Érmeket és tapasztalatot gyűjtöttek
Érmeket és tapasztalatot gyűjtöttek; remekül szerepeltek a fővárosban megrendezett nemzetközi versenyen a DKSE fiókcsapata, az Enying VSE ifjú birkózói.
Veréb Dávid, Kovács Kornél, Rafael Krisztián, Pavelka Levente, Pudelka Viktor, Piros Tibor edző/bíró (Kép: Nagy Noémi)
A Vasas Sport Club és a Szarvasi Birkózó Egyesület közös szervezésében rendezték meg III. Nemzetközi szabadfogású Birkózó Versenyt a Fáy utcában, a mögöttünk hagyott hétvégén. A fővárosi megméretésen a DKSE fiókszakosztálya, az Enying VSE képviselte egyesületünket, s birkózóinknak igen színes mezőnyben kellett helyt állniuk, ugyanis Európán kívül amerikai és ázsiai országok is hivatalosak voltak a versenyre.
A tizenhárom ország közel kétszázötven birkózóját felvonultató mezőnyben négy enyingi fiatal bizonyíthatta tudását, s mint arról a DKSE birkózóinak vezetőedzője, Tombor István beszámolt, versenyzőik több éremmel térhettek haza a viadalról. A 30 kg-osok között induló Kovács Kornél, illetve Pudelka Viktor (85 kg) bronzérmet szerzett, míg Rafael Krisztián és Pavelka Levente a dobogó második fokára állhatott fel. Az edzői munkát a verseny helyszínén Pavelka Szabolcs és Veréb Dávid segítette.
A rovat további hírei: Sport
Nem adott esélyt ellenfelének a DFVE
2025. feb. 08.
Szenzációs játékot nyújtva aratott 16-3-as győzelmet a BVSC elleni hazai rangadón a DFVE női vízilabda csapata a női OB I szombati fordulójában.
Remek játék, szép siker
2025. feb. 08.
Helyzetet is alig engedett vetélytársának a Dunaújváros Futsal együttese, mely magabiztos, négygólos győzelemmel zárta az Airnergy FC elleni péntek esti rangadót.
Tisztes helytállás a cél
2025. feb. 07.
A tabellán második MÁV Előre vendégeként folytatja az Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton este hét órától.
Hazai rangadó vár a DFVE csapatára
2025. feb. 07.
A tabellán negyedik BVSC elleni mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután öt órától.
Itthon térnének vissza a győzelem útjára
2025. feb. 07.
A játék minden elemében javulnia kell a dunaújvárosi futsalosoknak ahhoz, hogy péntek esti rangadójuk után elégedetten jöhessenek le a rácalmási pályáról.
DSTV: emlékverseny az Arany iskolában
2025. feb. 06.
Remek hangulatú viadallal emlékezett meg a sportág helyi legendájáról a DKSE birkózó szakosztálya a mögöttünk hagyott hétvégén. Hangkép.
Mindenki a helyén
2025. feb. 06.
Pörgős edzéssel zárta felkészülését Sosnowiecben a magyar jégkorong válogatott, amely csütörtök délután Szlovénia ellen kezdi a négycsapatos tornát.