Gyerekcsínyek, nagy arcok és bandázások a városépítés hőskorából – méghozzá egy legendás helyszínen. Dr. Tóth István összegzése eleven emlékeket idéz. Személyes várostörténet, vendégposzt, ez itt már a harmadik rész.
A 13-as lépcsőházból P. Gyuri a Valahol Európában című – az árván maradt proli gyerekek háború utáni életét bemutató – film egyik főhőse is lehetett volna, bár az ő szülei éltek.
A kalandok igézetében
Gyuri úgy nőtt idősebb testvérei között, mint gomba a mezőn. A szülők nem sokat törődtek sem szellemi, sem testi táplálékával. Így esett, hogy gyors egymásutánban kétszer is bukott, ami láthatóan nem viselte meg, sőt így válhatott a nála két évvel fiatalabb, de vele egy osztályba járó gyerekek "bandavezérévé".
Ami pedig az evés örömeit jelenti, abból sem juthatott neki sok, mert különben nem vezényelte volna csapatát ínyencségek megszerzésére. Bár azok a gyerekek, akiket maga köré gyűjtött, viszonylagos jólétben éltek, mégis örömmel követték Gyurkát, mert vele menni, vele lenni maga volt a kaland. Maguktól nem jutott volna eszükbe a rácsos pinceajtón keresztül egy botra erősített szögre felszúrva kiemelni a szomszédék néhány almáját. Vagy ugyancsak egy pincében tartott üres üvegekből meglovasítani néhányat, majd visszaváltani a sarki ABC-ben, abból 2-es kolbászt vásárolni és úgy enni, mintha az mennyei étel lenne az otthoni nyári szalámihoz, vagy éppen a nagymama által küldött füstölt kolbászhoz képest. Hogy is jelenthetett volna akkora élvezetet az otthoni szőlő, mint a mai Batsányi utca helyén művelt kisparcellákból seregély módon megszerzett gyümölcs. Hogy várták, mikor hozza az édesanyja a 3-as konyháról a levágott krémes-széleket, amit aztán marokra tömtek magukba! Hol volt ehhez az otthoni sütemény, legyen az zserbó, vagy képviselőfánk! Gyuri kezdeményezésére verődtek csoportba a fiúk, és indultak húsvétkor meglocsolni az ismerős, vagy olykor ismeretlen kislányokat. Ilyenkor egyébként az alkalmi bandák kicserélték egymás között a "jó címeket", vagyis ahol a piros tojás mellé némi pénz is járt.
Aztán telt, múlt az idő, P. Gyurka befejezte az általános iskolát, dolgozni kezdett, a bandatagok csak ritkán látták, akkor is jobbára dülöngélt. Egyszer csak jött a megdöbbentő hír. Addigra már a szőlőparcellák sem voltak meg, a 2-es kolbász sem 2 forintba került már, semmi sem volt a régi. Talán nem is akart maradni.
Pajtás, aki nem fényképezőgép volt
P. Gyuriék szomszédja volt G. bácsi. Nyakában mindig fényképezőgép lógott, de nem ám a Pajtásnak nevezett! Úgy a németjuhász kutyáját hívták, akit a harmadik emeletről le-leküldött a postás elé újságért, mert már nehezen viselte a lépcsőzést. G. bácsi nak azonban nemcsak a tükörreflexes fényképezőgép volt jellegzetes viselete. Fején kék svájcisapka, bajusza alatt Csongor szivar lógott, alacsony termetét pedig mintha mindig a kor jellegzetes sátorponyva anyagú esőkabátja borította volna. Mindig derűs tekintetéből sugárzott a gyermekek szeretete, akiket gyakran lencsevégre is kapott.
D. Elemérék a 15-ösben laktak. Elemér bácsi eredetileg órás volt, így helyezkedett el a MOM helyi gyárában. Vagy csiptetővel a nadrágja szárán karikázott, vagy a dédelgetett Trabantjával intézte ügyes-bajos dolgait. Ahogyan ő a Trabit, úgy felesége a lakásukat tartotta patika tisztaságban.
(Folytatása következik.)
Dr. Tóth István
(A fotó illusztráció)
