Előnyben a DFVE

spigott - 2023. szeptember 30. 7:00

Végletekig kiélezett csata után aratott 15-12-es sikert a III. Ker. TVE elleni kupaodavágón a DFVE felnőtt női vízilabda csapata, pénteken este.

A Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén ugrott medencébe a DFVE női vízilabda csapata, mely az idei szezonra tovább erősített III. Ker. TVE ellen kezdte meg szereplését az új szezon küzdelmeiben. A két gárda nem is olyan régen igen gólgazdag mérkőzést játszott egymással egy horvátországi torna fináléjában, melyen 18-16-os dunaújvárosi siker született, így a meccs előtt abban reménykedtünk, hogy a lőtt gólok számát megtartjuk, míg a kapottat csökkentjük, s végül biztos győzelemnek örülhetünk majd.

Az első negyed, s az első félidő történései alapján ez félig-meddig be is jött, hiszen támadásban nem voltak különösebb problémái a mieinknek, védekezésben viszont igen. A nyitó felvonásban ugyanis végig vízilabdázóinknak kellett futniuk az eredmény után, mert a fővárosiak szinte minden kaput eltaláló lövéséből gól született, s bár rendre jött a válasz a túloldalon, nyolc perc után 5-5-ös állást mutatott az eredményjelző. A második etapban sem sokat változott a játék képe, rendre a vendégek szereztek vezetést, s hiába talált be Dobi háromszor és Horváth egy alkalommal, a nagyszünetre is egállal vonultak a csapatok (9-9).

Végh Zoltán felvételei

A térfélcsere után sikerült valamelyest összekapnia védekezését együttesünknek, s a csereként beállt Eikel Anna is több védést bemutatott, ám ekkor meg a támadójáték, pontosabban a helyzetkihasználás akadozott hazai oldalon. Rengeteg tiszta ziccert hagytak ki a dunaújvárosi játékosok, míg a vendégek a kevésből is betaláltak kétszer, így újra magukhoz ragadták a vezetést. A játékrész hajrájában Mahieu harcolt ki két büntetőt, melyekből Garda nem hibázott, így az utolsó negyed előtt végre nálunk volt az előny (12-11). A záró nyolc perc derekán a III. Kerület egalizált sőt, volt esélye a vezetést is átvenni, de két emberelőnyt is elhibázott, s erre a végén rá is fáztak a vendégek. A mieink ugyanis remekül hajráztak, az utolsó két percben Kardos Dominika, Garda Krisztina és Szabó Nikolett is bevette a fővárosi kaput válasz nélkül, így 15-12-es sikerével a DFVE került közelebb a továbbjutáshoz, bár a ma este fél hétkor kezdődő visszavágó ígér azért még izgalmakat.

DFVE – III. Ker. TVE 15-12 (5-5, 4-4, 3-2, 3-1)

DFVE: Maczkó – Jonkl, Dobi 4, Mahieu 1, Szabó 1, Garda 3, Kardos D. 2. Csere: Eikel (kapus), Horváth 4, Somogyvári, Pál, Lovász. Vezetőedző: Vad Lajos.

A rovat további hírei: Sport

A négy közé jutás a tét

A négy közé jutás a tét

2025. feb. 15.

A Debrecen ellen vív két győzelemig tartó csatát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a magyar bajnokság rájátszásban.

Hazai BL-meccs vár a DFVE csapatára

Hazai BL-meccs vár a DFVE csapatára

2025. feb. 14.

A görög Vouliagmeni lesz a DFVE női vízilabda csapatának következő ellenfele a Bajnokok Ligája csoportkörében szombaton délután fél egytől.

Vereség a hibák ára

Vereség a hibák ára

2025. feb. 14.

Tudása alatt, sok hibával játszva szenvedett a DKSE röplabda csapata a Szeged elleni hazai mérkőzésen az Extraliga huszadik fordulójában.

Vereséggel zárta az Erste Ligát a DAB

Vereséggel zárta az Erste Ligát a DAB

2025. feb. 13.

Csak az első harmadban tudta megnehezíteni a házigazda Csíkszereda dolgát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszának utolsó mérkőzésén.

Pontot szerzett a fővárosban a DFVE

Pontot szerzett a fővárosban a DFVE

2025. feb. 13.

Óriási, változatos csatában, ötméteresek után szenvedett 16-14-es vereséget a DFVE női vízilabda csapata az UVSE vendégeként lejátszott bajnokin szerdán este.

Megszerezné első győzelmét a DKSE

Megszerezné első győzelmét a DKSE

2025. feb. 12.

A Szeged elleni hazai összecsapáson lép pályára a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga újabb fordulójában csütörtökön este hét órától.

Újabb rangadó vár a DFVE csapatára

Újabb rangadó vár a DFVE csapatára

2025. feb. 12.

A tabellán második UVSE elleni fővárosi találkozóval folytatja a bajnokság küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.