Kiütéssel a négy közé

spigott - 2023. augusztus 4. 7:30

Nagyon sima győzelmet aratott a törökök elleni Eb-negyeddöntőben a három dunaújvárosi játékost a soraiban tudó magyar U17-es leány vízilabda válogatott.

Kép forrása: MVLSZ

A házigazda törökök elleni negyeddöntővel folytatta a korosztályos Európa-bajnokság küzdelmeit a három dunaújvárosi játékost is soraiban tudó magyar U17-es leány vízilabda válogatott.

A DFVE-játékosai közül ezúttal Kardos Laura nem kapott helyet a csapatban, ám a mieink így is toronymagas esélyesként vágtak neki a találkozónak, méghozzá remekül, hiszen négy perc elteltével már 3-0-ra vezettek, s bár a hazaiak ekkor megtörték gólcsendjüket, erre újabb négy találattal válaszoltak fiataljaink, akik már az első felvonás végére eldöntötték a továbbjutás kérdését (7-1). A második etapot egy újabb 3-0-s rohammal kezdték a magyarok, akik a folytatásban is sokkal jobban játszottak ellenfelüknél, s a félidei szünethez érve már 12-2-re vezettek.

Túl sok izgalmat már nem hozott a második félidőbe, melyben valamelyest csökkent a mieink koncentrációja, s ez elsősorban a támadások befejezésében volt tetten érhető, hiszen a harmadik felvonásban "csak" 3-1-re nyertek a mieink, így a záró etap előtt 15-3-as magyar fórt mutatott az eredményjelző. A negyedik nyolc percben is megmaradt a Siker-gárda fölénye, mely újabb négy góllal szomorította a vendéglátókat, s mivel cserébe egyet sem kapott, így végül kiütéses, 19-3-as sikerrel jutott be a legjobb négy közé, ahol az egyszer már legyőzött olaszokkal meccselhet a fináléba jutásért, ma este fél héttől.

Magyarország – Törökország 19-3 (7-1, 5-1, 3-1, 4-0)
Gólszerzőink: Hajdu 4, Lendvay 4, Lendvai 3, Varró 3, Tiba 3, Zantleitner 1, Kiss 1.

A rovat további hírei: Sport

Három meccsen két győzelem

Három meccsen két győzelem

2025. okt. 28.

A Dunaújvárosi Kohász amatőr jégkorongozóinak három együttese is megmérette magát az OB IV-es pontvadászat legutóbbi hétvégi fordulójában.

Két dobogós hely a fővárosból

Két dobogós hely a fővárosból

2025. okt. 28.

Összességében jól szerepeltek és szép eredményekkel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a fővárosban megrendezett U10-11-es országos diákolimpiai finálét.

Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók

Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók

2025. okt. 28.

Hazai környezetben, a Fabó Éva Sportuszodában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE nő vízilabda csapata a III. Kerületi TVE ellen ma este hét órától.

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

2025. okt. 27.

Jól szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak tehetséges birkózói az Abonyban megrendezett U15-ös országos diákolimpiai fináléban. 

Bátrabb játék kell a röpisektől

Bátrabb játék kell a röpisektől

2025. okt. 27.

Három szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a bajnoki címvédő MÁV Előre Foxconn otthonában a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszában.

Szoros vereség Csíkszeredán

Szoros vereség Csíkszeredán

2025. okt. 27.

Nagyon korán tetemes hátrányba került, s bár innen még kiegyenlített, végül egy üres kapus góllal szenvedett 6-4-es vereséget Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata.

Oda a DFC veretlensége

Oda a DFC veretlensége

2025. okt. 27.

Az első félidőben kétgólos előnyt szerző PMFC 3-1-es sikerrel vitte el a három pontot a Dunaújváros FC labdarúgóitól a két gárda vasárnap esti bajnoki mérkőzésén.