Végre közeledik a beruházás vége: már aszfaltoznak a vasútállomásnál
A Budai Nagy Antal úti körforgalom átépítése alaposan próbára teszi a város megszokott közlekedését – de már megkezdődött az egyik legfontosabb munkafázis!
Borult a szokásos forgalmi rend, ráadásul a "Behajtani tilos – kivéve célforgalom" tábla értelmezése is jó néhány hetet vett igénybe nem kevés autóstársunknál, ami tovább nehezítette a közlekedést és egyben a munkálatokat is. De már aszfaltoznak! Lassan látszik az alagút vége!
És ha bárki azt kérdezné, de pontosan hol van az a bizonyos alagút vége? Nos, a kivitelezési határidő szeptember 30., ráadásul időarányosan haladnak a munkálatokkal. Egészen pontosan július 10-ig, azaz hétfőig zajlanak a Budai Nagy Antal úti körfogalomhoz kapcsolódó aszfalt kötőréteg építési munkái. Ezt követően megkezdik a kerékpárutak aszfaltozását. Ez a forgalmat csak annyiban zavarja majd, hogy a munkagépek szakaszosan elfoglalják a szomszédos útpályákat.
Ezzel azonban még nincs vége: a tervek szerint július utolsó vagy augusztus első heteiben várható a legfelső kopó aszfaltréteg kialakítása a teljes területen – ez ismét jelentős útlezárást, forgalomkorlátozást igényel majd, aminek a részleteit jelenleg dolgozzák ki és egyeztetik.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé
2025. júl. 02.
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.
"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"
2025. júl. 01.
A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.
Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat
2025. jún. 27.
A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.