Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Horvátországban bizonyíthatták tudásukat

Sport
birkózás
DKSE
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2023. máj. 24., 17:00

Bár aranyérmet ezúttal nem szereztek, így is szép eredményekkel térhettek haza az Aréna Openről a DKSE és fiókszakosztályinak ifjú birkózói.

Kép forrása: DKSE birkózó szakosztály

Pulában, az Aréna Open elnevezésű nemzetközi meghívásos versenyen vettek részt a DKSE és fiókaszakosztályainak (Gurics György BDSE, Enying VSE) a mögöttünk hagyott hétvégén, s a horvátországi megméretés a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is igen színvonalas versenyt hozott, hiszen három korosztályban összesen háromszázötven fiatal mérhette össze tudását.

A négy szőnyegen zajló küzdelmekre hét országból érkező harminckilenc egyesület sorakozott fel, s összesen kilenc versenyzőnk próbálta ki magát, heten a diák és ketten a serdülő korcsoportban. Ezek a versenyzők a hazai mezőnyben már bizonyítottak, ezzel érdemelték ki, hogy nemzetközi tornán is számot adhassanak tudásukról. Az idei évben, sajnos senkinek sem sikerült aranyérmet nyernie, de a kilenc főből heten pontszerző helyen zártak.

A 30 kg-osok mezőnyében induló Rafael Krisztián jutott a legtovább, három győzelmet követően, csak a döntőben tudta egy cseh fiú megállítani. A dobogó harmadik fokára négyen is felállhattak: Tombor Benedek 35, Garbacz Bence 45, Fekete Csanád 59, Zámbó Gergő 75 kilogrammosok között. Ötödik helyen zárta a napot Csőregi Zalán és Fekete Csaba. Idén helyezés nélkül térhetett haza Kaszala Máté és Fierpasz András. A verseny végét követően a lehetőséget kihasználva többen is megmártóztak a melegnek nem mondható tengervízben, árulta el érdeklődésünkre Tombor István, a DKSE birkózóinak vezetőedzője.

A rovat további hírei: Sport

Biztos siker Kanada ellen

Biztos siker Kanada ellen

2024. júl. 30.

Végig vezetve aratott magabiztos, 12-7-es győzelmet Kanada ellen a három DFVE-játékossal feláll magyar női vízilabda válogatott az olimpia csoportkörének második fordulójában.

Várja a jelentkezéseket a DLSZ

Várja a jelentkezéseket a DLSZ

2024. júl. 29.

Még bő egy hétig lehet nevezni a városi kispályás labdarúgó bajokság 2024/2025-ös kiírásának küzdelmeire.

Czifra Bettina Lili döntős Párizsban!

Czifra Bettina Lili döntős Párizsban!

2024. júl. 29.

Parádés versenyzéssel, a 18. legjobb eredménnyel jutott be a párizsi olimpia egyéni összetett fináléjába a DKSE tornásza, Czifra Bettina Lili. Gratulálunk, így tovább!

Újra együtt gyakoroltak a tollaslabdázók

Újra együtt gyakoroltak a tollaslabdázók

2024. júl. 28.

A rengeteg közös gyakorlás mellett a kikapcsolódásra is jutott ideje a Danubius KSE tollaslabdázóinak az egyesület hagyományos nyári edzőtáborában.

Vereséggel kezdtek a magyarok

Vereséggel kezdtek a magyarok

2024. júl. 27.

Végig futott az eredmény után, s bár többször is egalizált, végül 10-8-as vereséget szenvedett női vízilabda válogatottunk a hollandok ellen az olimpiai torna első találkozóján.

Egyéni csúcsok és döntős helyek

Egyéni csúcsok és döntős helyek

2024. júl. 27.

Az országos serdülő bajnokságon is igyekeztek kihozni magukból a maximumot a DKSE tehetséges úszói.

Kovács Zsófia nem indul az olimpián

Kovács Zsófia nem indul az olimpián

2024. júl. 26.

Sajnos nem vehet részt a párizsi ötkarikás játékokon a csütörtöki pódiumedzésen megsérült Kovács Zsófia.

  • További hírek

Friss hírek

  1. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

  2. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  3. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

  4. Nem tudták lelassítani az Audit

  5. DSTV: színekben élni

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő