Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hullámzó játék, de továbbjutás a kupában

Sport
kézilabda
DKKA
Magyar Kupa

facebook megosztás

spigott - 2023. nov. 14., 18:31

Az első félidőben remekül, a másodikban nagyon sok hibával játszott, de így is bejutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába a DKKA felnőtt együttese a Komárom ellen.

kép: DO-archív

A Magyar Kupa harmadik fordulójában lépett pályára a DKKA felnőtt csapata, mely az NB I/B-s Komárom ellen mérette meg magát ma délután öt órától. A továbbjutás esélyesei egyértelműen a mieink voltak, s ennek megfelelően, két gyors góllal kezdték is a meccset kézilabdázóink. Erre ugyan kettővel válaszoltak a vendégek, ám a következő négy percben sorozatban ötöt lőve húzott el ellenfelétől a Kohász (7-2). Az alap tehát megvolt a jó folytatásra, s bár a több volt dunaújvárosi játékossal felálló vendégek igyekeztek becsülettel, kézilabdázóink magabiztosan tartották sőt, növelték is fórjukat, így 16. percben már időt kért a Komárom (13-6).

A rövid pauza, illetve az azt követő sorcsere sem törte meg a Kohász lendületét, s hiába talált be többször is a komáromi alakulat, a túloldalon Sallai, Lakatos, valamint Gajdos és betalált, így a 23. percben már megvolt a "tíz közte" (19-9). A félidő hajrájában egyszer ugyan visszajött tíz alá a vendégcsapat, de az utolsó percek ismét a mieinké voltak, akik Bouti, Agócs és Gajdos találatainak köszönhetően 25-14-es vezetéssel vonulhattak a félidei pihenőre.

A második felvonás legnagyobb kérdése már nem a továbbjutás volt, hanem az, hogy tetemes előnye tudatában képes lesz-e továbbra is koncentráltan, fegyelmezetten játszani együttesünk. A játékrész első tíz percében elsősorban a koncentrációval akadtak problémái a mieinknek, akik több tiszta ziccert is kihasználatlanul hagytak, így ezt az időszakot 4-3-ra elvitték a vendégek (28-18). A folytatás sem alakult túl szépen, mert továbbra is sok hibával játszottak kézilabdázóink, így a lelkes komáromiak tovább csökkentették hátrányukat (29-22).

A mieink ekkor sem tudtak kijönni a gödörből, mert hiába léptek el Sallai és Lakatos révén újra kilenccel, 31-22 után nyolc perc alatt hét gólt kapott, s csak egyet szerzett a Kohász, így az 58. percben már csak három volt az előny. A véghajrában Bouti góljára még Temes válaszolt, így a DKKA 33-30-as sikerrel jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába.

DKKA – Komárom VSE 33-30 (25-14)

DKKA: Wéninger – Krupják-Molnár 3, Horváth P. 3, Szalai 5, Nick 2, Borgyos 2, Agócs 4. Csere: Bartók (kapus), Sallai 3, Bouti 2, Lakatos 4, Csáki 1, Gajdos 4. Vezetőedző: Paic Róbert.

A rovat további hírei: Sport

Átgázolt a Budaörsön a Kohász

Átgázolt a Budaörsön a Kohász

2024. okt. 20.

Parádés támadójátékkal aratott kiütéses, tizennégy gólos sikert a Budaörs elleni hazai bajnokin a DKKA női kézilabda csapata szombaton este.

Biztos sikernek örülhettek

Biztos sikernek örülhettek

2024. okt. 19.

Remek mentalitással, nagyon fegyelmezetten játszva aratott háromgólos győzelmet a Mad Dogs elleni hazai bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.

A kétgólos előny sem volt elég az Acélbikáknak

A kétgólos előny sem volt elég az Acélbikáknak

2024. okt. 19.

Hiába a vezetés és az első játékrészben nyújtott jó játék, a második harmadtól jobban, fegyelmezettebben játszó Újpest is elvitte a három pontot a jégcsarnokból.

A továbbjutás kapujában a DFVE

A továbbjutás kapujában a DFVE

2024. okt. 19.

Fél lábbal már a legjobb négy között van a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupában, miután a negyeddöntő első meccsén négy góllal nyert Szentesen.

DSTV: győztest hirdettek az ÚDL-ben

DSTV: győztest hirdettek az ÚDL-ben

2024. okt. 18.

Véget ért a Dunaújvárosi Darts Club saját szervezésű sorozatának az egyéni viadalsora. Az idei ÚDL egyéni nyertese Tömöri Tibor lett, míg a dobogó második fokára Kiss Péter, a harmadikra pedig Füzesi Zsolt állhatott fel. Hangkép.

Hazai meccs előtt az Acélbikák

Hazai meccs előtt az Acélbikák

2024. okt. 18.

Idén már másodszor lép pályára az Újpest ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

DSTV: sporttal ünnepelték a szép jubileumot

DSTV: sporttal ünnepelték a szép jubileumot

2024. okt. 17.

Az idei volt az 50. elkezdett tanév a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium életében. A jeles jubileum alkalmából nagyon sok programmal készül az iskola – a sportos vonal nyitánya pedig a Rudas50 Kupa elnevezésű sportesemény volt. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

  3. A szolidaritási hozzájárulás újra kormányzati sarc, milliárdos teher a városnak

  4. Újabb csapadék után némi enyhülés jöhet

  5. Két vereség az Andersen Ligában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő