Rosti iskola: a nagy találkozás
Sok ember régi vágya teljesült, amikor a közelmúltban sikerült tető alá hozni a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola egykori és jelenlegi tanárainak, dolgozóinak találkozóját. Olyan szépen sikerült, hogy biztosan folytatják!
Az iskola igazgatója, Kaszás Zsolt érdeklődésünkre kiemelte: azzal a tervvel vágtak neki a nagy találkozás szervezésének, hogy kötetlen beszélgetésre, közös emlékidézésre hívják a Rosti elmúlt negyven évének főállású kollégáit:
– Régi álmunk vált valóra ezzel az eseménnyel, ahol egy finom ebéd és egy pohár bor mellett tudtunk az intézmény múltjáról, jelenéről, és persze egy kicsit a jövőjéről is beszélgetni. A nosztalgiázást, múltidézést segítette az erre az alkalomra készült fényképválogatás, amely egészen a '70-es évektől elevenítette föl az iskolában dolgozók hol megható, hol felemelő, hol pedig mulatságos pillanatait.
Az intézmény vezetője hangsúlyozta: a megjelent mintegy ötven tanár, irodai dolgozó, portás, takarító, oktatástechnikus a Rosti különböző korszakait képviselte, mégis hibátlan volt közöttük az összhang:
– Meggyőződésem, hogy létezik egy különleges, mással nem összetéveszthető rostis szellemiség: iskolánkban évtizedeken átívelő módon jelen van a falakon belül az a különleges hangulat, az a derűs, szeretetteljes közeg, amely "megfertőzi" a nálunk dolgozókat. Most is megtapasztalhattuk ezt: ha az élet el is sodor valakit innen, nem felejtik el többé ezt az érzést. Kassák szavaival: "... aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen."
Kaszás Zsolt azt is megerősítette: a résztvevők egyöntetű kérésére hagyományt formálnak az eseményből – és minden év tavaszán megrendezik ezt a találkozót.
(Fotó: Rosti iskola)
A rovat további hírei: Oktatás
ICA-D: életpályák, karrierutak a Móriczból
2024. aug. 01.
A Móricz 70 kiállítás keretében készítette a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) azt a videóinstallációt, amely fotóportrék segítségével mutatja be az intézményből induló sokszínű és izgalmas életutakat, egyéniségeket, professzionális karrierutakat. A gyűjtemény nyomán által rácsodálkozhatunk arra, hány tehetséges ember indult a dunaújvárosi iskolából. A Móricz-network tegnap élesedett a nagy videós felületen – itt a helye. Hangkép.
DSTV: kipróbáltuk a néptáncot
2024. júl. 22.
A tanév végén a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai közreműködésével a DSTV stábja is kipróbálta, mi zajlik egy-egy foglalkozáson. Ezúttal a néptáncoktatás műhelye a bázis – Bálint Kristóf a kalauz. Hangkép.
DSTV: búcsú a tanévtől az Aranyban is
2024. júl. 17.
Sikeres évet zárt az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A remek oktatási és versenyeredmények mellett arra a legbüszkébbek, hogy az intézmény elnyerte az Állatbarát Általános Iskola címet – sokat tettek érte. Hangkép.
DSTV: évet zárt a Vasvári iskola is
2024. júl. 14.
A Vasvári iskola tanévzárójába enged bepillantást a DSTV összeállítása. Gálosfai Tímea igazgató jóvoltából egy picit összegezni is tudjuk a magunk mögött hagyott tanévet – természetesen vasváris szemmel. Hangkép.
"Iskolára Hangoló": játékos foglalkozásokat szervez augusztusban a Máltai Játszótér
2024. júl. 12.
Különleges programsorozattal rukkol ki a Máltai Játszótér/Játszóház: a felső Duna-parti bázison augusztus elejétől a leendő első osztályosoknak szerveznek játékos foglalkozásokat.
DSTV: tanévzáró a Szabó Magda iskolában
2024. júl. 11.
A ballagás után a BIROK Szabó Magda Tagintézménye tanévzárójáról is tudósított a DSTV összeállítása. Mindenkire ráfér a pihenés, de nem lesz egyszerű megszokni a "csendesebb" mindennapokat a nyári szünetben. Hangkép.
DSTV: elballagtak az "aranyos" diákok is
2024. júl. 10.
A tanév végének egyik meghatározó eseménye a ballagás – nem volt ez másként az Arany János Általános Iskolában sem, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény két nyolcadikos osztálya vett búcsút az alma matertől a napokban. Hangkép.