"... kizárólag a városra költjük a rendelkezésünkre álló forrásokat"
A háborús helyzet, az Európában éllovas infláció, a rezsiköltségek drasztikus növekedése és az ezekből fakadó pénzügyi nehézségek ellenére is szépül, fejlődik Dunaújváros. Interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel.
– A nem éppen rózsás gazdasági környezetben, ellenzéki városként miként lehet talpon maradni, sőt várost fejleszteni?
– A válasz nagyon egyszerű. Az előző városvezetéssel szemben mi kizárólag a városra költjük a rendelkezésünkre álló forrásokat. Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, nagyon sok furcsasággal találkoztunk 2019-ben, amikor átvettük a város vezetését. Számos átláthatatlan pénzügyi manővert, korrupciógyanús céghálót fedeztünk fel és számoltunk fel. Elég, ha csak a DVCSH eltávolítására, vagy a közvilágítási katasztrófa rendbehozatalára gondolunk. A ciklus elején munkánk jelentős részét ezeknek az ügyeknek az elvarrása, a hibák rendbehozatala tette ki.
– Aztán jött a Covid-válság…
– Igen, rengeteg tervünket kellett átütemeznünk a Covid megjelenése miatt. Óriási erőket kötött le, hogy fenntartsuk a város és intézményeinek működőképességét. És ha hozzáveszem a háborús környezetet, a rezsiválságot, akkor sajnos azt kell mondjam, hogy az utóbbi két évünket egyfajta válságmenedzselés töltötte ki.
– Mekkora büdzsé áll az önkormányzat rendelkezésére, mennyi pénzből gazdálkodhat a város?
– A város költségvetését mindig igyekszünk a realitásokhoz igazítani, ami a gyakorlatban egy takarékos költségvetés elfogadását jelentette évről-évre. Idénre 31,4 milliárd forintot hagyott jóvá a közgyűlés. Mindenesetre azt remélem, hogy a városlakók semmit nem tapasztaltak az elmúlt évek nehézségeiből. A "Rajta, Újváros!" Egyesület városvezetése ugyanis kezdettől fogva azon dolgozik, hogy a kieső bevételeinket más, akár közvetlen EU-s forrásokból pótoljuk, a fejlesztések ne álljanak le, Dunaújváros folyamatosan szépüljön és élhetőbbé váljon.
– Mit lehet tudni a kieső bevételekről?
– Szerintem közismert Dunaújvárosban is, hogy a Fidesz-kormányzat számos intézkedésével igyekezett az elmúlt években nehéz helyzetbe hozni az önkormányzatokat, különösen az ellenzéki vezetésű városokat. A Rácalmást és Iváncsát is érintő úgynevezett különleges gazdasági övezet létrehozásával milliárdos nagyságrendű iparűzési adóbevételt vontak el a várostól, amelyet peres eljárással igyekszünk visszaszerezni, az ügy jelenleg a Kúria előtt van. Súlyos, szintén milliárdos nagyságrendűre duzzadt a Dunaferr felszámolása miatt kieső iparűzési adó és építményadó összege is. Ezekkel a bevételekkel természetesen számoltunk az adott év költségvetésének tervezésekor, és ezek nagyon hiányoznak a város kasszájából. Annál is inkább, mert a másik oldalon a kormányzat még a kieső iparűzési adó után is igyekszik beszedni tőlünk a szolidaritási adót.
– Az időlegesen vagy tartósan kieső bevételek megnehezítik a fejlesztéseket. Mégis azt látni, hogy szinte folyamatosan újulnak meg középületek, az uszoda, az élményfürdő, a Szalki-sziget, kerékpárutak és parkolók épülnek, közvilágítás, körforgó…
– A sort hosszan lehetne folytatni még. Ahogy már jeleztem, városvezetésünk rendkívül aktív és mondhatom, sikeres a hazai és EU-pályázatok területén. Nagyon sok fejlesztési forrást nyertünk el és fordítottunk arra, hogy modernebb, tisztább és zöldebb környezetben élhessünk. Személy szerint is elkötelezett híve vagyok a fenntarthatóság és a zöld gondolat meghonosításának, s ennek számos jelét láthatjuk is már a városban. Természetesen más önkormányzatokhoz hasonlóan a válság éveiben külső forrásokat is igénybe vettünk és veszünk, erős és megbízható banki kapcsolatokat alakítottunk ki. Az elmúlt három évben durván 1,5 milliárd forint összegű fejlesztési hitelt igényeltünk, ami a nevéből adódóan nem használható fel üzemeltetésre, működtetésre, hanem csak és kizárólag fejlesztésre. Olyan projektekre kell itt gondolni, mint például a vízközmű rekonstrukció, utak, járdák felújítása, a partvédelmi rendszer fejlesztése, a szennyvíztisztító rendszer rekonstrukciója. A takarékos és gondos gazdálkodásunknak köszönhetően ezeket a hiteleket rendben, időben törlesztettük és törlesztjük. Politikai ellenfeleinknek a város eladósításával kapcsolatos rémhírei teljesen megalapozatlanok, és nyilvánvalóan kizárólag a politikai nyerészkedést célozzák.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája
2025. okt. 02.
A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.
Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!
2025. okt. 01.
Sűrű menetrend, eredményes alkalmak egész sora, és egy csodás családi tradíció: rendkívüli véradás is szerepelt – méghozzá éppen egy kitelepülésen – az elmúlt havi események sorában. A trend változatlan, így csak remélni tudjuk, hogy ragadós lesz a Csiszár família példája!
Születésnap és világnap az idősek otthonában
2025. okt. 01.
Az idősek világnapja alkalmából városunkban is megünneplik szépkorú polgártársainkat – az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában kedves műsorral köszöntötték a létesítmény lakóit, a kínálatot még szülinapi zsúr is színesítette!
Lakossági fórumot tartottak Újtelepen
2025. okt. 01.
A napokban több fontos eseményről is hírt adott Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A hét elején fontos ügy apropóján tartottak lakossági fórumot, illetve tovább szépült a korábban is említett Tündérkert Játszótér.
Vállalkozói fókusznap a BNI szervezésében
2025. szep. 30.
Ismét vállalkozói fókusznapot szervezett a BNI dunaújvárosi csoportja a közelmúltban. Az esemény részeként közel 100 vállalkozót vártak – továbbra is központban volt a kapcsolatépítés, a kapcsolati hálók bővítése, és természetesen a vállalkozásfejlesztés is.
Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban
2025. szep. 30.
Az Intercisa Múzeum szakembereivel egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester hétfőn. A közelmúltban teljes megújuláson esett át a múzeum belső udvara – lenne igény további fejlesztésekre is.
DSTV: ünnepi alkalom a református templomban
2025. szep. 30.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása az MRE Újváros Drogambulancia ünnepségéről. A református templomban hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd felavatták a nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra. Hangkép.









