Kalandpark Fesztivál – újabb jeles napok a kötetlen nyári szórakozás jegyében (galériával)
Parádés sikert aratott a Kalandpark Fesztivál második felvonása – az első napot Koltai Róbert vitte el, a szombat a madárröptetés, a kézműveskedés, a kisvonat és a koncertek jegyében telt, vasárnap meg családi nap kényeztetett kicsit, nagyot, nagyon.
Bár tételes és részletes összegzésre most nem készülök, de örömmel jelentem, a második felvonás jelentős vendégsereget vonzott a valahai Vidám Park területére. A nagy attrakciók evidens, borítékolható szép sikert arattak, de a kisebb, családiasabb programelemek is vonzónak bizonyultak. Sokan választották, egyre többen szeretik (meg újra) a kertmozi műfaját – de pláne, ha a főszereplő közeli ismerős. Mondjuk Koltai Róbert: a sorozat nyitónapján előbb egy dunaújvárosi vonatkozásokkal sűrűn pettyezett portré (aki nem látta, most megteheti itt!), majd egy pódiumbeszélgetés, végül a Sose halunk meg című vígjáték volt műsoron – a főszerepben végig vele, a közönség kézzelfogható, tiszteletteljes szeretetével.
A szombati kavalkád egyik főhőse nekem Kisteleki Gergely volt: a fővárosban élő solymász komoly ragadozócsapattal érkezett, a madárbemutatóval körített röptetés rendre nagy sikert aratott. Színes, változatos program várta a családokat is, a kézművekedés, arc- és csillámfestés műhelye mellett Suplicz Miskapapa meséje is felhőtlen jókedvvel ajándékozta meg a kicsiket. A fesztivál egyik fő attrakciója – ez már így is marad, nem lehet kérdés – a kisvonat, amely ezúttal a Római városrész irányából közelített, oda-vissza végig telt házzal üzemelve.
És akinek még ez is kevés – vagyis a muzsika rajongóinak –, annak ott volt a délutáni-esti koncertmenü, ezúttal a csúcspont a Blahalouisiana parádés és a kifejezés összes értelmében mámorító bulijával.
A késő éjszakába nyúló szombati kikapcs után vasárnap újra a mozimaraton és a családi kavalkád vitte a prímet, színes, sok-sok játékkal fűszerezett kínálatta.
Folytatás szeptemberben, hogy más ne is említsek, a Tankcsapda koncertjével, de érdemes már most rögzíteni: nagyon jó az út és az irány, egyre többen és egyre otthonosabban lakják be a fesztivált – aki nem hiszi, annak is meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán, DO)
A rovat további hírei: Mozaik
Csomagtartóvásár – újra a piacon!
2024. máj. 18.
Az első kísérlet átütő sikere után evidens, hogy újra a Béke téri piac ad otthont a Csomagtartóvásár sokadalmának – vasárnap lelhetnek kincsekre a bolhapiac forgatagában.
Dinamizmus, rugalmasság és trendi megjelenés – új futócipők a láthatáron
2024. máj. 18.
Akár most kezded a futást, akár profi vagy már, egyik esetben sincs könnyű dolgod a cipőválasztásnál. Igazi útvesztőben találhatod magad a keresés során, ha néhány alapvető szempontot nem veszel figyelembe. (X)
Pünkösdi piacozásra hív a Dunai Kincses Kert
2024. máj. 17.
A nyári szünetelés előtt még egy utolsó kavalkádra invitálja az érdeklődőket a Dunai Kincses Kert Termelői Piac a Szalki-szigetre, a kemping területére szombaton délután.
Mire használható az aljzatkiegyenlítő?
2024. máj. 17.
A lakberendezés, burkolatok kialakítása és a felújítások során számtalan olyan eszközt, kiegészítőt használnak a szakemberek, amelyek létezéséről sokan nem is hallottak. (X)
DSTV: Nagy Ervin Dunaújvárosban
2024. máj. 17.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása. Könyvbemutatóra érkezett, de szó szerint "hazai pályán"lépett közönség elé Nagy Ervin színművész a közelmúltban – a Kultik színpadán mesélt szerepeiről, pályájáról. Hangkép.
Mitől fájhat a fejünk?
2024. máj. 16.
A fejfájás sokak életét keserítheti meg, és még a forrását is nehéz megtalálni, hisz számos oka lehet. Mivel olykor nehéz megállapítani, hogy mi okozza a fejfájást, azt sem könnyű eltalálni, hogyan lenne enyhíthető. enyhíthető. Ebben a cikkben most átnézzük a gyakori fejfájás lehetséges okait, és 1-2 tanácsot is hozunk a fájdalom enyhítéséhez! (X)
DSTV: már a nyári táborokra készülnek
2024. máj. 14.
A közeljövő érdekes sorozatárról szól a DSTV összeállítása. A nyár közeledtét még az időjárási prognózisoknál is pontosabban jelzi az MMK – az intézmény közössége már gőzerővel készül a nyári táborok tematikus heteire. Hangkép.