Hasznos tapasztalatok a horvát ezüstérmes otthonában
A második harminc percben pontosabb Podravka Vegeta újra legyőzte a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatát a két gárda szombati edzőmeccsén.
Kép forrása: Podravka Vegeta
A pénteki, 36-22-re elveszített felkészülési mérkőzés után, szombaton is pályára lépett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata a horvát ezüstérmes Podravka Vegeta otthonában.
A két gárda második edzőmeccsébe már sokkal jobban álltak bele kézilabdázóink, akik az első felvonásban alaposan megnehezítették a remek erőkből álló házigazdák dolgát. Rapatyi Tamás együttese elsősorban védekezésben lépett nagyot előre az előző napi mérkőzéshez képest, így a nyitó harminc percben mindössze tizenkettő gólt engedélyezett vetélytársának, mely a félidő hajrájában tudott kicsit meglépni együttesünktől, így a szünethez érve 12-10-es hazai fórt mutatott az eredményjelző.
A térfélcserét követően mindkét gárda igyekezett emelni a tempón, s ebben sajnos már több hibát vétettek kézilabdázóink, így a vendéglátók egyre inkább elhúztak a Kohásztól, s végül 31-23-as győzelemmel zárták a mindkét fél számára hasznos összecsapást. Kézilabdázóink legközelebb szűk egy hét múlva, szombaton délután egy órától, a Győr elleni hazai találkozóval zárják felkészülési meccseik sorozatát.
A rovat további hírei: Sport
Elődöntőt ért a németek kiütése
2025. júl. 02.
A meccs elején még akadozott a gépezet, de végül a németeket is simán legyőzve jutott be az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjébe az U16-os magyar női vízilabda válogatott.
Hajdu Jonatán már előre tekint
2025. júl. 02.
Nem volt bosszús az Európa-bajnokságon elért negyedik helye miatt a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán, aki idén még egy vb-n is magára húzhatja a válogatott szerelését, és a kenu kettesek 500 méteres olimpiai számát sem engedi el.
A nyári tábor után versenyre utaztak
2025. júl. 01.
Szokásos nyári táboruk után azonnal egy nemzetközi versenyen szerepeltek a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói.
Már a felnőtt évekre készül a DKSE úszója
2025. júl. 01.
Összességében elégedetten tekintett vissza utolsó utánpótlás Eb-jére a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor, akit Barta Endre alpolgármester is meglátogatott hétfő délelőtti gyakorlásán.
Szerb válogatott csatár az DAB-ban
2025. jún. 30.
A 25 esztendős Srdan Subotic az olasz másodosztályú Como együttesétől tér vissza a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonban.
Aranyos dunaújvárosiak
2025. jún. 30.
Remekül szerepeltek, négy alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhattak a DKSE kajak-kenusai a Magyar Kupa Sukorón megrendezett fináléjában.
Nyolc között a fiatalok
2025. jún. 30.
Nagyon sima, tizenhárom gólos győzelmet aratott a hollandok elleni csoportmeccsen a három DFVE-játékossal felálló magyar U16-os leány vízilabda válogatott az isztambuli Európa-bajnokságon.