Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem csípett a csabai

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. okt. 20., 19:37

Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékuknak is köszönhetően arattak háromgólos győzelmet a DKKA kézilabdázói Békéscsabán.

Az eddig lejátszott öt találkozóján két pontot szerző Békéscsaba vendégeként folytatta az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától. Rapatyi Tamás gárdája legutóbbi kellemetlen pofonba szaladt bele a NEKA vendégeként, így a cél most az volt, hogy a hibákat kijavítva, a balatonboglárinál lényegesen jobb játékkal hozzák el a pontokat ellenfelünktől.

Az már az első percekben látszott, hogy mindkét gárda igyekszik nagy lendülettel, gyorsan játszani, s mivel a védekezések egyik oldalon sem igazán tudták ezt követni, valóságos gólzáport hozott az első tíz perc. Melyben a mieink hamar elhúztak 4-2-re, s bár innen a 3-0-s sorozattal fordított a házigazda, erre is volt válasza a mieinknek, akik Szalai, Agócs és Paróczy révén vették újra magukhoz a vezetést (7-8). A következő két gólt is kézilabdázónk szerezték, ám meg nem nyugodhattak, mert a hazaiak gyorsan visszajöttek 9-10-re az egyre több hibát hozó csatában. A folytatás nagyon hullámzó játékot hozott, melyben újra sikerült meglépni hárommal, de 12-12-nél már Rapatyi Tamásnak kellett időt kérnie, hogy rendezze a sorokat. A félidő hajrájában hol a hazaiak, hol a mieink vezettek egy-egy találattal, Horváth Petra átlövésére azonban már nem volt felelet, így a szünetre a Kohász vonulhatott minimális fórral (15-16).

Képek forrása: DO-archív

A térfélcserét követően sem változott sokat a játék képe, hol a Békéscsaba, hol a mieink kaptak el egy-egy jobb periódust, s ez nyilván nem tetszett az edzőknek sem, mert a 38. percben a hazaiak, míg öt perccel később a mieink kértek újra időt (22-22). Rapatyi Tamás tanácsai láthatóan jobban "ültek", mert a következő nyolc percet 5-1-re nyerték kézilabdázóink, így szűk tíz perccel a lefújás előtt először sikerült négy találattal meglépni vetélytársuktól (23-27). Azonnal jött is a Békéscsaba újabb időérése, majd egy kettős emberhátrány, de ezt az időszakot is le tudtuk hozni egy-egy góllal, így a véghajrának 24-28-as állással vágtak neki a felek. A záró percekben ugyan egy emberelőny alatt megfelezte hátrányát ellenfelünk, de az utolsó szó joga Nick Viktóriáé volt, ami azt jelentette, hogy kézilabdázóink háromgólos, 29-26-os sikerrel hozták el a nagyon fontos pontokat Békéscsabáról.

TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE – DKKA 26-29 (15-16)
Gólszerzőink: Trawczynska 5, Krupják-Molnár 4, Agócs 4, Szalai 3, Horváth P. 3, Borgyos 3, Paróczy 2, Bouti 2, Nick 2, Gajdos 1.

A rovat további hírei: Sport

Fontos pontokra hajt a DFC

Fontos pontokra hajt a DFC

2025. nov. 15.

Az utolsó előtti Pénzügyőr elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja az NB III-as pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma délután egy órától.

Csak az ifik örülhettek

Csak az ifik örülhettek

2025. nov. 14.

A DKKA serdülő kézilabdázói kikaptak, az ifjúságiak viszont simán nyertek a Bajnok DSE Nemesvámos elleni korosztályos hazai bajnoki találkozón.

Felemás forduló a Győr ellen

Felemás forduló a Győr ellen

2025. nov. 14.

A DFVE serdülő leány vízilabdázói elszenvedték első vereségüket, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Győr ellen a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Dunaújvárosi éremeső Szederkényben

Dunaújvárosi éremeső Szederkényben

2025. nov. 13.

Összesen húsz dobogós helyezéssel zárták Szederkényben megrendezett Tini Kupát a Dunaújvárosi Lábtoll-labda SE tehetséges versenyzői.

DAB-siker a dunaújvárosi rangadón

DAB-siker a dunaújvárosi rangadón

2025. nov. 13.

Gólzáporos mérkőzést játszott egymással a két dunaújvárosi csapat az Andersen Ligában, s a csatából ezúttal a DAB-ASP jött ki győztesen.

Hibátlan hazai forduló

Hibátlan hazai forduló

2025. nov. 12.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek mindhárom együttese értékes győzelmet aratott a csapatbajnokságok legutóbbi fordulójában a mögöttünk hagyott hétvégén.

Debreceni továbbjutás a kupában

Debreceni továbbjutás a kupában

2025. nov. 12.

A szettsiker összejött a DKSE fiataljainak, de a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját is megnyerte a DEAC, mely kettős sikerrel jutott be a sorozat következő fordulójába.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő