"Rajta, Újváros!" Egyesület: tisztújítás
A "Rajta, Újváros!" Egyesület tisztújítást hajtott végre hétfőn. A korábbi egyesületi elnök, dr. Tóth István, volt címzetes főjegyző helyét a tagság döntése értelmében Pintér Tamás polgármester vette át. Ennek apropóján kérdeztük az új egyesületi elnököt.
– Köztudott, hogy a „Rajta, Újváros!” Egyesület fogta össze a 2019-es önkormányzati választásokat megelőzően azokat az ellenzéki jelölteket, akik a korábbi Fidesz-es városvezetés leváltására szövetkeztek. Miként látja az egyesület eddigi működését?
– A Rajta Újváros! Egyesület óriási sikert ért el 2019-ben, amikor is ellenzéki erőként maga mellé tudta állítani a korábbi Fidesz-városvezetéssel elégedetlen, a korrupciógyanús ügyektől és a kormánypárti arroganciától megcsömörlött dunaújvárosi polgárokat. Az elmúlt három és fél évben minden erőnkkel azon dolgoztunk, hogy megszolgáljuk ezt a bizalmat, és a feladat iránti alázattal, de határozottan kézben tartsuk és vezessük a várost, felszámolva mindazokat a visszásságokat és hibákat, amelyek a korábbi városvezetést jellemezték, valamint eltakarítsuk azt az örökséget, amit ránk hagytak. A mi vezetésünk alatt kellett ugyanis visszafizetnünk azt a 1,5 milliárdos hitelt, amelyet az előző városvezetés felvett és még az előző ciklusban kampányberuházásokra költött. Hosszú lenne felsorolni az elmúlt időszak eredményeit, ezért tényleg csak néhány példát hadd ragadjak ki. Felszámoltuk a korrupciót, kiiktattuk a városlakóknak rengeteg kárt okozó DVCSH-t, stabilizáltuk a távhőszolgáltatást, jelentősen javítottuk a közvilágítást, az ismert kormányzati elvonások ellenére stabilizáltuk a város költségvetését. Itt jegyzem meg, hogy a város hitelállományát a válságos időszak ellenére is sikerül ebben a ciklusban csökkentenünk, ugyanakkor bővítettük a szociális támogatások körét, parkolókat, bicikliutakat, modern játszótereket építettünk. Azt remélem, hogy a dunaújvárosiak a központi elvonásokból semmit nem érzékeltek, hiszen a költségvetés átdolgozásával, a források átcsoportosításával és EU-források közvetlen megpályázásával sikerült az eltervezett fejlesztések java részét megvalósítanunk.
– Több városban, ahol szintén ellenzéki koalíció vette át a korábbi fideszes városvezetéstől az irányítást, pártpolitikai alapú konfliktusok hátráltatták a munkát. Mi jellemezte, illetve jellemzi ebből a szempontból az itteni városvezetést?
– Köszönöm a kérdést, mert fontos eredménynek tartom azt is, hogy a „Rajta, Újváros!” tagjai a kezdetektől fogva képesek voltak megőrizni az egységet, félretenni mindenféle pártpolitikai szempontot, és azokon felülemelkedve, közösen munkálkodni a városért, az itt lakókért. Megjegyzem egyébként, hogy a városvezetésen belüli konfliktusok több, Fidesz által vezetett várost is jellemeztek, sőt itt, Dunaújvárosban is tapasztalhattuk ezt korábban a Fidesz-frakción belül. Ami minket illet, valamennyi alpolgármester kollégámmal és egyesületi képviselőtársaimmal rendkívül jó a viszonyom, egyikőjük részéről sem érzékeltem sem személyes, sem politikai ellentéteket. Természetesen vitáink vannak, de azok minden esetben arról szólnak, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban szolgálni, illetve megvédeni polgáraink és a város érdekeit. Itt az a közös feladatunk, hogy országos politikai kérdések helyett a várospolitikára koncentráljunk, hiszen ezért választottak meg minket.
– Mindezek fényében a „Rajta, Újváros!” Egyesület újonnan megválasztott elnökeként mit tekint az egyesület legfontosabb feladatának a 2024-es önkormányzati választásokig tartó egy évben?
– Nagyon sok mindent elvégeztünk, úgy, hogy közben sikeresen kezeltük a covid-helyzetet, az azt követő gazdasági válságot, aztán a még mindig jelenlévő energiaválságot. És még mindig sok feladat áll előttünk. Ezeket igyekszünk elvégezni, hogy egy év múlva lelkiismeretfurdalás nélkül állhassunk újra a választóink elé. Egyesületi elnökként pedig szeretném felmutatni, hogy a külső nehézségek, a kormányzati nyomás és nem utolsósorban a helyi lejárató kampányok ellenére is újra győzelemre tudjuk majd vezetni ezt a koalíciót. Ugyanakkor itt szeretném megköszönni dr. Tóth István immár tiszteletbeli elnökünk eddig munkáját és támogatását, akinek a tapasztalataira a jövőben is számítunk. Szeretném megköszönni tagságunk támogatását, fiatal aktivistáink önkéntes munkáját is, hiszen nélkülük nem valósulhatnának meg városunk ikonikus, nagy tömegeket megmozgató, népszerű rendezvényei, eseményei! És végül a reklám helye: szeretettel várunk minden érdeklődőt a „Rajta, Újváros!” Egyesület Dunaújvárosi Estek című rendezvénysorozatának következő eseményén – június 29-én, amikor Ungváry Krisztián történésszel, egyetemi tanárral beszélgetünk Magyarország és a világ dolgairól. Éppen az ilyen események igazolják, hogy egy szabad városban minden fontos témáról szabadon lehet beszélni!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Jubileum: 50 éves a Duna-parti Tagóvoda (galériával)
2025. már. 25.
A Duna-parti Tagóvoda idén lesz 50 éves, s ahogy azt születésnap vagy jubileum apropóján illik, jó hangulatú ünnepséggel tisztelegtek a jeles évforduló előtt. A nagyszabású eseményre meghívták más tagóvodák közösségeit és Barta Endre önkormányzati képviselőt is.
100 éves lett Julianna néni – sok boldogságot!
2025. már. 23.
Igazán kerek évforduló, 100. születésnapja alkalmából köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester a konyári születésű Szabó Lajosnét, Julianna nénit. A 100 éves szépkorú hivatalosan is városunk egyik legidősebb polgára – fiai körében fogadta a jókívánságokat.
DSTV: a diakonisszák története
2025. már. 23.
Különleges kiállításra várja az érdeklődőket az evangélikus templom galériájában március végéig, derül ki a DSTV összeállításából. A diakonniszák életét bemutató tárlatból kiderül, kik is voltak ők, és milyen szerepet töltöttek be a történelemben. Hangkép.
Tegyünk együtt a menstruációs szegénység ellen!
2025. már. 22.
Világszinten ismert probléma a menstruációs szegénység. Hazánkban is különböző akciókkal szeretnék enyhíteni a gond súlyosságát, viszont ehhez szükség van külső támogatásra is. Az Útkeresés Segítő Szolgálat és az Érted vagyunk 1987 Alapítvány folyamatosan várja a női higiéniai termékeket és a felajánlásokat.
Helyben is fontos a víz világnapja
2025. már. 21.
Minden évben március 22-én ünnepeljük a víz világnapját – ennek apropóján osztotta meg gondolatait elkötelezett zöld politikusként Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Sajnos érezni már a klímaváltozás hatásait, a városi vízháztartás azonban biztonsággal üzemel.
Széleskörű segítség négylábúakkal
2025. már. 21.
Az állatasszisztált terápiás módszerek hazánkban is egyre népszerűbbek. Városunk is büszkélkedhet egy olyan csapattal, aminek két- és négylábú tagjai segítik az emberek jólétét. A közelmúltban a Duna Dog Center Alapítvány több intézménnyel is együttműködésbe kezdett.
Több mint 30 napirendről hoztak döntést
2025. már. 20.
Eltelt egy újabb hónap, és a képviselő-testület megtartotta márciusi ülését. A közgyűlésen több mint 30 napirendről döntöttek a képviselők ma délelőtt.