A családja körében ünnepelt – Isten éltesse, Maca néni!
Egykori dunakeres dolgozót ünnepelt az önkormányzat: Balogh Jánosné, vagy ahogyan a környezetében mindenki ismeri, Maca néni 95 éves lett. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában.
Balogh Jánosné 1928-ban született Dunaszekcsőn, és itt is nőtt fel. Ízig-vérig iparos családból származott, így nem volt meglepő, hogy a kereskedelme mellett döntött hivatásként.
1952-ben a Sztálini Kiskereskedelmi Vállalatnál (a későbbi Dunakerben) kezdett el dolgozni, mindvégig ruhaboltban tevékenykedett: a Kőműves utcában a konfekcióban, majd 1971-ben a Kék Duna Áruházban osztályvezetőként, később a Vasmű úton a Női Divat boltban. Rengetegen ismerik őt a városban, azt mondta: mindenki csak Maca néninek hívja. Szereti ezt a várost, hosszú évtizedek óta itt él, ugyanabban a háztömbben, a szomszédaival jó kapcsolatot ápol, imádja a fiatalokat, és bizton állítja: ez a hosszú élet titka – tanulni a fiataloktól, szóba elegyedni velük.
Két gyermeke született, és két unoka, valamint három dédunoka színesíti hétköznapjait. Egyik unokája, Szilvi azt mondta: mindenkinek ilyen nagymamát kíván, aki számára nemcsak a nagyi, hanem barátnő is egyben.
Isten éltesse, sok boldogságot, Maca néni!
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Elkészült a klímák beszerelése a bölcsiben
2025. szep. 03.
Még a nyár első felében adott hírt arról a Napraforgó Bölcsőde, hogy klímaberendezésekre indítanak gyűjtést – az akció rendkívül sikeresnek bizonyult, ugyanis mára az intézmény összes csoportját felszerelték klímával. A készülékeket már használják, számoltak be a közösségi akció kezdeményezői.
Almási Zsolt polgármester nevét kapta a közgyűlési terem (galériával)
2025. szep. 02.
A város első szabadon választott polgármestere, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme: a névadásról ünnepi közgyűlés döntött délelőtt, a közelmúltban elhunyt városvezetőről bensőséges ünnepség keretében emlékeztek.
DSTV: mozgalmas volt a nyár a "halászban"
2025. szep. 02.
A vendéglátóegységek számára a nyári időszak sok esetben a megnövekedett forgalomról és az újdonságokról szól, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunagyöngye Halászcsárdában az elmúlt időszak tapasztalatairól Dancs László konyhafőnök mesélt. Hangkép.
Ősszel is kell a vér, a következő hónapban több alkalommal várják az önkénteseket!
2025. aug. 31.
Parádés debütálás és elfogadható nyári mutatók, de a lényeg változatlan: az egészségügy vérigénye számottevő, így továbbra is nagyon várják az önkénteseket. Ennek megfelelően készítik elő a szeptemberi terveket is!
DSTV: jubiláltak az "esőemberek"
2025. aug. 31.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete éves találkozójáról. A közösség immáron egy évtizede szervezi meg az eseményt a Szalki-szigeten, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről. Hangkép.
Kapcsolatteremtés a helyi termelők és a vásárlók között – él a DunaKosár közössége
2025. aug. 29.
Nagyszerű közösség alakult Dunaújvárosban – már négy éve működik a DunaKosár. A közösség célja, hogy összekösse a térségi termelőket a vásárlókkal, ezzel lendítve a helyi gazdaságon, illetve minőségi árut biztosítva a fogyasztóknak. A kezdeményezés eredetéről, az elmúlt időszak tanulságairól és az aktualitásokról Csonka Melindát, a DunaKosár koordinátorát kérdeztük.
Parkolófejlesztés Dunaújvárosban – a belvárosban is!
2025. aug. 29.
Dunaújváros belvárosában és több városrészében is enyhülhetnek a parkolási gondok a következő években. Az önkormányzat sikeresen pályázott az Európai Unió támogatási rendszerében, így a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében közel 330 új parkolóhely kialakítására nyílik lehetőség. A beruházásból mintegy 70 parkoló közvetlenül a belvárosban épülhet meg.