Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Elkészült a vízilabdázók versenykiírása

Sport
vízilabda
DFVE
bajnokság

facebook megosztás

doszerk - 2023. jún. 22., 07:30

A korábban megszokotthoz képest új köntösbe öltöztetve, azonos struktúrával készültek el a vízilabdázók új versenykiírásai a 2023/2024-es szezonra.

Mint arról a Magyar Vízilabda Szövetség honlapja beszámolt, már elérhetők a jövő évi bajnokságok, illetve a BENU Magyar Kupa küzdelmeinek versenykiírásai. Gór-Nagy Miklós sportszakmai vezető elmondta, hogy a korábbiaktól eltérően teljesen azonos struktúra szerint, azaz sokkal követhetőbb módon rakták össze a dokumentumokat: azaz az élvonal, az alsóbb osztályú és az utánpótlás-bajnokságok esetében is az adott információk ugyanolyan sorrendben követik egymást.

Nagy újdonság, hogy a Magyar Kupa nyárvégi show-vá változik: az elmúlt években megszokott decemberi befejezés helyett már augusztus második felében nekilódulnak a csapatok és szeptember első hétvégéjén el is dől a szezon első trófeájának sorsra.

"Egyrészt a jövő évi versenynaptárban januárban Eb, februárban világbajnokság szerepel, tehát a december egyébként is a válogatott felkészülésé – másrészt meggyőződésem, hogy amikor csak lehet, a legjobb meccseket napfényben, jó időben, szabad ég alatt kell játszani – mondta ezzel kapcsolatban Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke. – A Magyar Kupát le lehet bonyolítani néhány hét alatt, azaz ez a sorozat kiválóan alkalmas arra, hogy a sportág ünnepévé varázsoljuk a négyes döntőket a Margitszigeten."

Képek: DO-archív

Ráadásul a férfiak mérkőzéseit is 25 méteres pályán vívják majd, ami az attraktivitást tekintve visszatérő elem a sportág további reformját szorgalmazók körében. "Szerintem vitán felül áll, hogy a kisebb pályán sokkal izgalmasabb és pörgősebb a vízilabda, de más újításokkal ellentétben ezt komolyabban nem tesztelték úgy, hogy a játék minden más eleme ugyanaz marad. A kupamérkőzések a legjobb magyar csapatok részvételével komoly tapasztalatokkal szolgálhatnak, amit aztán megoszthatunk a nemzetközi szövetség illetékeseivel. Bízom benne, hogy a nézők is élvezni fogják a játékot."

Ami pedig a női vízilabdázók bajnoki kiírását illeti, a 2023/2024-es szezonban összesen tíz együttes vesz részt, s a bajnoki sorsolást július 24-én tartják meg a szövetség székházában. Az alapszakasz lebonyolítása nem változik a most befejezett szezonhoz képest, vagyis körmérkőzéses rendszerben két-két meccset vívnak egymással a csapatok, így összesen tizennyolc találkozó vár egy-egy együttesre. A bajnoki elődöntőbe az alapszakasz első négy helyezettje jut be, s az első a negyedikkel, míg a második a harmadikkal vívhat két nyert meccsig tartó csatát a fináléba jutásért. A bajnokság első játéknapja a tervek szerint 2023. október 04., ám a fordulók időpontjai a válogatott nemzetközi programjai és a mérkőzésekhez kapcsolódó válogatott összetartások miatt módosulhatnak.

A rovat további hírei: Sport

Volt KHL-es bekk az Acélbikáknál

Volt KHL-es bekk az Acélbikáknál

2025. júl. 07.

A 29 esztendős Alekszandr Mikulovics az orosz másodosztályból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.

Végleges a vb-csapat

Végleges a vb-csapat

2025. júl. 06.

A DKSE tizenkilenc esztendős úszója, Kovács-Seres Hunor tartalékként utazhat el a szingapúri világbajnokságra.

Pupp Viktória is lemaradt a dobogóról

Pupp Viktória is lemaradt a dobogóról

2025. júl. 05.

Nem sikerült érmet szereznie, de összességében jól szerepelt Pupp Viktória az Olaszországban megrendezett U20-as birkózó Európa-bajnokságon.

DSTV: Hajdu Jonatán már újra munkában

DSTV: Hajdu Jonatán már újra munkában

2025. júl. 04.

Szép teljesítménnyel, negyedik hellyel zárta a racicei kajak-kenu Eb-t Hajdu Jonatán. A versenyző teljesítményét Molnár Gergely edző is értékelte, míg Motyovszki Mátyás a város nevében köszöntötte a sportolót. Hangkép.

Lemaradt a dobogóról Nyikos Veronika

Lemaradt a dobogóról Nyikos Veronika

2025. júl. 04.

Negyedik helyen végzett Nyikos Veronika a olaszországi U20-as birkózó Európa-bajnokságon, melyen Pupp Viktória a bronzéremért küzdhet meg ma este.

Bronzérmes a magyar csapat

Bronzérmes a magyar csapat

2025. júl. 04.

Óriási küzdelemben aratott egygólos győzelmet az olaszok ellen, s ezzel a harmadik helyen végzett az isztambuli Európa-bajnokságon az U16-os magyar női vízilabda válogatott.

DSTV: maga mögött hagyta az utánpótlás éveket

DSTV: maga mögött hagyta az utánpótlás éveket

2025. júl. 03.

A közelmúltban is remekül szerepelt a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal tehetség lezárt egy korszakot a pályafutásában – maga mögött hagyja az ifjúsági éveket, s megmérette magát a felnőttek között is.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  2. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  3. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő