Szoros vereség a Pécs ellen

spigott - 2023. május 15. 7:30

Egy gól döntött a Dunaújváros FC labdarúgóinak vasárnapi bajnokiján a PTE-PEAC ellen, sajnos nem a mieink javára.

Kép: DO-archív

A legutóbbi hét meccsén veretlen PTE-PEAC otthonában lépett pályára a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III Közép Csoportjának utolsó előtti fordulójában, vasárnap délután öt órától.

A mieink ezúttal lényegesen jobban álltak bele a meccsbe, mint tették azt legutóbbi bajnokijukon, így a találkozó első felvonása kiegyenlített, küzdelmes játékot hozott, melyben mindkét gárdának megvoltak a lehetőségei a gólszerzésre, ám a védelmek és a kapusok tették a dolgukat, így a szünetig egyik gárda sem örülhetett szerzett találatnak. A térfélcsere után szűk húsz perc után megtörte gólcsendjét a házigazda, mely Makai találatával került előnybe, s ugyan a mieinknek a folytatásban is bőven akadtak helyzeteik, illetve egy elmaradt tizenegyest is számon kérhettek a játékvezetőn, az eredmény sajnos nem változott, így a pécsiek végül 1-0-s sikerrel tartották otthon a bajnoki pontokat.

A találkozó után dr. Dobos Barna vezetőedző úgy érezte, egy pontot talán megérdemelt volna együttese, mely a vereség ellenére azért jó irányba lépett előre a Cegléd elleni mérkőzéshez képest.
– Küzdelmes összecsapás volt, sokkal összeszedettebbek voltunk védekezésben és támadásban is, mint az előző fordulóban. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a másodikban sajnos volt egy rossz öt percünk, s ezt góllal büntette az ellenfél. A gól után is megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre, ám sajnos nem tudtunk élni ezekkel, ugyanakkor ahhoz, hogy az ilyen meccseken pontot, vagy akár pontokat szerezzünk, pontosabbnak kell lennünk az ellenfél kapuja előtt.

PTE-PEAC - Dunaújváros FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Makai a 64. percben.

Dunaújváros FC: Molnár - Németh, Szepessy, Hegedűs, Stampfel, Leidl, Vajda, Perjési, Tóth (Katona, 77.), Székely, Marlen (Gál, 77.). Vezetőedző: dr. Dobos Barna.

A rovat további hírei: Sport

A rutinosabb csapat örülhetett

A rutinosabb csapat örülhetett

2025. már. 29.

Négyszettes, remek csatában szenvedett vereséget a DKSE felnőtt röplabda csapata a MEAFC elleni találkozón az Extraliga alsóházának második fordulójában.

Huszonnyolcezer indulót várnak a 19. Ultrabalatonra

Huszonnyolcezer indulót várnak a 19. Ultrabalatonra

2025. már. 29.

Várhatóan minden eddiginél több, mintegy 28 ezer indulója lesz az idén 19. alkalommal sorra kerülő NN Ultrabalatonnak, Közép-Európa leghosszabb futóversenyének.

Újra itthon a DKSE

Újra itthon a DKSE

2025. már. 29.

A MEAFC elleni hazai összecsapással folytatja az Extraliga alsóházának csatározásait a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton délután három órától.

DSTV: szépen csillog az ezüst is

DSTV: szépen csillog az ezüst is

2025. már. 28.

Mint arról beszámoltunk, öt mérkőzésen dőlt el a jégkorongozók U21-es bajnokságának fináléja, melyben a Gyergyói HK végül 3-2-re győzte le a Dunaújvárosi Acélbikák korosztályos hokisait. A finálét követően Hetler Ádám, a DAB fiataljainak vezetőedzője értékelte a döntőt és az idei bajnoki szezon küzdelmeit. Hangkép.

Idegenben folytatja a Kohász

Idegenben folytatja a Kohász

2025. már. 28.

A Budaörs vendégeként folytatja az első osztályú bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Áprilisban újra Kihívás nap

Áprilisban újra Kihívás nap

2025. már. 27.

Pár éve vette kezdetét az a kezdeményezés, amelyben egy délelőttöt, vagy délutánt sportolással, vidám emberek társaságában tölthetünk, úgy hívják: Kihívás nap.

Biztos továbbjutás a vármegyei kupában

Biztos továbbjutás a vármegyei kupában

2025. már. 27.

A Sárbogárd ellen játszik majd a döntőbe kerülésért a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei Kupa elődöntőjében.