Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Isten éltesse, Laci bácsi – kohómérnök-kántort köszöntöttek

Közélet
szépkorú
köszöntés
önkormányzat

facebook megosztás

Öcaline - 2023. szep. 12., 10:30

A Dunaújvárosi Görögkatolikus Egyház emblematikus alakját, a Dunai Vasmű egykori kohómérnökét, dr. Mudra Lászlót köszöntötte Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő. 

A 90. születésnapját ünneplő szépkorú felesége, Lelkes Anna társaságában fogadta a város jókívánságait. 

A nehézipar szolgálatában

Dr. Mudra László 1933-ban született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Penészleken. 16 éves korától vasöntő szakmát tanult, segéd volt a MÁVAG Mozdony és Gépgyárban, közben elvégezte a technikumot, majd a Miskolci Egyetemen szerzett kohómérnöki diplomát 1959-ben, majd a Közgazdasági Egyetemen doktori címet, kandidátusi tudományos fokozatot. 
A Miskolci Egyetem után a Dunai Vasműben helyezkedett el, és egészen 1991-es nyugdíjazásáig itt dolgozott, ahol megjárta a ranglétrát: volt hengerész, művezető, műszakos üzemvezető, vezető technológus, termelési, szervezési és számítástechnikai főosztályvezető és a Hideghengermű gyáregységének vezetője is. 
Nyugdíjazása után két évtizeden át az akkor még Dunaújvárosi Főiskolán vállalkozás-szervezést oktatott, amelynek témaköréből tankönyvet is írt. 

Gazdag egyházi életút

Bár városunkban sokan a Dunai Vasműből és a főiskoláról ismerik, dr. Mudra László a Dunaújvárosi  Görögkatolikus Egyház kiemelt alakja is. A görögkatolikus lelkiséget és a ruszin identitástudatot egész életében vitte magával. Munkája mellett Máriapócson elvégezte a kántorképzőt, kezdeményezte és segítette az önálló Dunaújvárosi  Görögkatolikus Egyházközség alapítását, amely 2002-től működik  Székesfehérvár és Százhalombatta fíliákkal együtt. 
2010-ben közreműködött a ruszin nemzetiségi önkormányzat megszervezésében, amelynek ő volt az első elnöke. 
Mindennapjai ma már csendesen, sok imával telnek. Leginkább rádiót hallgat, azt mondta: ebből mindent megtud, ami a világban történik. Szerető család veszi körbe: négy gyermeke és öt unokája van. 
90. születésnapját fiával, feleségével, unokáival és tágabb családjával ünnepelte a jeles alkalomból a Dunaújvárosi Görögkatolikus Plébánia kertjében. 

Isten éltesse – erőben, egészségben!

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Szabó Zsolt: "A jövőt itt és most írjuk"

Szabó Zsolt: "A jövőt itt és most írjuk"

2024. ápr. 08.

Dunaújváros nemcsak pályázik az Európai Unió kiírásain, hanem egyre gyakrabban hallhatjuk, hogy újabb és újabb pályázatokon szerepel sikeresen. Itt egy újabb példa!

Idén is jár a szundikendő minden dunaújvárosi újszülöttnek

Idén is jár a szundikendő minden dunaújvárosi újszülöttnek

2024. ápr. 08.

Immár harmadik éve, hogy a dunaújvárosi újszülötteket és szüleiket egy apró ajándékkal köszönti az önkormányzat. A csomagokat a védőnők segítségével juttatják el a tulajdonosaiknak.

"Dunaújvárosi Estek" – Kéri Lászlóval

"Dunaújvárosi Estek" – Kéri Lászlóval

2024. ápr. 06.

A magyar belpolitikai helyzetről tartott előadást a "Dunaújvárosi Estek" múlt szerda esti állomásán Kéri László politológus, szociológus. A vendéget és a témát ismét teltház fogadta a Városháza "C" épületének emeleti dísztermében. 

"Itt nincs nyertes" – a Rostit és a Széchenyit is megrázhatja a tervezett változás

"Itt nincs nyertes" – a Rostit és a Széchenyit is megrázhatja a tervezett változás

2024. ápr. 05.

Bár túlzás lenne derült égből villámcsapásként tételezni, de mindkét intézményben minden érintettet meglepett a tervezet: országos szinten terveznek rendet vágni az intézményi színtéren. Városunkban a Széchenyi István Gimnázium, valamint a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola összevonására készülnek úgy, hogy a Rosti a Széchenyi tagintézményeként működne, már a jövő tanévtől. 

Jelentős önkormányzati segítség Dunaújváros nyugdíjasainak

Jelentős önkormányzati segítség Dunaújváros nyugdíjasainak

2024. ápr. 04.

Április 8-tól kézbesítik az egyszeri, 5000 forintos rezsitámogatást azoknak a távhőszolgáltatással rendelkező dunaújvárosiaknak, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a 285 000 forintot. A támogatást a jogosultak részére minden évben az április hónapban esedékes távhőszolgáltatási díj számlában írják jóvá.

Újra Esélyegyenlőségi napot szerveznek

Újra Esélyegyenlőségi napot szerveznek

2024. ápr. 04.

Május utolsó vasárnapja minden esztendőben a gyerekeké, ez természetesen idén sem lesz másképp. A Szalki-szigeten izgalmas programsor várja majd az apróságokat május 26-án. Az is hagyomány városunkban, hogy a gyereknap egyik kísérőrendezvénye az Esélyegyenlőségi nap, aminek már el is kezdték a szervezését.

Szántó Péter személye immár megkerülhetetlen a városi közéletben

Szántó Péter személye immár megkerülhetetlen a városi közéletben

2024. ápr. 03.

Tíz hét, tíz körzet. A végére ért a körzetek bejárásának Pintér Tamás polgármester, utoljára az 1-es választókörzetbe látogatott el a közelmúltban – ahol Szántó Péter önkormányzati képviselővel egyeztették az eredményeket és a jövőbeni terveket. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő