Gyuri, a Liget köz jeles gerillakertésze
Gyuri mostanában sokat, fáradhatatlanul locsol, havonta 50 köbméter víz kell a növényeknek. Ha úgy alakul, ültet. Meg madarat etet, és folyamatosan gondozza a növényeit. A Liget közben kezdődött, mára kiterjedt a birodalma. Gyuri: korunk hőse, minden ironikus felhang nélkül.
Meglehetősen nehezen állt kötélnek, amikor – több éves gerillakertészeti együttműködés ide vagy oda – azt mondtam, hogy immár senki és semmi nem menti meg attól, hogy leüljünk az egyik Liget közi padra, és beszélgessünk, de cikk lesz belőle. Azt mondta, minden délután órákat tölt a locsolással – nem pihenhet. Aztán mégis tartott pár perc szünetet.
Egy eperfával kezdődött
Gubicza György az Építők útján lakik, szakmáját tekintve pincér, de soha sem dolgozott a vendéglátás terepén, mint meséli, jelenleg „kormányos”, vagyis gépkezelő a Vasmű acélmű FAM-üzemében. Nem az a hebrencs, ide-oda vándorló típus: 36 éve „tolja az ipart”, meséli. A faültetés-mánia – mert az, ezt ő is készséggel belátja/bevallja – 2021 őszén kezdődött, méghozzá a földszinten élő lakótárs, Magdi néni segítségével:
– A vadkörtefánál ültettem el egy eperfát, szép nagy lombot ad majd, ha megnő. Ezzel együtt szinte azonnal aranyesőt és egy bokrot is elültettem – ezzel kezdődött a történet, még azon az őszön helyére került pár példány itt a Liget közben, de igazán a következő évben teljesedett ki a téma. Akkor ősszel lényegében már ipari méreteket öltött a dolog, kiszabadult a szellem a palackból: ha szabad helyet láttam, vagy egy-egy elpusztult példányt kellett pótolni, nem tudtam, és ma sem tudom megállni, hogy ne ültessek el egy fát, cserjét. Százas nagyságrendnél tartok – és most át is helyeztem a súlypontot a gondozásra, locsolásra.
Zöld sziget született
A kezdeti lokális viszonylatot gyorsan átlépte Gyuri birodalma – jelenleg a Liget közi oldalon az Egészségháztól a Béke étteremig, és már azon is túlnyúlva a Május 1. utcáig tart az ültetvény, az Építők útján a Piac téri saroktól egészen a Vasmű útig élnek az általa ültetett példányok. Most az egyik kedvenc terepe az Ady-szobor környezete – sok szabad tér akad, ráadásul nemrégiben két öreg fát is kivágtak, oda Gyuri két tiszafát tervez ültetni jövő tavasszal. Főhősünk kimaxolta a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" egyre időszerűbb parancsát:
– 56 éves koromig csak éltem a világba, akkor jött ez az éles váltás. Egyre többet olvastam a klímakatasztrófa veszélyéről, arról, hogy minden lehetséges eszközzel hűteni kell a Földet. A hűtést a növények végzik, ezért gondoltam úgy, hogy amit a saját környezetemben megtehetek, meg is teszem. Egyfelől mindig csak annyit ültetek, amennyit képes vagyok ellátni – gondozni, locsolni, nyírni a füvet körülöttük –, másrészt ez azért meglehetősen tudatos tevékenység. Ügyelni kell a közművezetékekre, meg arra is, hogy ne legyen túl zsúfolt az állomány. Egy egészséges, hűs, szép környezet kialakítása és fenntartása a célom – voltak és vannak, akik berzenkedtek ez ellen, de a közelben élők többsége elismeri, hogy hasznos a munkálkodásom. Nézz végig kora este a Liget közön – pár év alatt milyen szép, nyugodt kis zöld sziget lett. Ahol tér van, hely van, oda átgondoltan, de mindig lehet ültetni, csak akarni kell – meg utána gondozni persze az állományt. A fa nem tud elszaladni vízért – oda kell vinni neki, meglocsolni, ilyen időben főleg, a csemetéket különösen.
Gyuri szerint növényei meghálálják a gondoskodást, a szeretetet – és a vizet. Az elmúlt években talán ha egy-két példány a veszteség: növényeinek többsége él, növekszik. Hálás.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Hova szállj meg a Zadar-Riviérán? Utazási kalauzunk segít!
2025. dec. 03.
A Zadar-Riviéra évek óta Horvátország egyik legkedveltebb úti célja, ami nem is csoda. Könnyen elérhető, jó áron van, egyelőre még nem annyira felkapott, így remek választás azok számára, akik szeretik ezt az országot. (X)
Borongós, de viszonylag enyhe idő várható
2025. dec. 01.
A hét második felére 8 fok körüli értékeket ígér a DO időjárási szakértője. Nem ez lesz a legvidámabb hét meteorológiai szempontból – például napsütéssel nem nagyon számolhatunk.
DSTV: Rosti Pál nyomában
2025. nov. 30.
Rosti Pál életéről és tevékenységéről szóló vetélkedőt szerveztek a Mondbach-kúriában, eleveníti fel a DSTV összegzése. Általános iskolások vágtak a feladatoknak azzal a céllal, hogy megismerhessék az összetett személyiséget, akiről városunk egyik iskoláját is elnevezték. Hangkép.
Vasárnap már kezdődik az ünnepi varázslat
2025. nov. 29.
Újra adventi fénybe öltözik Dunaújváros főtere – vasárnap megkezdődik az ünnepvárás szép időszaka. Ünnepi díszbe öltöztetett főtér, gőzölgő karácsonyi finomságok és színpadi produkciók sora várja a dunaújvárosiakat.
Nyílt nappal startol a várospont
2025. nov. 29.
Sok szeretettel várják a várostörténet iránt érdeklődőket a Lajos király körút 8. szám alatt nyíló Dunaújváros Pont bázisán – most vasárnap startol a múltidéző bázis!
Karácsonyi börze a Generációk Házában
2025. nov. 27.
Az Esze Tamás utcában található Generációk Házában rendezik meg a Zöld Kincsek Karácsonyi Börzéjét december 13-án délelőtt tíz és délután kettő óra között.
Fiatalos bőr sebészeti beavatkozás nélkül: ránctalanítás modern kezelésekkel
2025. nov. 27.
Az idő múlásával arcunk felszíne változásokon megy keresztül: veszít rugalmasságából, hidratáltságából, és a ráncok megjelenése is elkerülhetetlenné válik. A mai világban azonban sokféle módszer létezik, ami hozzájárul a bőr fiatalságának megőrzéséhez, elkerülhetsz bármilyen műtéti beavatkozást. (X)








