Az év utolsó Csomagtartóvásárát rendezik!
A tervekről és a helykeresésről is szó esik az alábbiakban, de a lényeg: rekordidő alatt elkelt az összes stand, az óesztendő utolsó Csomagtartóvásárába várják a látogatókat a Béke városrészi nagyparkolóban szombaton!
Lassan már az új helyszín számít a megszokottnak, adta hírül az egyre népszerűbb bolhapiac idei utolsó nekifutása kapcsán Coletti Éva, a Csomagtartóvásár szervező csapatának tagja. Mint kérdésünkre kiemelte, az elmúlt hónapok gyakorlata, az egyre nagyobb népszerűség, az árusok folyamatosan fokozódó érdeklődése vezetett a változáshoz:
– Az idei utolsó, már az adventi időszakra kacsintó, mi több, általunk bevallottan elő-karácsonyinak szánt megmozdulás ideje és helye is módosult – de immár biztos: november 18-án, azaz jövő szombaton délelőtt, egészen pontosan 9-12 óra között rendezzük, a helyszíne újra a Béke városrészi nagy parkoló lesz. Nagyon szeretjük, szerettük a volt újtelepi iskolát, a jelenlegi Waldorf gimnázium épületét és udvarát a kellemes, családias környezet miatt, ám az egyre nagyobb érdeklődés nyomán idén immár harmadszor is ezt a helyszínt választjuk – bízva abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk.
Coletti Éva kérdésünkre kiemelte, ezúton is kérik az autótulajdonosokat, hogy a bolhapiac területén lévő helyeik átadásával segítsék a kezdeményezés sikerét – és előre is köszönik segítő közreműködésüket. Ami pedig a várható forgalmat illeti, sokatmondó tény, hogy rekordidő alatt, a meghirdetett jelentkezési időponttól számított 5 órán belül (!) elfogyott a 70 stand, sőt, az összecsúszások miatt néhány plusz árus jelentkezését sem utasították vissza a szervezők: az eddigi legnépesebb, 75 árust felvonultató vásárra készülhetnek a műfaj szerelmesei!
Folytatás 2024 tavaszán – az még mindig kérdés, pontosan hol, de javában tart a helykeresés.
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Csapadékos idővel búcsúzik a március
2025. már. 24.
Egymást érik a csapadékzónák térségünkben, írja a következő napok kilátásairól a DO időjárási szakértője. Záporok, sőt, nyarat idéző zivatarok is lehetnek, igaz, a tartósan esős területeken hűvösebb napokra készülhetünk.
Vajon ki juthat adómentesen elektromos kerékpárhoz?
2025. már. 24.
A modern vállalati kultúrában a fenntartható közlekedés és a munkavállalók egészsége egyre fontosabb szempont. Éppen ezért a cégek egy része kihasználja azokat a lehetőségeket, melyeket az állam biztosít. (X)
Fát olts, ne másokat!
2025. már. 24.
Fát olts, ne másokat! címmel az ország több pontján gyümölcsoltó napot szerveznek márciusban és áprilisban a magyar gyümölcs tájfajták napjához kapcsolódóan; az eseményeken bárki megismerkedhet a faoltás gyakorlatával.
Mit jelent az áfacsalás a gyakorlatban?
2025. már. 23.
Az áfacsalás, illetve az adócsalások gyakori témái a gazdasági híreknek. Az áfacsalás a költségvetési csalások leggyakoribb formája. (X)
Az álláskeresés szempontjai
2025. már. 22.
Mit vegyünk figyelembe, mikor állást keresünk? Vajon csak a pénz számít? A válasz természetesen az, hogy nem, de sokan hajlamosak ezt elfelejteni. (X)
DSTV: táncház és toborzó a Csillagvirágban
2025. már. 22.
Pompás forgatag kerekedett az ünnepi megemlékezés apropóján a Csillagvirág tagóvodában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézménybe március 15. alkalmából látogatott a Hetedhét zenekar – táncházzal és toborzóval varázsolva el az ovisokat. Hangkép.
A lapostetők állapota jelentősen javítható
2025. már. 21.
A legfrissebb hírek szerint nő az igény a lapostető-szigetelési megoldásokra. Az elmúlt hónapokban ugyanis egyre nagyobb figyelem irányult az épületek energiahatékonyságának növelésére, mivel egyre több tulajdonos dönt a lapostető megfelelő szigetelése mellett. (X)