Felemás eredmények az utánpótlás rangadóin

spigott - 2023. május 5. 17:30

A DKKA U17-es együttese kikapott, az U19-esek viszont nagy csatában győztek a Győr elleni korosztályos bajnokin.

Kép: DKKA-archív

A nagy rivális Győr elleni hazai mérkőzésekkel folytatta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit a DKKA U17-es és U19-es együttese csütörtökön délután.

A serdülők csatája előtt a mieink a negyedik, míg a vendégek a második helyen álltak a tabellán, a kezdés ugyanakkor Guricsné Horváth Beáta csapata számára alakult jobban, hiszen bő tíz perc elteltével már 6-3-ra vezettek az akadémisták. A folytatásra feljavultak a győriek is, akik a 17. percben magukhoz ragadták az előnyt, s a szünetre is 15-13-as fórral vonulhattak. A térfélcserét követően hamar elhúzott néggyel az ETO, s bár a mieink küzdöttek becsülettel, már nem tudtak közelebb kerülni vetélytársukhoz, sőt a győriek még növelni is tudták vezetésüket, s végül 29-23-as sikerrel vitték haza a pontokat.

A tabellán második U19-esek győzelemmel szerették volna megünnepelni, hogy bejutottak a bajnokság négyes döntőjébe, de a sikerben bízva öltöttek szerelést a győriek is, akik az első negyed óra után 4-2-re vezettek. Idővel azért rendezte sorait Zubai Gábor együttese, s 3-6-os hátrányból remek hajrát vágott ki a félidő utolsó kilenc percében, amivel sikerült is magához ragadnia az előnyt (11-10). A második felvonásban is hatalmas csatát vívtak egymással a felek, hol a mieink, hol a Győr vezetett egy-egy találattal, de az izgalmas véghajrában Varja Lara sikeres büntetőivel behúzta a meccset együttesünk (23-22), mely utolsó meccsének eredményétől függetlenül a második helyen fejezi be az alapszakasz küzdelmeit.

Eredmények, gólszerzőink

U17-es bajnokság, I. osztály, nyugat
DKKA - Győri Audi ETO KC 23-29
(13-15)
Gólszerzőink: Takács Száva Fanni 6, Mózsi Villő Lelle 5, Nagy Sára 2, Megyei Bodza Zsuzsanna 2, Mikó Luca 2, Fehér Luca Blanka 2, Egejuru Euniké Sára 2, Badacsonyi Edina 1, Polányi Dóra 1.

U19-es bajnokság, I. osztály, nyugat
DKKA - Győri Audi ETO KC 23-22
(11-10)
Gólszerzőink: Varjas Lara 8, Marik Dalma 3, Korozmán Mercédesz Csilla 3, Dobos Hanna 2, Balogh Dóra Anna 2, Sztanó Kincső 1, Gajdos Petra 1, Kovács Flóra 1, Varga Viktória Réka 1, Konyecsni Alexa 1.

A rovat további hírei: Sport

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. dec. 02.

Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.

Fontos meccs vár az Acélbikákra

Fontos meccs vár az Acélbikákra

2025. dec. 02.

A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

2025. dec. 02.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

2025. dec. 01.

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

2025. dec. 01.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.