Nagyszabású válogatást láthatnak a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) vendégei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben a közelmúltban nyílt kiállítás Chilf Mária Munkácsy-díjas festőművész munkáiból A minták kötnek címmel. Hangkép.
DSTV: "A minták kötnek" – új kiállítás a kortársban
A rovat további hírei: Kultúra
Gálával koronázták a Móricz 70 sorozatát (galériával)
Csodás sorozat, varázslatos végjátékkal – így összegezhetnénk a Móricz Zsigmond Általános Iskola ünnepi tanéve alkalmából szervezett programözönt. Az ének-zene tagozatos iskola alapítása 70. évfordulójára szervezett jubileumi kínálat a Dunaújvárosi Egyetem zsúfolásig telt sportcsarnokában ért véget múlt szombaton.
MIKRO Fesztivál: nívós felhozatal idén is
Immár harmadik éve a szezon egyik legjobban várt eseménye a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza életében a MIKRO Fesztivál. Előadásözön egy héten át, a műfaj rajongóinak legnagyobb örömére!
DSTV: a templomnak gyűjtöttek
Az eseményről már beszámoltunk, most itt a DSTV összeállítása. Jelentős közösségi összefogással valósult meg az a jótékonysági gála a Bartók színháztermében, amelynek bevételét a Krisztus Király főtemplom tetőszerkezetének rekonstrukciójára fordíthatnak. Hangkép.
DSTV: vándorkiállítás – Szabó Magda emlékére
Látványos és színes gyűjtemény várta a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárának látogatóit a közelmúltban. Az intézmény a Szabó Magda életét és munkásságát bemutató vándorkiállításnak adott otthont. Hangkép.
Móricz 70 – jubileumi gálakoncert koronáz
A minifesztivál sűrű programja után a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában rendez nagyszabású gálakoncertet az alapítása 70. évfordulóját ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola szombaton. A névadó unokáját is várják!
DSTV: komédiára készülnek a Bartókban
Örökbecsű vígjáték színpadi adaptációjával folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összeállításából. Már meg is kezdődtek a Hyppolit, a lakáj című komédia olvasópróbái – kacagtató élményt ígérnek. Hangkép.
DSTV: móriczos minifesztivál a Kortárs Művészeti Intézetben
Az eseménysorozatról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése. Móricz 70 címmel különleges kiállítás nyílt, egyúttal minifesztivál kezdődött a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) – a muzsikával bőven spékelt eseményből igazi zeneünnep kerekedett. Hangkép.

