Fényes dunaújvárosi érmek a korosztályos bajnokságon
Összesen tíz dobogós helyezéssel fejezték be a Szegeden megrendezett Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnokságot a DKSE kajak-kenusai.
Szegeden rendezték meg a kajak-kenusok Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnokságának küzdelmeit, s a megméretésen természetesen ott voltak a DKSE korosztályos versenyzői is, akik húsz versenyzővel vágtak neki a viadalnak.
A dunaújvárosi fiatalok ezúttal is igyekeztek kitenni magukért a 80 egyesület 870 kajak-kenusát felvonultató mezőnyében, s összesen tíz alkalommal állhattak dobogóra a viadalon. Szellák Szabina a szegedi Biben Karinával párban a közelmúltban véget ért Európa-bajnokság után a hazai bajnokságon sem talált legyőzőre az U23-asok ötszáz méteres kajak kettes versenyszámában, s több mint két másodperccel győzték le a világbajnok Kiskó Réka, Rugonfalvi-Kiss Janka kettőst.
Tóth Bence és Varga Gábor az ifjúsági (U17-18) kenu négyesek mezőnyében végzet a második helyen 1000 méteren, s szintén ezüstéremnek örülhetett Szellák Szabina a kajak egyesek 1000 méteres számában. Bronzéremből összesen hét jutott a dunaújvárosi fiataloknak, akik közül Dohárszki Ábel a serdülő kenu egyesek 500 és 1000 méteres számában állhatott a dobogó harmadik fokára, Szabó Bernadett serdülő K1 2000, míg Szellák Szabina K1 200 méteren végzett a harmadik helyen.
Képek forrása: MKKSZ
A csapathajókban is szépen gyűjtötték a bronzokat fiataljaink, ugyanis Furtai Viktória és Mészáros Fanni az ifjúsági kajak négyesek között ért célba harmadikként, Kovács Boglárka, Szilasi Tímea, Mohács Karolina és Dolezsál Zsófia a serdülő kajak négyesek 1000, míg a Wágner Luca, Mohács Karolina, Szilasi Tímea, Kovács Boglárka összetételű egység a serdülő kajak négyesek 500 méteres fináléjában ért el harmadik helyezést, így a DKSE versenyzői egy arany-, két ezüst- és hét bronzéremmel zárták a rangos viadalt.
A rovat további hírei: Sport
Elkészült a DAB felkészülési programja
2025. júl. 28.
Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.
Győzelemmel kezdett a DFC
2025. júl. 28.
Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.
Újra bizonyítottak sárkányhajósaink
2025. júl. 27.
Összesen hét érem megszerzéséből vették ki részüket a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Brandenburgban megrendezett Nemzetek Közötti Világbajnokságon.
Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok
2025. júl. 26.
Hosszú kihagyás után, egy jó gyakorlattal tért vissza a nemzetközi mezőnybe a DKSE tornásza, Kovács Zsófia.
Jobban hajráztak az ukránok
2025. júl. 26.
Hiába küzdött remekül, az ukránoktól is kikapott a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
Hazatértek a vb dunaújvárosi hősei (galériával)
2025. júl. 25.
A DFVE mellett városunk vezetése is köszöntötte a világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait a Fabó Éva Sportuszodában pénteken délelőtt.
DSTV: remek nyári tábor a Dunán
2025. júl. 25.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a DKSE jóvoltából különböző táborok kínálatából választhattak nyárra a gyerekek. Táboroztatták a fiatalokat a kajak-kenusok is, a táboruk harmadik, s egyben utolsó hetében látogattunk el a csapathoz. Hangkép.