Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Két keréken együtt – szombaton lesz az idei Bringatúra!

Mozaik
bringatúra
születésnap
közösség

facebook megosztás

doszerk - 2023. máj. 02., 18:08

Elstartol a XXXVII. Bringatúra. A mára már hagyománnyá vált városi esemény 1985-ben kezdődött, annak emlékére, hogy a város építése 35 évvel korábban, 1950. május 2-án kezdődött. 

Idén több korábbi hagyományt is szeretne feleleveníteni a szervező önkormányzat, így például zsíroskenyérrel várják az érkezőket, az alap azonban változatlan: a nevezőknek a Dunaújváros-Mezőfalva-Dunaújváros távot kell teljesíteniük. A nevezés természetesen ingyenes. 

Fontos a felkészített kétkerekű!

Maga a Bringatúra ugyan május 6-án, szombaton lesz, a felkészülés azonban már korábban elkezdődik, hiszen a téli állás után a bringákat fel kell készíteni a túrára. Ebben pedig többen is részt vettek, illetve vesznek. 
Orosz Tamás
A nyitányt Orosz Tamás tartotta, aki a kerékpártúrát és ezzel együtt a kerékpározást támogatva ingyenes szervizzel várt minden érdeklődőt a Városháza téren felállított pavilonban még múlt szombaton. Itt vállalta kisebb javítások elvégzését, mint például kerekek centírozását, fékek és váltók állítását, defektes kerekek javítását.
Magellán Kerékpárbolt - május 2-5. között 
A Szórád Márton út 6/A alatt található Magellán Kerékpárbolt május 2-5. között a Bringatúra résztvevőinek 10 százalék kedvezményt biztosít a szervizdíjból. 
Ezen felül a Bringatúra után, május 8-15. között, aki kerékpárt szeretne vásárolni vagy javíttatni, készpénzes fizetés esetén 10 százalék kedvezményt biztosítanak számára, ha bemutatja a rajtszámát – tehát a túra után érdemes megőrizni azt.

Aqarius Kerékpárbolt – május 2-6. között
A Vasmű út 1. alatt található Aquarius Kerékpárbolt május 2-6. között minden Bringatúrán indulónak, aki betér a boltba, 10 százalék kedvezményt ad minden termékére.

Itt a pontos menetrend

8 órától ismét lesz lehetőség a bringákon apróbb javíttatásokat elvégeztetni a Decathlon, Orosz Tamás és az Aqarius Kerékpárbolt jóvoltából.
8 órakor kezdődik majd a regisztráció is, az első 500 regisztráló ajándék úticsomagot kap, és minden érkezőt zsíros kenyérrel, almával, ásványvízzel várnak. 
8.10-kor zumba bemutatót tart Délczeg Zsófi, majd 8.45-től pedig Sólyomvári Ágnes tanárnő tartja a közös bemelegítést. 
9 órakor indul a mezőny Mezőfalvára, ahol egy izgalmas trial bemutató várja a tekerőket. 
A visszaérkezés után Dóczi Zsuzsi gymstick bemutatója lesz, majd a tombolasorsoláson értékes nyeremények találnak gazdára. 

Pintér Tamás: "mindenkit biztatok, hogy tekerjen velünk"

A polgármester két dolgot emelt ki a Bringatúra kapcsán. Először is mindenkit arra biztat, hogy jöjjön el, vegyen részt az ingyenes programon, ami nem csak jó közösségi élmény, hanem jó testmozgás is a tavasz kezdetén, a téli bezártság után. Pintér Tamás második szava a köszöneté, azok felé a cégek és magánszemélyek felé, akik támogatják a túrát:
– A Bringatúra az elmúlt 37 évben azért tudott ilyen szuper hagyomány lenni, mert a szervezők mellett mindig voltak a városban olyan cégek és magánszemélyek, akik jelentős összeggel támogatták azt. Elég csak Balogh Gyula Bogumilra gondolnunk, aki a fiatalkorom túráinak emblematikus alakja volt. Szerencsére most is rengeteg támogatóra számíthatunk, ilyen az Aquarius Kerékpárbolt, a Magellán Kerékpárbolt, az Atlaszbusz, Orosz Tamás, a dunaújvárosi Decathlon áruház, a dunaújvárosi BioTech USA üzlet, a DVG Zrt., a Kert Vitaminjai és Főtaxi. Nélkülük ez a túra nem jönne össze és persze előre is köszönöm a rendőrség és a polgárőrök munkáját, kérek mindenkit, hogy tartsa majd be az ő kéréseiket, hogy mindannyian biztonságban érkezhessünk meg a túráról. 
Pintér Tamás ezúttal is felhívta a figyelmet arra a régi igazságra, hogy ez egy kerékpártúra, nem pedig verseny, a cél tehát a közös kikapcsolódás!

Találkozzunk május 6-án 8 órakor a Városháza téren!

DMJV Önkormányzata
(Archív fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Mozaik

Partnerprogram az üzleti siker szolgálatában

2025. dec. 20.

Manapság, amikor a cégek közötti verseny kiélezett, fontos olyan együttműködési lehetőségeket keresni, amik segítik a piaci pozíció megerősítését. Ilyen lehetőséget kínálnak a különféle partnerprogramok, amik résztvevőiknek kedvezményes beszerzési feltételeket, marketingtámogatást és rugalmas ügyintézést biztosítanak. (X)

Az otthoni környezet szerepe a hatékony munkában és tanulásban

2025. dec. 19.

Az elmúlt időszakban az otthonunk új funkciókat kapott, hiszen nemcsak pihenésre használjuk, hanem munkavégzési és tanulási helyszínként is szolgál. A nappali és a hálószoba ma már sokan számára iroda vagy tanulószoba is lett. (X)

DSTV: emlékek az óvodákból

2025. dec. 19.

Emlékeznek még arra, mikor 27 óvoda működött Dunaújvárosban? A válasz a DSTV összeállításában látható: a fiatalok talán már nem, az idősebbek azonban annál inkább – és emléket is állítottak ezeknek az óvodáknak az Irodaház II. emeletén. Hangkép.

Változatos, jótét adománnyal tarkított volt a Pannon Oktatási Központ karácsonya

Változatos, jótét adománnyal tarkított volt a Pannon Oktatási Központ karácsonya

2025. dec. 18.

Szép hagyományt folytatott a Pannon Oktatási Központ magángimnáziuma: a Bartók Kamaraszínház színháztermében rendezték az idei, már 15. Családi karácsony című gálát szerdán délután. Az esemény programját a diákok kezdeményezése nyomán tartott közösségi adománygyűjtés átadó ceremóniája is színezte.

Érdeklik az egészséges táplálkozás lehetőségei? Így alakítsa ki étrendjét!

Érdeklik az egészséges táplálkozás lehetőségei? Így alakítsa ki étrendjét!

2025. dec. 18.

Az egészséges életmód fenntartása manapság sokaknak kihívást jelenthet. A modern életstílus – a sietség és időhiány – gyakran vezethet rossz étkezési szokások kialakulásához. Elképzelte már, mennyivel jobb lenne, ha minden egyes falat valóban egészséget és energiát adna? (X)

Karácsonyi körmök 2025-ben: így készülj az ünnepekre!

Karácsonyi körmök 2025-ben: így készülj az ünnepekre!

2025. dec. 16.

A karácsony sok tekintetben különleges időszak az emberek életében. Nem csak dekorációval, ajándékokkal és finomabbnál finomabb ételekkel szokták meglepni magukat az emberek. (X)

Folytatódik a párás, borús, de viszonylag enyhe idő

Folytatódik a párás, borús, de viszonylag enyhe idő

2025. dec. 15.

Változatlanul a szürke szín dominálja a következő napok időjárását, szomorít a szívünkön a DO meteorológiai szakértője. Lényegében egész héten borús, párás, helyenként tartósan ködös napokra készülhetünk. A fehér karácsony ábrándjának is lőttek!

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  2. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  3. Idegenben szerepel a DKKA

  4. DSTV: ismerkedős napok

  5. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő