várható a héten
2025. júl. 14.
Markáns hidegfront tompít a tikkasztó nyár erején a hét első felében, de az előrejelzések szerint a hét végére visszatér a strandidő, érdemes vízparti programokra izmozni!
Vitaminok – létfontosságú szövetségeseink a modern élet kihívásaiban
2025. júl. 13.
Az utóbbi évek tudományos kutatásairól szóló hírek egyre több olyan tápanyagról számolnak be, amelyek segíthetnek a modern életmód okozta terhelések – például a stressz, a mozgáshiány, a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása – ellensúlyozásában. (X)
DSTV: összefog és segít a Vasas nagy családja
2025. júl. 13.
A kezdeményezésről már beszámoltunk, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes egy hajdani táncos kisfiának gyógyulását segítő jótékony célú akcióval körítette az immár hagyományos évadzáró családi összejövetelt a közelmúltban. Hangkép.
A márkahűség diadala (galériával)
2025. júl. 12.
Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan idén is Dunaújváros ad otthont az AlfaCity-nek, vagyis az Alfa Romeo hagyományos márkatalálkozójának. A négynapos rendezvény ezúttal is számtalan remek programmal várja az érdeklődőket, akik ma délutánra töltik meg teljesen Szalki-szigetet.
Dunaújváros Pizzája: az MMK-nak segített a nemes kezdeményezés
2025. júl. 12.
A Dunaújváros Kenyere akciósorozat mintájára nemrégiben útjára indult a Dunaújváros Pizzája program, Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Pizzéria közös kezdeményezése. Az elv változatlan: aki ezt a finomságot vásárolja, félévente támogat egy helyi szervezetet – ezúttal az MMK volt a kedvezményezett.