Marad a fiatal támadó
A 21 esztendős Strenk Olivér is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinál folytatja pályafutását a 2023/2024-es szezonban.
Kép forrása: DAB
Hivatalos közösségi oldalán jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, hogy a 2023/2024-es szezonban is a DAB együttesét erősíti Strenk Olivér. A 21 esztendős, helyi nevelésű támadó tavaly tért vissza Dunaújvárosba, így már a második évét kezdheti meg az Acélbikák színeiben. Olivérre több fronton is számított egyesületünk az elmúlt szezonban, az Erste Liga mellett pályára lépett az U21-es bajnokságban, illetve az Andersen Ligában is. Az első osztályban huszonkilenc összecsapáson húzott szerelést, míg az Andersen Ligában huszonkét találkozón bizonyíthatott, s előbbiben egy gólpasszig, míg utóbbiban tizenöt gólig és tizennyolc asszisztig jutott. A DAB vezetése bízik abban, hogy az új szezonban még szebb mutatókkal járul hozzá csapataink jó szerepléséhez.
A rovat további hírei: Sport
Elődöntőt ért a németek kiütése
2025. júl. 02.
A meccs elején még akadozott a gépezet, de végül a németeket is simán legyőzve jutott be az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjébe az U16-os magyar női vízilabda válogatott.
Hajdu Jonatán már előre tekint
2025. júl. 02.
Nem volt bosszús az Európa-bajnokságon elért negyedik helye miatt a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán, aki idén még egy vb-n is magára húzhatja a válogatott szerelését, és a kenu kettesek 500 méteres olimpiai számát sem engedi el.
A nyári tábor után versenyre utaztak
2025. júl. 01.
Szokásos nyári táboruk után azonnal egy nemzetközi versenyen szerepeltek a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói.
Már a felnőtt évekre készül a DKSE úszója
2025. júl. 01.
Összességében elégedetten tekintett vissza utolsó utánpótlás Eb-jére a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor, akit Barta Endre alpolgármester is meglátogatott hétfő délelőtti gyakorlásán.
Szerb válogatott csatár az DAB-ban
2025. jún. 30.
A 25 esztendős Srdan Subotic az olasz másodosztályú Como együttesétől tér vissza a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonban.
Aranyos dunaújvárosiak
2025. jún. 30.
Remekül szerepeltek, négy alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhattak a DKSE kajak-kenusai a Magyar Kupa Sukorón megrendezett fináléjában.
Nyolc között a fiatalok
2025. jún. 30.
Nagyon sima, tizenhárom gólos győzelmet aratott a hollandok elleni csoportmeccsen a három DFVE-játékossal felálló magyar U16-os leány vízilabda válogatott az isztambuli Európa-bajnokságon.