A mártírok emlékművénél szervez gyertyás, fáklyás, műsoros megemlékezést a város önkormányzata szerdán kora este – mindenkit várnak! Flyer.
1956 dunapentelei hőseinek emléke örökké él
A rovat további hírei: Közélet
Már az első héten sokan vásároltak kedvezményes buszbérletet
Havi 100 forintért buszozni jobbára jelképes költséget jelent a kedvezményezettek körének. Olyan jelentős mértékű támogatásról van szó, hogy akár történelmi léptékűnek is nevezhetnénk a városvezetés május elsején életbe léptetett konstrukcióját.
Tudományos tanácskozásra készülnek az egészségügyi szakdolgozók
Idén immár tizenkilencedszerre rendezik meg a tudományos értekezletet, a köszöntők és elismerések után két szekcióban tanácskoznak a Városháza dísztermében pénteken.
Virágosítás lesz a Váci Mihály utcában
A Római városrészben a tavalyi, illetve az idei lakossági egyeztetések után megkezdődtek a tavaszi munkálatok, homokozót építettek és virágosítani fognak. Komoly tervekkel, remek közösségi kezdeményezésekkel készülnek.
Ismét lehet nevezni a virágosítási versenyre
Az önkormányzat környezetvédelmi osztálya idén már 24. alkalommal hirdeti meg a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – a viadalra idén is nyolc kategóriában várják a nevezéseket! Felhívás.
Gyászol a vasmű, elhunyt dr. Horváth Ákos
Fájó szívvel tudatják, hogy életének 81. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Horváth Ákos, a Dunaferr nyugalmazott műszaki-technológiai főmérnöke, Borovszky-díjas kiváló mérnök, a vállalatcsoport főtanácsosa. Nekrológ.
Évi ezerkétszáz forintért buszozhatnak
Minden bizonnyal a tanuló és a nyugdíjas korosztály az, amely a legtöbbet használja a tömegközlekedést, leginkább buszra száll Dunaújvárosban. Nekik jó hír, hogy az önkormányzat jelentős támogatásával már sokkal olcsóbban közlekedhetnek. Évi ezerkétszáz forintért.
"... köszönjük, hogy vagytok nekünk!"
Anyák napi köszöntő – Pintér Tamás polgármester vendégposztja, sok szeretettel.

