Az újonchoz látogat a Kohász
A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatja az NB I küzdelmeit a DKKA felnőtt együttese, ma este hat órától.
Kép: DO-archív
Remek győzelmet aratott az Alba FKC elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese, mely kiváló kezdés után, végül óriási csatában tudta 35-33-ra felülmúlni megyei riválisát az NB I-es pontvadászat második fordulójában. A folytatás sem ígérkezik azonban könnyűnek, ugyanis a hétvégén a fővárosba látogat együttesünk, mely ma este hat órától az újonc Vasas otthonában lép pályára. A piros-kékek a NEKA elleni hazai győzelemmel (27-23) vágtak neki a szezonnak, míg a második fordulóban Debrecenben vendégszerepeltek, ahol 31-23-as vereséget szenvedtek úgy, hogy a hazaiak csak a második felvonásban tudták megtörni őket.
Nem vár tehát könnyű mérkőzés kézilabdázóinkra, akik becsülettel felkészültek a csatára, ám mint azt Rapatyi Tamás vezetőedző elmondta, amennyiben meg tudják ismételni a fehérváriak ellen mutatott játékukat, úgy a fővárosból is elhozhatják a nagyon fontos bajnoki pontokat.
– Az Alba Fehérvár KC ellen pont úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy elképzeltük, s bár az első félidő végén volt egy hullámvölgy a játékunkban, szerencsére sikerült rendezni a sorokat. Örülök neki, hogy a csapat meg tudta mutatni az erejét, s a végén meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Ehhez kellett az, hogy a támadójátékunk a mérkőzésen végig jó volt, s bár a védekezésünk is sokkal keményebb volt, ott még akadnak azért problémáink, amelyeket nyilván javítani kell. Már látjuk azért, hogy mik az erényeink, s ha ezeket a Vasas ellen is sikerül kidomborítanunk, úgy újabb győzelmet szerezhetünk. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, s ugyan a Vasas most jutott fel az NB I-be, egy stabil együttes képét mutatja, de remélem, hogy idegenben is sikerül olyan játékot nyújtanunk, mint itthon a székesfehérváriak ellen.
A rovat további hírei: Sport
A harmadik harmadra lehet építeni
2024. aug. 22.
Négygólos vereséget szenvedett az ukrán válogatott elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
Elkészült a futsalosok sorsolása
2024. aug. 21.
Sárbogárdon kezdi, majd Érden zárja az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának 2024/2025-ös szezonját a Dunaújváros Futsal csapata.
Betyáros győzelem kispályán
2024. aug. 21.
A Betyárok csapatának sikerével ért véget az ötödik alkalommal megrendezett Augusztális Foci Kupa a DLSZ Arénában.
DSTV: készül a Fox SE
2024. aug. 20.
A nyári pihenő után a FOX SE tagjai újra belevágtak a munkába. Az ősz igazán mozgalmas lesz, hiszen nemzetközi versenyeken vesznek majd részt a sportolók. Hangkép.
Fiatal holland válogatottat igazolt a DKKA
2024. aug. 20.
A húsz esztendős Daphne Luchies már a holland felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozhatott a közelmúltban.
Hajdu Jonatán is indul a vb-n
2024. aug. 19.
A DKSE kenusa két számban térdel hajóba az üzbegisztáni világversenyen.
Tornagyőzelem Csehországban
2024. aug. 19.
Két győzelemmel és egy döntetlennel nyerte meg a Most Kupa küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a mögöttünk hagyott hétvégén.